Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Kiürül a vásárhelyi Kossuth-iskola épülete

Hódmezővásárhely - Néhány nap múlva kiürül az egykori Kossuth-szakközépiskola épülete Vásárhelyen – az önkormányzati középiskolák összevonása után a mezőgazdasági főiskolai kar kevésbé kihasznált termeiben tanul majd a diákok egy része.
A szegedi székhelyű 1000 Mester Szakképzés-szervezési Kft. társasági szerződését a napokban írták alá a vásárhelyi önkormányzat illetékesei, így a következő tanévtől már az összevont középiskolákban tanulhatnak a vásárhelyi diákok. A TISZK, vagyis a Területileg Integrált Szakképző Központ székhelye az Eötvös József szakközépiskola lesz. Amint arról már írtunk, tagintézményként fog működni a Corvin Mátyás, a Gregus Máté és a Kalmár Zsigmond középiskola.

Az egyik legjelentősebb változás, hogy az egykori Kossuth-szakközép épületét kiürítik, a diákok pedig átkerülnek a mezőgazdasági kar Andrássy utca 15–17., illetve 19. sz. alatti épületébe. Az üresen maradó iskola további sorsáról egyelőre semmit sem határozott a képviselő-testület.

Elcsendesedik az épület. Az egykori Kossuth falai közé a jövő tanévben már nem jönnek diákok. Fotó: Tésik Attila
Elcsendesedik az épület. Az egykori Kossuth falai közé a jövő tanévben már nem jönnek diákok. Fotó: Tésik Attila

A Szegedi Tudományegyetem és a vásárhelyi önkormányzat között megállapodás született a kar megmentése érdekében. A város azzal is segíti a mezőgazdasági kar további működését, hogy hasznosítani próbálja a főiskola azon ingatlanjait, amelyek kevésbé kihasználtak. Így kerülnek majd újból középiskolások az Andrássy utcába – azért újból, mert egykor a Gregus-iskola működött itt, és így középfokú oktatás is folyik majd ismét a falak között. Az Andrássy utcai épületben döntően a közismereti tárgyakat tanítják, s ez lesz a központja a Gregus Máté Tagintézmény tantestületének. A Kalmár Zsigmond Tagintézmény lesz a helyszíne a gépészethez kapcsolódó gyakorlati képzésnek, ahol egy új tanműhelyt is kialakítanak.

Hirdetésre cserélték

Vásárhelyen már volt arra példa, hogy értékesítettek egy megszűnt iskolát. Egy sikeres helyi internetes cég, a Generál Média Kft. tavaly megvásárolta a várostól a Vöröskereszt utca 5. sz. alatt üresen maradt egykori oktatási intézmény épületét. Nem készpénzzel fizettek érte, hanem az önkormányzat öt esztendő alatt havi tízmillió bannert, azaz internetes reklámcsíkot kap cserébe. A barter így 40,2 millió forintos üzletet takar.

Az Eötvös József Székhelyintézmény Mária Valéria és Szent Antal utcai épületeiben informatikai központot létesítenek, illetve itt kap helyet az összes mezőgazdasági osztály általános, valamint szakmai elméleti képzése. A mezőgazdasági gyakorlati képzésre továbbra is a Gorzsai Tangazdaságba mennek majd a diákok. Az Eötvös egészségügyi képzése pedig átköltözik az Erzsébet-kórházba.

Pénzbeli támogatás

Azonfelül, hogy az önkormányzat segít a kevésbé kihasznált főiskolai kari ingatlanok hasznosításában, pénzbeli támogatást is nyújt. Az idén 70 millió forintot kap a mezőgazdasági kar. Ebből 30 milliót a hallgatói létszám csökkenése miatti normatívahiány pótlására, 20 milliót a különféle pályázatok önerejének biztosítására, illetve újabb 20 milliót az oktatás tartalmi és tárgyi feltételeinek korszerűsítésére.

Olvasóink írták

177 hozzászólás
  • 177. Egy infós 2008. augusztus 26. 01:53
    „Pár hónapig még oda kell járnunk... Olyan rossza lenne ha most még oda járnánk és pont az utolsó évbe költöztetnének át. :(”
  • 176. érdeklődő 2008. augusztus 09. 23:53
    „Kérdésem lenne jövőre marad a tanitás a kossuthban?”
  • 175. toommy 2008. július 16. 19:12
    „Ezt a varost csak a Lazar kezeben van bizzom benne hogy nem sokaig mindenkit csak sanyargatnak ez a varos ugy ahogy van egyre rosszabb lesz Rapcsak szoborra bezzeg van penze a varosnak meg Lazarnak ki tudja hany ujj haza van mar a mi penzünkböl,”
  • 174. egy újabb informatikus 2008. június 26. 19:09
    „A DÉLVILÁG új, "IP-logolásáról" (naplózás) pár gondolat, amit szintén érdemes elmondani minél szélesebb körben, hogy az emberek tájékozódjanak. Ugyanis azt híresztelik a médiákban, hogy a logolás óta elcsendesedtek a fórumok:

    A fórumok sorsa, hogy elcsendesedjenek. Ennek a témának pedig itt elég szép irodalma kerekedett - jelezve azt, hogy sok polgár elégedetlen a TISZT-es átszervezésekkel, illetve vélhetően sokan elmennek mécseseket gyújtani Júl. 1.-én! Én ott leszek két mécsessel, mert a KZS-ben diákságom legszebb éveit töltöttem el.

    Egyébiránt hasznos tudni, hogy az Interneten mindig, minden szerver logolja az IP-ket, ez része a normális működésnek.
    A log állományokat időnként, helytakarékosságból le szokták törölni, hacsak nem valami szigorúan bizalmas, belbiztonsági rendszerről van szó.
    Ennek a logolásnak nem elsősorban az az oka, hogy egy fórumozót lefüleljenek, hanem az üzembiztonság. Vagyis pl. hekkertámadásokat, rendszerhibákat felismerhessenek, kizárhassanak..

    A Délvilág webmesterei csak annyit tettek, hogy ezt a bejegyzést az oldal látogatásakor szintén megjelenítik. Figyelmesen olvassátok el a szöveget: nem azt írják, hogy eddig nem logoltak. Azt sem, hogy ettől bármiképpen is jobban logolnának! Az internet a kisemberek számára sohasem volt anonym fórum, ezért kell odafigyelni, hogy az ember a gondolatait milyen szavakkal írja le, illetve abból mennyit ír meg! Nem mai bölcsesség: "A szó elszáll, az írás megmarad!"
    Ugyanakkor az IP megszerzésével önmagában senki nem megy semmire. Ahhoz az is kell, hogy a saját internetszolgáltatónk - akinek ez egyáltalában nem áll üzleti érdekében - kiadja a saját LOG adatait, mely alapján a folyton variálódó címhez a tulajdonos hozzárendelhető...
    Erre a kiadásra az adatvédelmi törvények alapján kizárólag bűncselekmény alapos gyanúja esetén kerülhet sor. És ezen nem változtat az a tény, hogy a Délvilág kivel szimpatizál/nem szimpatizál, de még az sem, hogy ezen törvény rá vonatkozó részeit mennyire veszi komolyan... (Megjegyzem: szerintem komolyan is veszi, be is tartja! Tehát emiatt nincs félnivalója senkinek.)”
  • 173. Egy infós 2008. június 25. 17:29
    „Tegnap voltam évzárón és JELENLEG 90% hogy a Kaszap utcán kezdjük a tanévet! Ne adjuk fel! :D:D”
  • 172. vnekm 2008. június 20. 21:28
    „Én csak egy Kossuth-os szülő vagyok, tehát jócskán érdekelt a dologban. Azt még az óvodás is tudja, ha egy iskola diákjait három másik épületben helyezik el, az nem az iskola fennmaradását, hanem, (lehet, hogy évek múlva) a másik iskolába való beolvadását jelenti. Nem tudom, hogy egy 70 éves múltra visszatekintő iskolát most miért kell megszüntetni. Részben már tavaly megtették, amikor elvették a nevét. Ez volt az ország egyetlen, Kossuth Zsuzsanna nevét viselő műszaki szakközépiskolája. Most pedig a föld színéről is el akarják törölni egy multi kedvéért. Hiába tagadja a képviselőtestület, tény és való, az épület nagyon jó helyen van, már körbeépítették szupermarketekkel. Nem hivatalos híresztelések szerint több százmillió forintért cserélt (vagy cserél) gazdát. Szerintem ebből valaki nagyon nagy hasznot fog húzni. Tudom, nem tehetek semmit, de kívánom, hogy a városatyák is érezzék azt, ha gyermekük hasonló helyzetbe kerül, amit mi egy éven keresztül átéltünk.”
  • 171. skorpio21 2008. június 20. 07:57
    „"Legalább 30 embert kérdeztem már meg eljönne-e mécsest rakni? Azt mondták minek itt úgy is az van a lézerék akarnak ...."
    Van ennek a városnak önálló akarata? Emberek! Ez nen válasz egy ilyen kérdésre! Ha mindenki csak családi körben mond váleményt,azt nem fogja meghallani az akinek szól!
    Tessék végre élni demokratikus jogainkkal,nem sunnyogva hallgatni,minél többen vagyunk annál kevesebb kár érheti a lakosságot,mert 10-12 embert könnyű félreállítani,de 10000-12000 már feladná a leckét!
    Kérek mindenkit,akinek számít a gyermekei jövője álljon be a sorba és segítsen ennek a pár embernek érvényesíteni az akaratát,legyen az iskola ügye KÖZÜGY!”
  • 170. thomek 2008. június 19. 23:28
    „Az Úr adja meg hogy igazatok legyen, és rengetegen legyenek, akkor talán de csak talán , remény lesz arra hogy 2010-ben felszabaduljon ez a város.”
  • 169. skorpio21 2008. június 19. 21:46
    „Én is 90%- ban pozitív visszajelzést kaptam! Sokan állnak az ügy mellett bízom benne,hogy elegen leszünk a mécsesgyújtáson.”
  • 168. rew 2008. június 19. 16:16
    „Én pedig éppen az ellenkezőjét hallottam vissza, aneélkül, hogy kérdeztem volna.

    Kurva sokan jönni akarnak, bár úgy legyen.”
  • 167. thomek 2008. június 19. 15:17
    „Összefogás akkor lesz ha 10000 ember (ez a lakosság 20% csak!!!) odamegy a városháza elé és emígyen szól:
    Hé lézer! el kellene számolni a 12 milliárd forintnyi adóssággal, az iskola összevonás elmebeteg tervével, a 19% -os munkanélküliséggel, a lézerponttal, a parkolási-rabló rendszerrel!!!
    Emlékeztek micsoda örjöngés volt amikor állítólag be akarták zárni a kórházat (mert a pofátlan hazug lézer nem engedte a csicskáját tárgyalni a minisztériummal)
    Na 1 olyan tüntetésnek van értelme és hatása, másnak ebben a városban nincs, ezt én is nagyon sajnálom.
    Legalább 30 embert kérdeztem már meg eljönne-e mécsest rakni? Azt mondták minek itt úgy is az van a lézerék akarnak ....”
  • 166. thomek 2008. június 19. 15:10
    „"Jobboldali média hozza a hírt=hazugság!"

    Sajnos így van :( Tudod hány orbanista bujkál több 100 milliós sikkasztás,adócsalás,lopás, jogtalan haszonszerzés miatt ? Nem , nem tudod mert a "jobboldali" média ezzel nem foglalkozik.
    a legszebb eset Varga Tamás "úr" -é aki kb 3 milliárdot lopott aztán lelépett , 1998-2002 között a rendőrség nem lelete sehol, aztán orbáncék bukása után csak meglett külföldön, 2004-ben hozták haza hallottál róla azóta valamit ???
    De nyugi olvasd a szuperpreszt meg a 7-nap-ot hallgast a rádió7 -et és akkor tutira tájékozott leszel: Arról hogy Havranek apja nyilas volt meg arról hogy Hernádi 1 perverz disznó .. stb stb ...

    De mondom ez a sajtó hibája! a DM -é is sajnos! Hol vannak az oknyomozó feltáró riportok min a 2 oldaról persze !!!”
  • 165. Csavok 2008. június 19. 15:08
    „Nagyon fontos dolog, amiről nem szabad megfeledkezni, hogy a jelenlegi iskolát annak berendezéseit és infrastruktúráját DOKUMENTÁLNI kell videon, dvd-n, fényképeken. Fontos, hogy néhány aznapi újságot szétszórjanak a termekben, múhelyekben és időnként rázoomoljon az Operatőr.
    Ezzel lehet igazolni a felvétel időpontját és nem mondhatják azt a lázáristák, hogy nem az akkori valóságot arhiválták.
    Még egy nagyon fontos: Ez NEM Fidesz-es és nem MSZP-s ügy, a VÁROS ügye és a jövőnk. Nem szabad megengedni, hogy egyes politikusok - tévedhetetlennek képzelve magukat - kényük-kedvük szerint építsenek haszontalanságokat és pusztítsanak hasznos dolgokat.
    Ne egymást szidjátok !
    Aki szerint helyes a megszüntetés és összevonás az írja le, hogy miért az a helyes. Aki szerint nem szabad megtenni az azért érveljen.
    Érvelni és nem mocskolódni !
    Mit lát egy ilyen topic-ból a hangulatelemző:"A hülyék szidják egymást Jánosom, csinálhatsz amit akarsz ezek elszórakoznak egymás anyázásával !!" EZT NEM SZABAD CSINÁLNI, aki mégis ilyeneket ír vagy ilyen stílusba válaszol,az Lázár malmára hajtja a
    vizet !!
    Üdv.: Csavok”
  • 164. hűha 2008. június 19. 09:50
    „Ja értem!
    Jobboldali média hozza a hírt=hazugság!
    A baloldali az soha nem hazudik!! Igen láthatjuk nap mint nap a TV-ben, immár a 3. szoci bujkál a jogerős bírói ítélet elől sikkasztásért!!!
    Micsoda "gerinctelen jobboldali média", hogy ezt is megírta!
    Nem tudom mi lesz szegényekkel ha már nem lesz mit elsikkasztani?
    Szegény Hernádi, már csak a Kossuth-os diákok hergelése marad a városvezetés ellen! Jaj te szegény pára!”
  • 163. thomek 2008. június 19. 08:51
    „1. ez a lánchíd izé egy eléggé közismert "jobboldali médium" , szóval az általa a baloldalról közölt híreket nyugodtan el lehet osztani 100-al.
    2. a LEADER program lényege hogy a kis településeket pl. Algyő, Zsombó, vagy Szatymaz EU-s pénzekkel lássák.
    Tehát ekkorát hazudni hogy 1 megyei jogú városban LEADER pénzeket osztanak, csak a gátlástalan hazug gerinctelen "jobboldali médiumok"-tóé telik ki.

    http://www.fvm.hu/doc/upload/200412/leader2004.pdf

    Olvass mielőtt Te is terjeszted a "jobboldal" brutális és gusztustalan hazugságait!
    A legszomorúbb hogy az az ilyen hazugságok helyreigazítás nélkül mennek ki a köztudatba ... ez megint a sajtó szégyene!”
  • 162. skorpio21 2008. június 19. 07:27
    „Az idézetben (161) túl sok a feltételes mód!
    Mint ahogy az is csak feltételezés,hogy a TISZK jobban fog működni mint a valaha a KZS.”
  • 161. hűha 2008. június 18. 14:01
    „Ezt a cikket csak érdekességnek szántam. Valaki itt ezen a fórumon azt írta, hogy Havránek az egyetlen tisztességes ember a városban. Tessék parancsolni!!!!

    MSZP-s pénzosztás Hódmezővásárhelyen?

    MSZP-s képviselők és családtagjaik kerültek abba a civil szervezetbe, amely a LEADER-program pénzügyi forrásait is koordinálja - tudta meg a Lánchíd Rádió a hódmezővásárhelyi önkormányzat környezetvédelmi és mezőgazdasági bizottságának elnökétől.

    Benkő Zsolt azt mondja: ez a szervezet végzi majd a pályáztatást és annak elbírálását is. ,,A jelenlegi képviselő-testületben ülő szocialista párti képviselőcsoport vezetője ennek az egyesületnek az elnöke (...), ami azt feltételezi, hogy itt egy szocialista pénzosztásról van szó. Zuschlag Jánosnak a tevékenysége okán könnyen feltételezhetjük, hogy itt is valami hasonló zajlik - fogalmazott Benkő.

    (Lánchíd Rádió)”
  • 160. mécses 2008. június 17. 15:15
    „Felhívás!


    Barátaim, volt Kossuth-osok, mai KZS-sek, illetve szüleik, barátaik, vagy akik a város jövőjében hisznek...

    Július 1.-én a városi közgyűlés dönt az összevont iskolák tantestületének, illetve dolgozóinak, stb. sorsáról.

    Aki szereti a KZS-t - tegye meg, hogy egy mécsest este, sötétedés után az iskola bejárati sétányának, -pártállásától függően- jobb, bal, vagy középső oldalán, Július 1.-én,este 9-után (amikor kicsit sötétedni kezd, és van értelme) elhelyez.

    Legyen ez a jelképe annak, hogy az iskola emlékének fénye pártoktól függetlenül beragyogja mindörökre az egész várost.

    És ezután tegyetek egy másik mécsest pedig a városháza előtti térre szintén ilyen leosztásban. Legyen ez pedig a jelképe annak, hogy mi békésen megpróbáltunk némi fényt vinni a sötétbe!

    Kérlek, adjátok tovább a kezdeményezést a neten, vagy szóban, akiknek tudjátok... A sajtó képviselőit is sok szeretettel várjuk, s kérjük hozzanak Ők is egy mécsest magukkal!


    /Egy kultúrált és emberi suli volt... In memoriam KZS... /


    Kérjük, mivel polgári, -tőkével nem rendelkező- kezdeményezésről lévén szó, ezen felhívást az ezzel egyetértők adják tovább emailben, fórumokon, illetve a kapcsolatépítő portálokon! Az ügyért még aktívabban tenni is akarók 10 példányban nyomtassák ki, s tegyék ki feltűnő, olvasható helyekre - lakótömbök hirdetőtábláira, ingyenes hirdetőfelületekre, vagy minden legálisan igénybe vehető helyre. Vigyázat: A jogtalan helyre kitett hirdetésért a hirdetés kiragasztója felelős!

    Köszönettel: A kultúra jövőjéért aggódó polgártársak.”
  • 159. thomek 2008. június 17. 12:13
    „Bakos András TE primitív pöcs !

    Először olvass aztán anyázz bunkó !

    http://ahirek.hu/archivum/2004-11-15/2007-11-10/1/3700/6.html

    "09:04 Szexbotrány Hódmezővásárhelyen
    Pornóoldalon volt látható feleségével együtt az egyik hódmezővásárhelyi képviselő. "”
  • 158. mucus 2008. június 17. 11:54
    „Pontosan, kedves Bizonyítékot, és mindenki! Helyette inkább csámcsogjunk a lényegen. Ahogy SZLIST írta:
    "
    Vigyázat! A sok vita miatt ismét eltűnt a lényeg! Ha valaki beleolvas a fórumba mire odaérne, már tovább is kattint!!!
    Ezt érdemes elkerülni, ha valóban az ügyért akarunk tenni, vagy éppencsak őszintén tájékozódni szeretnénk... Erre ott a levlista!
    Fel kell iratkozni, és majd mesél, aki akar!

    Időnként nem árt egy kis összefoglaló, remélem nem maradt ki semmi:

    A K.Zs. szétverése a fórum többségének véleménye szerint egyfelől anyagi érdek, másfelől az oktatás színvonalának szándékos csökkentése, hogy az emberek jobban manipulálhatók legyenek. Igazából elkerülhető lett volna, más módon történő szervezéssel, ami a városnak nem feltétlenül jelentene plusz kiadást. Ez annál inkább érdekes, mert egy országosan is megbecsült, nagyhírű és egyben hatalmas anyagi infrastruktúrával is rendelkező, _nehezen átköltöztethető_ intézményről van szó. Azaz, ha bármit át kell szervezni, összevonni, ezt kellene pont legutoljára..

    Emiatt kialakult egy, a városi túlkapások ellen tenni akaró polgári csapat, amely PÁRTFÜGGETLENÜL két kezdeményezést is elindított útjára, melyben elítéli a kultúra pusztítását, a város jövőjének aláaknázását.


    1. -
    Mindenkit aki egyetért céljaival, egy Július 1./este 9 órakor tartott békés, néma mécsesgyújtásos rendezvényre invitál, előbb a Kossuth, majd a polgármesteri hivatal elé.
    Kérjük az esemény dokumentálását a sajtótól, illetve a lakosságtól egyaránt, és a felvételek megosztását az interneten, hogy az utókornak ez az eset tartósan megmaradjon.

    2. - Létrejött egy levelező lista, ahol polgári kezdeményezésű népszavazást szeretnénk kiharcolni, több kérdésben.
    Elsődleges cél a K.Zs. megmentése, vagí amennyiben nem lehetséges, úgy valamilyen módon a megmaradt részek újraegyesítése, a pusztítás okozta károk mérséklése. Végül, de nem utolsó sorban annak kiharcolása, hogy a város lakosságának a háta mögött nem történhessen több hasonló esemény, mert arról a lakosság időben és korrekt módon tájékoztatva, bevonva lesz!

    Ezek a kérdések még további pontosításra szorulnak, a munka folyamatban van. Aki akar az ügyért tenni, íratkozzon fel a lev-listára, és kérdezgesse OTT a többieket. Aki akar/tud, az biztosan válaszolni fog neki. Lehet feliratkozni saját azonosítóval, de vannak, akik óvatosságra intenek a nevek idő előtti (aláírásgyűjtéses) publikálásával kapcsolatban.

    Kérek mindenkit, aki új olvasó és akit a téma érdekel, hogy a fórumból a fent említett felhívásokat keresse ki, és olvassa el. (főleg a 90. és 95. számú hozzászólások)
    "”
177 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújulhat a vásárhelyi PMK

Hódmezővásárhely - Beadta pályázatát a Petőfi Sándor Művelődési Központ felújítására a vásárhelyi… Tovább olvasom