Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Korsós: Nem csökkent drasztikusan a lakosok száma

Nem csökkent drasztikusan Vásárhelyen a lakosságszám – jelentette ki szerdán a sajtótájékoztatón Korsós Ágnes. A város címzetes főjegyzője a közelmúltban a sajtóban megjelent hírekre reagált. Az időközi választási kampányban többször elhangzott: „drasztikusan csökkent" a város lakóinak száma.
– Korábban olyan állítások is voltak, hogy 20 százalékkal csökkent a város lakossága az utóbbi években. Jegyzőként, a tények ismeretében kénytelen vagyok ezt megcáfolni. Tény, hogy Vásárhelyen, miként az egész országban is, sajnos csökken a lakosságszám: városunkban 1990 januárjában 52 ezer 620-an éltek, míg 2011 januárjában 46 ezer 790-en. Ez inkább 10, mint 20 százalékos különbség. Ami fontosabb, hogy a lakosságszám-csökkenés Vásárhelyen kimutathatóan lassul: míg 1990 és 2001 között 3929 – tehát évi átlagban 327-328 – fővel, addig az utolsó 10 évben összesen 1901 fővel mérséklődött a lélekszám, ami 190 fős éves átlagot jelent – állapította meg a főjegyző.

Korsós Ágnes elmondta: a városvezetés tesz azért, hogy itt tartsa a fiatalokat. 117 építési telket osztott fiatal házasoknak, 5 év alatt 2103 babakötvényt állítottak ki, főiskolai oktatás indult a településen, illetve támogatással több mint 1200 munkahelyet megőrzött vagy teremtett a város.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. gthomek 2012. augusztus 22. 20:27
    „31. orszagzaszlo936
    A vásárhelyi zsidókat az akkori jobbik elvitte kiirtani, a vagyonukat elrabolták, az ingatlanjaikat rekvirálták. A leventéket az akkori jobbik elküldte megdögleni, egy értelmetlen háborúba miközben a most ajnározott vitéz kőbányai még egy tisztességes kiugrást sem tudott megszervezni.A leventéket nem rabolták ki, ingatlanjaikat nem rekvirálták, és volt fegyverük, talán lőszer is hozzá.
    Érzed a hangyáin különbséget ?”
  • 31. orszagzaszlo936 2012. augusztus 19. 06:58
    „30.idir 2012.08.18. 01:13

    A jogerős tulajdonosokat eddig annyiszor kárpótolták már, hogy azok saját maguknak, a gyerekeiknek és az unokáiknak is szép új házakat tudtak venni, új autóval együtt. Elég volt már ebből a "még mindig adjatok, mert nekünk jár a kárpótlás", s most jön az adjátok vissza azt is, ami a miénk volt a 70 évvel ezeleőtt. Mennyi kárpótlást kaptak a leventék, akik a gulágon haltak meg? eElmesélem, 1x kaptak, azt is kínkeservesen! S amíg pl az én nagybátyám kárpótlási hercehurcája zajlott, addig a zsidók 2x kaptak pénzt. Átéltem, tudom! Abban az időben volt az, hogy nagymamám a fia után 30000,- Ft névértékű kárpótlási jegyet kapott, a épp akkor a hazai zsidóság nem volt megelégedve a 100-150000.- Ft-os kp-vel, míg élek, emlékezni fogok ere! Tehát elég volt már ebből!

    Vásárhelyen ha minden igaz,horrorisztikus összegbe került a holokauszt múzeum, de a leventék émlékére nincs állandó kiállítás! Az oktatás kihagyhatatlan része a holokauszt, de a leventékről egy szót sem ejtenek!

    Ennek megváltoztatásán tessék törekedni, s nem a vagyon felhalmozásán, a vélt jogok követelésén munkálkodni! Ki lettek azok az ingatlanok busásan fizetve!”
  • 30. idir 2012. augusztus 18. 01:13
    „T.mivan? T cikkhez kapcsolodik a kovetkezo:"a varosvezetes tesz azert,hogy..." de nem tesz azert,hogy a jogeros tulajdonaikat visszaadja az aldozatok jogosultjainak,akiknek a tulajdonat 63 ev ota masok bitoroljak. T.mivan? es orszagzaszlo. Latom,hogy osztjak a torvenyt, es ellene vannak ezzel a hozzaallassal az Alkotmanynak es a magyar torvenyeknek.Valamit azert meg meg szeretnek jegyezni. Mit szolnanak Onok ahhoz,ha az Onok hazat a varosvezetes atyaistenei a torvenyek ellenere ellenertek kifizetese nelkul eltulajdonitanak es Onok egy ejszaka mehetnenek a fenebe,az utcara ,ha valaki be nem fogadna Onoket az ures disznooljaba .Majd 50 elteltevel nagy ceco mellett azt mondanak,hogy kaprpotoljuk es adnanak egy teglat,karpotlaskent,de azt sem a sajat hazukbol,hanem abbol,amit valamelyik szomszedtol ugyanigy eltulajdonitottak.Ezert ,mivel a mai napig nem rendeztek le ezeket,helyileg,mivel helyi tulkapasokkal,nem pedig a magyar torveny altal vettek el az emberek hazait igy ,ezzel tagadjak a Magyar torvenyek hatalyat.En azakrol az aldozatokrol irtam,akik torvenytisztelo emberek voltak,nem kovettek el bunt.Viszont, a mai napig akadalyozzak jogukat a jogos tulajdonukhoz,On szerint most ezzal nem kovetnek-e el bunt?Jo lenne azt is megnezni,hogy az un.ingyen telkeknek kik voltak a tulajdonosai es milyen cimen kerultek azok a varos tulajdonaba.”
  • 29. besenyőmiskabácsi 2012. augusztus 18. 00:04
    „" 28. clarification 2012.08.17. 23:22
    A címeres asszony megint alakított.:) "

    A nagy kérdés, hogy önmagát valósítja-e meg , vagy csupán megrendelésre dolgozik, a megrendelő kívánsága szerint ?”
  • 28. clarification 2012. augusztus 17. 23:22
    „A címeres asszony megint alakított.:)”
  • 27. besenyőmiskabácsi 2012. augusztus 17. 23:08
    „" 15. roxper 2012.08.16. 08:15
    Hány és hány olyan ember van, akinek az állandó lakcíme oda van bejelentve, de pesten és más országban dolgozik, tehát csak papíron hmvh-i... Erről sajnos nincs statisztika, ha lenne, akkor kiderülne, hogy alig 40-42-en vannak! "

    Ha lenne ilyen statisztika, akkor sem derülne ki, mert a címzetes tekintetes főjegyzőasszony szemrebbenés nélkül letagadná. Lásd az összehazudott 8 ezer darabos ajánlószelvény gyűjtést.”
  • 26. besenyőmiskabácsi 2012. augusztus 17. 22:55
    „" illetve támogatással több mint 1200 munkahelyet megőrzött vagy teremtett a város. "

    No ezt azért jó lenne, ha konkrétan is megtudhatnánk, hogy mennyire tényleges munkahelyekről van szó. Az utóbbi időben már nagyon elterjedt a számokkal való dobálódzás.”
  • 25. mivan? 2012. augusztus 17. 13:10
    „T. idir! Köszönjük a hozzászólásait! Csak nem értem mi köze ehhez a cikkhez???”
  • 24. orszagzaszlo936 2012. augusztus 16. 19:26
    „23.idir

    1945 és 2012 között hányszor kaptak kárpótlást? Legyen elég immár, mert az unokáknak már nem ebből kell pénzt csinálni!!!”
  • 23. idir 2012. augusztus 16. 17:52
    „Tisztelt Eldorado.Nagyon orulok,hogy On is elolvasta az aldozatok hangjat.A ket feltett kerdese hibas. Mivel az un.reszelges karpotlasi torveny csupan es kizarolag azokra vonatkozott,akiknek a tulajdonat akkor fizetes elleneben,a kisajatitasi torvenynek megfeleloen,a vetelar teljes kifizetese mellett sajatitotta ki az allam es igy kerult utana allami tulajdonba. Azert adtak reszeleges karteritest utolag,mert a kisajatitas eroszakolt volt akkor az allam reszerol. En nem ezekrol a torvenyes kisajatitsokrol beszelek,hanem azokrol az esetekrol,ahol a helyli tulkapasok kovetkezteben ,mint pl. Vasarhelyen szep szamban jogsertoen,torveny ellenere,fizetes nelkul raboltak el az emberek tulajdonait,amiket becsultes uton,sot generaciokon keresztul szereztek,amit azutan okirathamisitasokkal probaltak torvenyesiteni ugy,hogy meghamisitottak az erre vonatkozo dokumentumokat..Ezekrol a tulajdonkrol van szo,ezeket kell meg visszadni a tulajdonosoknak,mert ezek kimaradtak.Ezek az aldozatok nem kernek mast,csupan azt,amit elraboltak toluk helyileg,a becsultes uton,generaciokon keresztul szerzett tulajdonukat..Termeszetesen,minel kesobb adjak nekik vissza ,addig az ideig a kesedelmi kamatszamitasok ervenyben vannak,generaciokon keresztul.Ezek az emberek jogkorlatozott aldozatok,akik ugy kapjak vissza a jogaikat,ha visszakapjak a tulajdonukat.Lehet,hogy ezt nehez megerteni ,de ez az igazsag.Ezek a kirabolt aldozatok 100%-ban magyar allampolgarok.Nem a magyarok boret akarjak lehuzn,hanem jogosan,a torveny altal kerik vissza a sajatjukat.Megegyszer ismetelve, a sajatjukat akarjak vissza. En is elitelem azt,ha a kozosseggel akarjak kifizettetni azt,amit egyes szemelyek kovettek el hivatalbolhatalmukkal visszaelve,helyi tulkapasokkal .Ok azok a bunozok,akik nem csak a statisztikai hivatalnak hazudtak,hanem az embereknek is.Az aldozatok sokkal de sokkal tobben vannak,mint a bunozessel foglalkozo jogaszok,mert regen is ok tudtak a torvenyt,most is,a kijatszasat ugyanugy.”
  • 22. papika56 2012. augusztus 16. 14:45
    „2010. ben : 48 333 fö, 2011,ben : 46 790 fő --1 év alatt : - 1543 fő !
    ezek az emberek egy része v. meghalt ?? v. külföldre ment !!!
    Hány ember lakcíme : Vásárhely ?? és évek óta külföldön él ????
    Ha a tényleges, ott élőket összeszámolná a k. főjegyzőnő --lehet, hogy a 40 ezer se lenne meg !
    Hiába oszt ki 117 ingyen telket ! --HA NINCS munkahelye szegény fiatalnak ...meg többtíz milla kp. je elkezdeni az építkezést ??? Hitel : O !!!!!!
    2013 baba született --jóóóó, de hány ember halt meg 1 év alatt ????”
  • 21. eldorádó 2012. augusztus 16. 12:06
    „OFF
    14. idir
    elég volt már a kárpótlásotokból! hány bőrt akartok még lehúzni a magyarokról? hány generációnkig kell még vezekelnünk?”
  • 20. DMagóg 2012. augusztus 16. 11:34
    „"Szemléletes példa erre Bessenyei Ferenc elhíresült mondata, miszerint
    Vásárhelyen csak megszületni érdemes."
    Át is keresztelték a PMK-t BMK-ra!”
  • 19. dondongó 2012. augusztus 16. 11:27
    „Ráadásul fél Lázárhely Szegedre jár dolgozni, tanulni, tehát praktikusan csak aludni jár haza. Inkább Szeged alvóvárosáról van szó.”
  • 18. balihoho 2012. augusztus 16. 09:11
    „Nincs széles ismeretségi köröm, de kapásból tudok olyan vásárhelyi fiatalokat példának felhozni, akik itt születtek, de francia országban, Írországban dolgoznak, és a vásárhelyi átlagbér hét-nyolcszorosát, keresik meg!”
  • 17. alfa258 2012. augusztus 16. 08:54
    „orsós címeres asszonyság legalább a százalékszámítást sajátította volna el! Ez általános iskolai tananyag! A tény attól még tény marad, hogy hüly eségeket firkál!!! lézerfalváról mindenki menekül a diktatórikus vezetés miatt, a lakosság megfélelmítéséről is suttognak ezt azt. Munkahelyet mennyit teremtenek a zembereknek? (nem a talpnyalóknak)???”
  • 16. dodoni 2012. augusztus 16. 08:24
    „20 év alatt tehát hatezerrel kevesebben élnek Vásárhelyen. Ez, lakásonként, házanként átlagban négy személlyel számolva 1500 megüresedett lakóingatlant jelent. Vajh, miért pang a hazai ingatlanpiac? Is.”
  • 15. roxper 2012. augusztus 16. 08:15
    „Hány és hány olyan ember van, akinek az állandó lakcíme oda van bejelentve, de pesten és más országban dolgozik, tehát csak papíron hmvh-i... Erről sajnos nincs statisztika, ha lenne, akkor kiderülne, hogy alig 40-42-en vannak!”
  • 14. idir 2012. augusztus 16. 00:14
    „Szerintem Agika jobban tenne,ha a munkajaval foglakozna.A becsuletes munka maza alatti emberiseg ellen elkovetett bunok takargatasara van az idohuzas,ami csak a kamatot emeli.Kaparjunk,kaparjunk es majd megtobb kiderul .A varos jogi vezetese a jogelodeiknek a buneit takargatja,amivel el bunreszesseget vallal sajat magara.A Holocoust elismerese egyenlo az aldozatok elismeresevel. Az akkori aldozatok tualjdonainak az elvetele nem volt jogeros,mert az ellenertek nem volt szamukra kifizetve,ami azt jelenti,hogy nem volt , nem lehetett es nincs tulajdonvaltozas,mert a varos nem szakithatja meg a tulajdonjogot torvenytelen bejegyzesekkel.Igy a zsido aldozatokat a mai napig jogfosztott allapotban tartja a varos,mert a mai napig nem adtak vissza a jogaikat,vagyis nem ismerik el,hogy aldozatok.Az is resze a Holocoustnak,hogy aki az aldozatok jagait megtagadja, az bunt kovet el.Olyan bunt,ami nem evul el es egyre kamatozik.”
  • 13. Power 2012. augusztus 15. 20:58
    „12. TELSTAR 2012.08.15. 19:26
    Címeres.”
32 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Italt lopott, egy nap alatt elfogták

Elfogta a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság azt a férfit, aki betört a Hódtói Sportcsarnokba és onnan szeszes italt tulajdonított el. Tovább olvasom