Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Költözik a székkutasi takarékszövetkezet

Október közepétől már új épületében fogadja ügyfeleit a Székkutas és Vidéke Takarékszövetkezet. Az 1959-ben alapított pénzintézet hosszú évekig a székkutasi önkormányzattól bérelt ingatlant, majd szintén a falutól telket vásárolt, ahol mintegy 35 millió forintból építtet házat. A takarékszövetkezet igazgatója szerint a piacon nagy a konkurencia, de állják a versenyt. Már Budapesten is van fiókjuk.
A régi épülettől jobbra már készül az új. Október közepétől már abban fogadja a kutasiakat a pénzintézet Fotó: Tésik Attila
Tizenhat év után saját épületbe költözik a Székkutas és Vidéke Takarékszövetkezet székkutasi fiókja. A faluban 1959-ben alapított pénzintézet sokáig közvetlenül a 47-es számú főút mentén, ma már vendéglátóegységként működő épületben fogadta az ügyfeleket.

Az út szélesítésnek terve miatt – amiből nem lett semmi – azonban költözniük kellett, és a település egykori pártházában találtak otthonra. A takarékszövetkezet vezetősége nemrégiben úgy döntött, hogy a mostani bérelt ingatlanhoz közeli önkormányzati területet megvásárolja, és saját házat építtet.

Mindezt hosszú évek óta tervezik már – tudtuk meg Viski Árpádtól, a Székkutas és Vidéke Takarékszövetkezet igazgatójától, hiszen a falu névadója és szülőhazája a pénzintézetnek. A település önkormányzatától kedvező áron vásárolták a telket, ahol mintegy 35 millió forintból készül el az új épület. A székkutasi fiók nyitását október közepére tervezik. A takarékszövetkezet a megyében legutóbb Mártélyon építtetett fiókot, és Budapesten nyitott egyet. Így az országban összesen tíz településen vannak jelen.

– Kihagyhatatlan ajánlatnak bizonyult a fővárosi létesítmény alapítása – fogalmazott Viski Árpád, aki, mint hozzátette: a továbbiakban viszont nem terveznek fiókbővítést. Inkább a meglévő, valamint a leendő partnerekre szeretnének koncentrálni. Az új ügyfelek toborzása amúgy sem könnyű feladat, hiszen nagy a verseny a bankok között. Még a kistelepüléseken is egyre jelentősebb a konkurencia. Ennek ellenére a takarékszövetkezet igazgatója úgy érzi, nincs okuk panaszra: állják a versenyt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beszélgetős előadások

Hegedűs Endre Liszt-díjas zongoraművész hangversenyt adott kedden este a vásárhelyi unitárius… Tovább olvasom