Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Kossuth-nap és országos íjásztalálkozó Vásárhelyen

Huszárok és íjászok mutatták be tudományukat a hét végén Hódmezővásárhelyen. Az érdeklődők látványos középkori bajvíváson és fogathajtó versenyen is szórakozhattak.
Fotó: Korom András
„Keblemre mindenkit!" – rántotta magára a mellette álló vékony férfit egy, az érzelmektől felhevült menyecske szombaton a Vásárhelyen megrendezett I. dél-alföldi hagyományőrző Kossuth-napon és II. országos íjásztalálkozón. Az erősebbik nem képviselője megtapasztalta, hogy az asszonynak lett volna hová szólítani több férfit is.

A programsorozat a Kossuth téren kezdődött, amelyen Almási István alpolgármester, Csáki Zsolt, a Dél-alföldi Hagyományőrző Kossuth Társaság elnöke, illetve Faragó Csaba, a Hódmezővásárhelyi Terep- és Vadászíjász Sportegyesület elnöke köszöntötte a honfoglaló, középkori, illetve 1848-as ruhákba öltözött résztvevőket, illetve az érdeklődőket. Innen gyalog indultak a résztvevők a városi stadionba, ahol kézművesek kínálták portékáikat. A lovas versenyek mellett az íjász- és huszárbemutatók vonzották a legtöbb érdeklődőt.

Sztentori, azaz igen erős hangon hívták ki párviadalra a vásárhelyi vitézeket Károly Róbert katonái. Nem kellett sokáig várni, a vásárhelyi csapat hamar megérkezett, s bizonyította, nem riad vissza az ember-ember elleni küzdelemtől. Nagy sikert aratott a közönség körében az íjász- és solymászbemutató is.

– Olyan nagyszerű volt a múltban magyarnak lenni – mondta egy csúcsos, prémes ősmagyar sapkát és kackiás bajuszt viselő férfi, aki ruganyos léptekkel indult rohamra. Akik szemmel követték útját, látták sikerrel járt, bevette az étkezősátort – akadály nélkül.

– Igazán szeretem azokat a filmeket, amelyekben íjászok szerepelnek. A Robin Hoodot már vagy tucatszor néztem meg – árulta el a 12 esztendős Szarvassy Petra, aki Szolnokról érkezett szüleivel Vásárhelyre. A hatodikos diáknak a lányok által vívott botpárbaj tetszett a legjobban. Az orgoványi Krauwicz Lajosné pedig azt mondta: él-hal a lovakért, így számára a fogathajtó verseny jelentette a legtöbbet. A napot látványos tűzzsonglőr bemutató zárta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kossuth téren villannak a pengék

A Hódtói Sportcsarnok helyett a vásárhelyi Kossuth téren rendezik meg ma délután a Csomorkány-kupa… Tovább olvasom