Délmagyar logó

2017. 09. 27. szerda - Adalbert 14°C | 22°C Még több cikk.

Kollégiumról tárgyal az egyházmegyével Vásárhely

Hódmezővásárhely - A HISZK Corvin Mátyás Tagintézmény egykori kollégiumának átadásáról tárgyal a vásárhelyi önkormányzat a Szeged–csanádi Egyházmegyével. A felújításra szoruló, 3200 négyzetméteres ingatlant tavaly év végén ürítették ki és zárták le.
Vásárhely számára a lehető legkedvezőbben hasznosítaná a Szeged–csanádi Egyházmegye a HISZK Corvin Mátyás tagintézmény egykori kollégiumának épületét – kaptuk a tájékoztatást az egyházmegyétől azzal kapcsolatban, hogy tárgyalásokat folytat az önkormányzattal az ingatlan átvételéről. Minderről már a tavaly októberi közgyűlésen is szó esett.

Elhangzott: a HISZK minden tagintézményét korszerűsítették. A Corvin kapcsán Lázár János polgármester kijelentette: a gyereklétszám függvényében át kell gondolni az ügyét. Azt javasolja a közgyűlésnek, hogy sokat ne költsenek rá, adják át a szomszédos általános iskola fenntartójának, a katolikus egyháznak, amely bővíteni szeretné az intézményét. Szerinte „a jobb minőségű belvárosi telephelyek irányába kell gondolkodni", mint a Városház utcai épület, ahol a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) kihelyezett tagozata is működik.

A Corvin Mátyás tagintézmény Bartók Béla utcai épületéből tavaly költöztették át a Fekete Sas második emeletére a tankonyhát, ahol pincér-, szakács-, cukrásztanulók töltik gyakorlati idejüket. A város célja: a duális képzés előtérbe kerülésével az elméletet az iskolában, a gyakorlatot pedig vállalkozásban, vagyis abban a szakmai-gazdasági környezetben töltsék a diákok, ahol később elhelyezkedhetnek. Ezen corvinos tanulók elméleti oktatását a Fekete Sas közelében, a Városház utca 1. szám alá tették át. Ide mintegy 500 diák jár, a Bartók Béla utcán maradtak a szakközépiskolás osztályok, több mint 400 gyerek.

Tavaly év végén kereste meg a vásárhelyi önkormányzat a Szeged–csanádi Egyházmegyét azzal, hogy felajánlja a Corvin egykori kollégiumát hasznosításra – hallottuk Ambrus Norberttől, a polgármesteri hivatal jogi irodájának vezetőjétől. – Tárgyalunk az egyházmegyével a 3200 négyzetméteres ingatlan átadásáról. A végső szó azonban a közgyűlésé – tette hozzá. Az iskola egyébként évek óta nem használta már kollégiumként az épületrészt, ahol oktatás zajlott. Tavaly év végén ürítették ki és zárták le az ingatlant. A város célja, hogy a centrumban koncentrálódjon a szakoktatás – erősítette meg a jogi iroda vezetője.

Arról viszont még nem tudott nyilatkozni, hogy miként hasznosítanák a iskola többi részét, ha az önkormányzat jobb körülményeket biztosítana a diákoknak.

Olvasóink írták

  • 7. booo 2012. március 03. 20:33
    „És hány évre kapták használatba? 99? Úgy mint a (Béke) Korzó Mozit a HItgyülisek? Ha jól emlékszem azt is 99 évre adták át. Magyarul, gyermekeim de lehet hogy unokáim életében sem lesz ismét a város birtokában. A Ének-Zenei Iskolát (János tér) Kormányhivatal lesz (?). A banneres iskola sorsát tudjuk. A régi Kiss Lajos alsó tagozatát hajléktalan szállónak használják (ez oké) de a Bánát utcai régi telephelyen magánvállalkozó cégtáblája szerepel. Gondolom ezt is eladták. A Dáni utcai régi iskolát is (szerintem) eladták. (de lehet hogy csak bérbe adták) Most jön a (Komócsin) Corvin kolesszal együtt, utána a Kossuth Zsuzsa és még ki tudja.
    Ha igy haladnak a dolgok, 5-10 év és nem lesz mit eladni!
    De a lényeg hogy az Emlékpont is "elkelt" Állami cég lett.
    Lehet hogy én tudom ezeket rosszul ?”
  • 6. killust 2012. március 01. 10:08
    „A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
    A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
    Ki-ki rántja lefelé a másikat - az országot együtt. Erkölcsben, gazdaságban hátul
    Lenézett népek mögött kullog a magyar!
    Már mindent elkótyavetyéltek.

    Csak alantas szolgálatok maradnak,
    égbekiáltó árulások.
    Lesznek, kik alattomos ellenséggel
    fújnak egy követ.”
  • 5. Én2 2012. február 29. 16:26
    „Használat után átmászik tulajdonba.”
  • 4. eldorádó 2012. február 29. 13:49
    „3. portis. tévedés!
    a róm. kat. egyház nem tulajdonba kapta a kertvárosi iskolát, csak használatba!”
  • 3. portis 2012. február 29. 10:58
    „Elherdálják a város polgárainak tulajdonát, nem hinném hogy erre kaptak a választóktól felhatalmazást.
    Óvoda lassan nincs is már önkormányzati kezelésben. Az iskolák is szép lassan fogynak.
    Mi lett a jóhírű városi gimnáziumból is...”
  • 2. eldorádó 2012. február 29. 10:19
    „Fideszes tárgyalási alap:

    Nem szabad engedni, hogy közpénzből ,,elitista, bigott katolikus oktatás" szerveződjék. E kijelentés Lázár Jánostól, a Fidesz frakcióvezetőjétől származik.

    teccikérteni?”
  • 1. Én2 2012. február 29. 09:20
    „Város vagyonának eladásáért nem jár bünti, egy személyben azt csinálhatnak amit akarnak??”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még pihennek a méhek

Kevesebb akácmézre számítanak az idén a méhészek, a repcéből készült édes finomságból csak mutatóba jut. Tovább olvasom