Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Középiskolások is költöznek a BKF-be

Hódmezővásárhely - Szeptember végétől már nemcsak a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 77 hallgatója tanul az egykori rendelőintézet épületében, azaz a Városház utca 1. alatt, hanem a HISZK Kalmár Zsigmond és a Corvin Mátyás Tagintézmények diákjai is.
A vásárhelyi épület földszinti részén, mintegy 300 négyzetméteren alakítják ki a Kalmár kerámia-tanműhelyét, ahol 61 tanuló tölti majd gyakorlati idejét. Pályaorientációra is járnak a műhelybe a kalmárosok.

Régi probléma oldódik meg a kerámia-tanműhely kialakításával. 2004-től, vagyis amióta bezárt az egykori Majolikagyár, a kalmárosoknak az iskola második emeletén rendeztek be egy átmeneti gyakorlati helyet, nem éppen ideális körülmények között – hallottuk Hegedűs Zoltántól, a HISZK főigazgató-helyettesétől.

Míg a kerámia szakosok gyakorlatra járnak majd a főiskola épületébe, addig a Corvin szakács-, cukrász- és vendéglős tanulói, mintegy 300-an, az elméleti oktatáson koptatják ott a padokat. Ők jelenleg az iskola egykori kollégiumi részében tanulnak, az épületszárny azonban nagyon rossz állapotban van – indokolta Hegedűs Zoltán a költözést. A főigazgató-helyettes azt mondta, ezzel egy régi probléma oldódik meg. A kiürült kollégiumi épület további sorsáról egyelőre nem tudott nyilatkozni. A Corvinban így az alapképzésben részesülő szakiskolai és szakközépiskolai diákok maradnak, több mint félezren. Azzal, hogy a szakácsok, cukrászok és vendéglősök átköltöznek a BKF épületébe, közelebb kerülnek a gyakorlati helyükhöz is, hiszen az idei tanévtől a Fekete Sasban kialakított tankonyhába, tanétterembe járnak – tette hozzá Hegedűs Zoltán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Darálót újít fel a 75 éves ikerpár

Ez csak a gyűjtemény töredéke! Mindjárt indulunk, megnézzük a többit is – jegyezte meg Bozó András, miközben az öccse, László mindszenti háza udvarán tárolt, 100 évesnél is régebbi motorokat mutatta. Tovább olvasom