Délmagyar logó

2018. 07. 16. hétfő - Valter 18°C | 29°C Még több cikk.

Kovács István és Vágó János kapta a Bessenyei-díjat

Kovács István és Vágó János kapta a Bessenyei-díjat
Hódmezővásárhely - Kovács István színművésznek és Vágó János zenésznek, vásárhelyi önkormányzati képviselőnek adták át pénteken a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Bessenyei özvegye szerint kívül-belül tiszta emberek kapták az elismerést.
A díjról

A nettó 500 ezer forinttal járó elismerést olyanok kaphatják, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért folytatott munkában kimagasló teljesítményt nyújtanak, Bessenyei Ferenc munkáját folytatják. Minden esztendőben az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területéről jelöltek közül két személy, illetve csoport érdemelheti ki.
– A lenyűgöző példa, a szépség és a tisztaság tudja felemelni a nézőt, vallotta Bessenyei Ferenc. Ehhez egyéniségekre, tiszta emberekre, kívül-belül igazi művészekre van szükség – mondta pénteken B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegye, aki Almási István polgármesterrel és Hegedűs Zoltán alpolgármesterrel adta át a 2008-ban alapított, férjéről elnevezett művészeti díjat.

– Ma azonban a legtöbb színház- és kultúracsináló rossz arcú, rossz külsejű emberekkel dolgozik. A megmaradó rendből káoszt képeznek, és ezt nevezik ma művészetnek. Szerencsére mi olyan művészeknek tudjuk átadni a Bessenyei-díjat, akik kívül-belül tiszta emberek, ahogy Feri mondaná: „szép emberpéldányok". Mindig rendet és harmóniát akartak teremteni a színpadon – fejtette ki az özvegy.

– Szavakban nehéz visszaadni, mennyire meghatározó volt a pályafutásomban Bessenyei Ferenc személyisége, szellemisége és barátsága – mondta könnyekkel küzdve az egyik díjazott, Kovács István. – Fontos, hogy az életemet egy ilyen zseni szárnyai alatt kezdhettem el.
 
Kovács István és Vágó János kapta a Bessenyei-díjat. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)
A 71 éves Kovács István Bornemissza Gergőt alakította az 1968-as Egri csillagokban, és a Várkonyi-filmekből is ismerhetjük. A Szomszédok című sorozatban Desirét játszotta. 1966-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Már főiskolás évei alatt játszott a Vígszínházban, amelynek később tagja lett, a József Attila, a Thália és az Arizona Színházban is színpadra lépett.

– Bessenyei Ferenccel nem találkoztam. Igaz, színész volt, de a zenei darabokban is kimagaslót nyújtott. Sajnálom, hogy nem ismerhettem meg személyesen – mondta Vágó János, aki egyedüliként mondhatja el magáról, hogy két Bessenyei-díjjal büszkélkedhet. 2011-ben a Hódmezővásárhelyi Városi Fúvószenekar kapta az elismerést, amelynek Vágó János a művészeti vezetője. A Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási intézmény igazgatója, önkormányzati képviselő tavaly a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vette át. 2012-ben Csongrád megye Prima-díját adományozták neki.

– Ismét jó helyre kerültek a Bessenyei-díjak. Két olyan művészember érdemelte ki, aki eddigi élete során bizonyította elkötelezettségét a magyar kultúra iránt, és művészetével maradandót alkotott – fogalmazott Almási István.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs betörés, amióta Jackie és Kira őrzi a vásárhelyi hivatalt

Nincs betörés, amióta Jackie és Kira őrzi a vásárhelyi hivatalt
Két német juhász él a vásárhelyi polgármesteri hivatal udvarán. Jackie és Kira napközben a bokszban van, csak esténként és hétvégén engedi ki őket Benkő Zoltán. Tovább olvasom