![]() |
| A körlevél egy példánya. A nagyításhoz kattintson a képre! |
| Adatorvhalászat? Ha mind a tíz címzett másik tíz címre továbbította a levelet, akkor az a tíz hatványai szerint sokszorozódott, azaz harmadjára már tízezer levél indult útnak, s mellesleg harminc ment az osztrák kórháznak. A helyzet kísértetiesen hasonlít a közösségi portálok legnépszerűbbjére, az iwiwre, ahol a fent lévők összes ismerőse, s azok ismerősei is könnyedén kideríthetők. E lánclevéllel pedig nemcsak a hivatalok pontos neve, címe vagy székhelye, de vezetőinek neve is könnyedén összegyűjthető. |
Szerintem emberségből jelesre vizsgázott a rendőrkapitány !
Miért baj az , ha valaki megbízik még az emberekben, segíteni akar? Szerintem inkább az a baj, hogy olyanok vannak akik mások jóindulatát, jóhiszemüségét kihasználják. Miért lenne olyan hihetetlen dolog, hogy valaki éppen ezt a módját vállasztja annak, hogy valahová bejegyezzék a nevét? Számtalanszor hallottunk már olyan beteg gyermekről, hogy a kedvenc sztárjával akart találkozni, miért ne akarhatott volna éppen valaki egy körlevelet elindítani? Pillepalack kupakokat gyüjtünk már jó ideje egy beteg kisgyermeknek, az is első hallásra legalább olyan érdekesnek tűnik, mint ez a körlevél, pedig tényleg igaz. Honnan tudjuk, hogy amikor elindúlt ez a levél akkor nem volt igaz? Hány ember kezén ment keresztűl amig eljutott hozzánk? Hány ember fordította le, mert feltételezem, hogy nem magyar nyelven született. Minden tízedik ember csak egytlen betüt tévesszen, és már sem a feladó sem a cím meg sem közelíti az eredeti feladót.… Tovább olvasom »
Hihetetlen, hogy léteznek olyanok, akik az ilyen körleveleket komolyan veszik! Ez is kb. olyan, mint amikor iwiw-es körlevél ment ki, és ha nem küldöd tovább, kitörölnek a rendszerből.
Vagy más: ha nem küldöd tovább, életed végéig boldogtalan vagy elátkozott vagy szerencsétlen leszel.
És ahhoz meg külön gratulálok, hogy a hivatalos szerveket is sikerült bevonni...
Erre szokták mondani, hogy nagy az isten állatkertje :S
Ági84,
Igaz, azt nem írták oda, hogy informatikai ismeretekhez is jutsz, ha rákattintasz.
Az új ablakban nyomnál egy laza bal klikket a képen, hogy eredeti méretében tudd olvasni?
És ha rákattintasz a képre, annyi történik, hogy új ablakban nyílik meg, de egy milivel sem lesz nagyobb.
Grat, Délmagyar
Jo reggelt,sziasztok!
Erröl a cikkröl eszembe jut, hogy a 60-as evekben Szegeden is a postaladaban volt egy level:
"Küldj az 1. Nevre 10,-Forintot,es ad tovabb a cimet 5 baratodnak!!"
Ez a hülye "Domino-effekt"-et akartak hasznalni, hogy indokolasul: 5-ev mulva te is milliomos vagy!!!
De a rendörseg is beszallt az üzletbe,---igy senki nem lett milliomos!
Ez már megint a sok barom vásárhelyi hír közt van!
Az ilyen korbekuldozgetett level (mint ezis meg mint pl. a Bill Gates -es) ha masra nem is de arra jo, hogy egy csomo ember e-mail cimet osszeszedi. Igy aztan a nagy szamok alapjan a sok emberbol tancsak lesz valaki ahico-s, amway-es, foreverlivinges meg kitudja milyenes. Na leesett?
hirdetés
