Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Kommandósok fogták el a rablót

Mártély - Kommandósok fogták el tegnap hajnalban azt a 23 éves mártélyi férfit, aki Mikuláskor a gyanú szerint leütötte és kirabolta Jochim Lászlót. A támadás másnapján az 50 esztendős lakatos szívinfarktussal került kórházba.

Akciófilmbe illő jelenet játszódott le tegnap hajnalban Mártélyon: kommandósok – a vásárhelyi nyomozókkal együtt – fogták el azt a 23 éves helyi férfit, akit Jochim László december 6-i leütésével és kirablásával gyanúsítanak. A vásárhelyi lámpagyárban lakatosként dolgozó sértett Mikuláskor a község egyik kocsmájában iszogatott, majd a fizetésnél többeknek feltűnhetett, hogy több 10 ezer forint lapult a bukszájában.

– Késő este a biciklimet tolva indultam haza – mesélte Jochim László –, amikor hátulról leütöttek. A támadó arcát nem láttam, ezért nem is gyanakodhattam senkire, bejelentésemben sem neveztem meg senkit. Pár másodpercre elájultam, és arra eszméltem, hogy valaki matat a zsebeimben. Mindent elvitt: az összes iratot, bankkártyát, és mintegy 60 ezer forint készpénzt.

Jochim László a támadás másnapján szívinfarktust kapott. A kórházból azóta kiengedték. Fotó: Tésik Attila
Jochim László a támadás másnapján szívinfarktust kapott. A kórházból azóta kiengedték.
Fotó: Tésik Attila

A kisebb sérüléseket szenvedett férfi kálváriája másnap folytatódott: szívinfarktussal szállították a szegedi klinikára, ahonnan három nap múlva átkerült a vásárhelyi Erzsébet kórházba. Onnan múlt pénteken engedték haza, de állapota miatt rendszeres felülvizsgálatra szorul.

– Kicsit már jobban vagyok, de azért még mindig nagyon megviselnek az események, ha visszagondolok rájuk. Teljesen kikészültem, arról nem is szólva, hogy se pénzem, se papírom, ha megállítanának a rendőrök, nem tudnám magam igazolni. Ezeket az ügyeket már csak az ünnepek után intézhetem el – mondta érdeklődésünkre tegnap délután.

Míg ő lábadozott, a vásárhelyi rendőrök azonosították a gyanúsítottat. A szálak a már említett 23 éves mártélyi férfihoz vezettek, aki erőszakos és más, vagyon elleni bűncselekmények miatt már volt büntetve. Jochim László lapunktól tudta meg, hogy feltételezett támadója kézre került. A gyanúsítottat, aki nem tett beismerő vallomást, kihallgatása után őrizetbe vették, a bíróság az ügyészség javaslatára ma dönt előzetes letartóztatásáról.

Olvasóink írták

  • 15. cikicakk55 2010. január 06. 15:19
    „Aki több tízezer forinttal megy a kocsmába tökrészegre leinni magát, az tényleg ne csodálkozzon, hogy haza menet kirabolják. Én is ismerem, tényleg elég sűrűn ittas. A szívinfarktust az eset csak előre hozta nála, mert ezzel az életmóddal előbb-utóbb úgy is bemondja a szíve az unalmast.”
  • 14. SP 2009. december 24. 10:49
    „13. hozzászólás Norman_Bates 2009.12.24. 08:55
    Ha az óvodás gyermek első képét megnézem, akkor azt mondom, hogy ügyes a gyerek.
    De a fotózás az 1 szakma is.
    A gép meg csak eszköz. Tudni kell használni. Megfelelő optika stb.
    Nem lehet semmi indok, mellébeszélés.
    pl.Botka családi képe a kvázi sikerült.
    Tésik Attila fotós képe jó. Nézd meg a tartalmi kontrasztokat is: Múltat idéző falvédő, kontra mikrohullámú sütő. Kék ing kontra az arc színe. Tekintet, száj, kéz gesztikuláció.
    A cím és a fotó együtt a cikk olvasás nélkül is generálja a leírt történetet az olvasóban.
    Tehát lehet jót csinálni, ha valaki jót akar (tud) csinálni.”
  • 13. Norman_Bates 2009. december 24. 08:55
    „11. hozzászólás SP 2009.12.23. 18:02
    Szerintem a Fényképezőjük optikájával lehet valami, az már nekem is feltűnt, hogy minden távolabbinak tűnik mint egyébként, néha agyalni kell, hol is lett fényképezve, nem tudom mi lehet ennek az oka, aki profi fotós az biztos tudja, az is lehet, hogy szándékos elállításról van szó.

    http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/9_000_000_a_rak_ellen/2085060/
    Itt is, a 60 méterre lévő városháza tornya, a képen 300-nak tűnik.”
  • 12. rkj 2009. december 23. 18:42
    „taki.a cikk nem erről szol.a döglött kutyát nem érdekli a véleményed.mintha itt se lennél.talán ivó cimborája vagy?Norman.igazad van !”
  • 11. SP 2009. december 23. 18:02
    „Simonnének a valóságban nem paralelogramma alakú feje van. Aki nem hiszi, járjon utána.

    """"""""Simonné tudatos vásárló: elteszi a blokkot.
    Fotó: Segesvári Csaba
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/jezuskanak_a_blokkra_is_van_gondja/2132196/#hozzaszolok"""""""""

    Egy 1800-as évek végén készült fotó a nagyállomás előtti térről.
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kincs_az_indohaz_ter_alatt/2132012/”
  • 10. segesvarics 2009. december 23. 13:41
    „SP. Nyomj már be egy képet tőlem ami torz. Olyan izgatottan várom.”
  • 9. Norman_Bates 2009. december 23. 12:33
    „A paripa fején látszik, hogy nem ma kezdte az italozást, nem a veréstől lett ilyen szar állapotba, pár év és Flipper öcsivel koccinthat az örök vadászmezőkön.
    Fizujával a zsebébe leissza magát?Hatalmas észkombájn, mit mondjak.
    Egy ittas személyt sokkal hamarabb éri támadás mint egy józant ezt a hülye is tudja.
    3. hozzászólás Zuperman 2009.12.23. 09:15 egy szerű a képlet, úgy kell tetetni mintha be lennénk ....va, aztán meg jól szarrá lehet verni a támadót...LOL”
  • 8. dodó 2009. december 23. 11:54
    „Nem elíg a gárdistákok, mán a komendósok is báncsák a romákokat?”
  • 7. taki 2009. december 23. 10:50
    „rkj!
    Ahogy látom, te sem panaszkodhatsz.
    A mondatokat nagy betűvel kezdjük.
    Két mondat közt, szóközt hagyunk.
    A szavakat elválasztó vessző után is szóközt hagyunk.”
  • 6. rkj 2009. december 23. 10:26
    „zuperman!ismerem.úgy be szokott rugni hogy nem bírja magát megvédeni.úgy nem nehéz préda.igyon aki akar.de mértékkel.amúgy meg aki nem iszik ennyit ,sokkal kevesebb ilyenre az esély.SAMSUNG!!!már ne haragudj,de életembe nem ittam.nem is raboltak ki.menj el este egy kocsma fele ahol iszik,s nézd meg.könnyű préda.alig áll a lábán.dolgozik mint Te vagy én,vagy más,mert jó munkás ember,de részegen egy kötekedős.egyértelmű,hogy azért,mert részeg,nem kell ki használni,de ez nap mint nap részeg.azért a rabló kapja meg rendesen amit érde4mel mert lehet,hogy holnap már egy másik áldozat lett volna aki részeg s könnyű préda neki..s ha én normálisan írok,viszont is várom mivel nem vitázni jövök ide.”
  • 5. SP 2009. december 23. 10:01
    „Fotó: Tésik Attila
    A kép viszont tettszik, kifejező és nem torz,
    mint a fotós Csabáké, Andreáé.”
  • 4. KamuNeni 2009. december 23. 09:39
    „Na es mi volt a neve es cime annak a ..... rablonak?? Vagy az titok es csak aldozatot lehet megnevezni ezaltal bemutatni a rabloknak hogy ez az illeto konnyu preda??

    Miert nem lehet azokat a ..... megnevezni?? Nemtan a kisebbsegi csoportbol valok?? Vagy megis kisebbsegiek? Nevezzuk meg oket az ujsagban hisz az ujsag feladata hogy a kozt es az informaciot szolgalja. Na most mi lenne az aldozat beperelne az ujsagot par milliora azert mert kiadta a szemelytes adtait es kepet ezaltal buzditva a rablokat a jovoben hogy kikeressek? Akkor a az elkoveto kepere kicserelnek az aldozatet?

    Lehet hogy a torveny tiltja a nev es cim kiadasat es vedi a bunozoket hisz a torvenyhozok-MO-n mind bunozok, de akkor is az elkoveti cime es betui nincsenek tiltva mondjuk hogy K.J. Fuge utca Miskolci lakost elfogtak rablasert. Nehez lenne ezt megcsinalni es vedeni a koz nepet? Van erre valasz egy ujsagtol pl hogy miert nincs valami ilyesmi alaklmazva????? Vagy annyira vedeni kell a bunozoket hogy mar beszelni se szabad roluk?? <moderálva...>”
  • 3. Zuperman 2009. december 23. 09:15
    „Aki nem iszik, az nem lesz majd bűncselekmény sértettje?
    Mekkora agytröszt vagy!!!”
  • 2. samsung10 2009. december 23. 08:56
    „Ezt jol meg oldottad rkj te ital nélkül is minösited magad!”
  • 1. rkj 2009. december 23. 08:25
    „ne igyál annyiut ...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hat panel újult meg Vásárhelyen

Eddig 6 társasház újult meg a 2008–2009-es panelprogramban Vásárhelyen – mondta el tegnap az egyik hódtói épület előtt Lázár János. Tovább olvasom