Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Kórházi panaszok

Hódmezővásárhely - 2007 elején tragikusan érintette a vásárhelyi Erzsébet-kórházat az egészségügyi reform, az átszervezés.
Az utólag alkotmányellenesnek bizonyuló, jogszabálysértő miniszteri határozat az aktív ágyak számát 315-ről 116-ra csökkentette.

De a csonkítás miatt a Vásárhelyen és a környékben élő betegeket rengeteg kellemetlenség, hátrány érte, ezért az önkormányzat a kórházzal karöltve kártérítést követel. Az ezért életre hívott Igazság és egészség mozgalom keretében július 1-jétől augusztus végéig számolhattak be tapasztalataikról az emberek. A városi milliárdos nagyságrendű kártérítés – az elmaradt finanszírozásért – mellett az intézmény vissza szeretne kapni 45 aktív ágyat, amely a belgyógyászatra és a sebészetre kerülne. A lehetőségekhez mérten képviselnék az egyéni károsultakat is az állammal szembeni pereskedésben.

A határidőig több százan jelentkeztek és mondták el történetüket, hogy azért az ellátásért, amit korábban Vásárhelyen megkaptak, Szegedre, Makóra, illetve Szentesre kényszerültek utazni. Nem volt ritka, hogy egy családban több esetről is beszámoltak a bizottságnak az érintettek.

Olvasóink írták

  • 2. meinl 2009. szeptember 19. 21:27
    „Az egész vásárhelyi kórház egy szégyen.Sok-sok beképzelt lekezelő modorú dolgozóival együtt.(persze tisztelet a néhány kivételnek)”
  • 1. fip 2009. szeptember 18. 13:24
    „slurp slurp...
    Nincs még elég seggnyalója lázárnak?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Maradhatnak a házak az úttól

A legutóbbi elképzelés szerint 10 újvárosi lakóházat bontanának le a vásárhelyi elkerülő út építése miatt. Tovább olvasom