Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Közadakozásból állítanának Wass-szobrot Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Közadakozásból állítana szobrot a hódmezővásárhelyi Wass Albert Kör az idén száz éve született erdélyi írónak. Elképzelésükkel levélben keresték meg a képviselő-testület tagjait, akik közül eddig ketten biztosították őket támogatásukról.
– Mind a 24 városatyának levelet írtunk, akik közül eddig ketten, Molnárné Kecskeméti Rita Újváros fideszes és Berényi Károly, a Tiszta Lap Egyesület kertvárosi képviselője biztosított bennünket elvi támogatásáról – mondta lapunknak Fülöpné Rákos Éva, a három éve működő kör egyik alapító tagja. – Kérésükre felvettük a kapcsolatot Szenti Tibor író, néprajzkutatóval, hogy segítségével keressünk méltó helyet a szobornak.

A vásárhelyi Németh László Városi Könyvtár. Itt szeretnék felállítani Wass Albert mellszobrát. Fotó: Tésik Attila
A vásárhelyi Németh László Városi Könyvtár. Itt szeretnék felállítani Wass Albert mellszobrát. Fotó: Tésik Attila

Wass Albert kőből készült vásárhelyi mellszobrát közadakozásból szeretnék megvalósítani az ötletgazdák, ehhez már gyűjtik a pénzt, amelynek módjáról bővebben a kör honlapján olvashatnak a segíteni szándékozók. A kör tagjai eleinte az ótemplom előtt álló három fenyő árnyékában képzelték el a szobrot. Új ötletként most a városi könyvtár előtt magasodó tiszafa melletti területet javasolják. Fülöpné Rákos Éva elmondta: új helyszínötletükkel és a szobor állításához szükséges eljárás megindítása érdekében levélben fordultak Lázár János polgármesterhez. Köztéri alkotás állításához ugyanis közgyűlési határozat szükséges.

Olvasóink írták

  • 1. helyileg 2008. június 12. 14:03
    „Komolyan mondom: csodálkoznék, ha nem fideszes képviselő próbálna közben járni a polgármesternél. Kíváncsian várm az eredményt. Biztos, hogy nem háromesélyes.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújul a belváros játszótere Mindszenten

Mindszent - Nemcsak megújul, de bővül is a mindszenti kulturális központ mögötti játszótér. A megyei… Tovább olvasom