Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 18°C Még több cikk.

Laborban kísérleteztek a nyolcadikosok

Hódmezővásárhely - Fehér köpenyben színes oldatokat töltöttek kémcsövekbe tegnap a Németh László Gimnázium és Általános Iskola természettudományos műhelyében a Varga Tamás Általános Iskola nyolcadikosai Vásárhelyen.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

Először kaptak lehetőséget a laborfoglalkozásokra. Míg az egyik teremben a vizes oldatok áramvezető képességét tanulmányozták, a másikban leveleket daraboltak és a nedvességtartalmat vizsgálták.

A nyolcadikos Molnár Sándor munka közben magyarázta, hogy már vizsgáltak mikroszkóp alatt hagymametszetet, különböző nagyításokban. Most pedig a globális felmelegedést modellezik, megnézik többek között, milyen gyorsan olvad a jég. A gépészmérnöknek készülő diák elárulta: a fizika és a kémia a kedvenc tárgya, utóbbiból versenyekre is jár.

A vizes oldatok kémhatását vizsgálták a nyolcadikosok. Fotó: T. A.
A vizes oldatok kémhatását vizsgálták a nyolcadikosok. Fotó: T. A.

Két nyolcadikos osztály, 36 diák kísérletezett tegnap a Varga Tamás iskolából a természettudományos laborban. Garai-Szabóné Póth Edit matematika–fizika–kémia szakos tanár azt mondta: így sokkal élvezetesebb a tanulás. A természettudományos műhelyt a térség 10 általános iskolájának diákjai használják.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jakab István az öntözést fejlesztené

Mindszenti látogatását Hevesi István sertéstelepén kezdte tegnap Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő és Jakab István, a parlament alelnöke. Tovább olvasom