Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Lázár: A fejlesztéseket nem szabad feladni

Hódmezővásárhely - Hiába építünk csillogó palotákat, ha nincs, aki megvegye a belépőt – így jellemezte évértékelő interjújában a 2008-as esztendő kettősségét Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, aki ezzel együtt továbbra is a fejlesztések híve.
Lapunknak elmondta: úgy tervezi, hogy a következő választásokon is megméretteti magát, most azonban elsősorban családjára és születendő gyermekére koncentrál.

– Milliárdos fejlesztések és válság – ez az elmúlt év két meghatározója. Melyik gyakorol nagyobb hatást Hódmezővásárhelyre?
– Rengeteg fejlesztési pályázatot nyertünk tavaly, ami 6 milliárd forint körüli összeget jelent, 7 milliárd pedig még elbírálás alatt áll. Ez mindenképpen pozitívum. Viszont úgy tűnik, hogy míg 1989-ben egy társadalmi-gazdasági csődből indultunk, most ugyanoda jutottunk vissza, ezt pedig nem lehet fejlesztésekkel eltakarni. Amikor vállalkozások mennek tönkre, amikor az embereket elbocsátják, nem kárpótolja őket, hogy múzeumot újítunk föl, utcákat építünk, közművelődési centrumot hozunk létre. Nagyon ellentmondásos évet zártunk tehát: miközben a város soha nem látott mennyiségű pályázati forrást nyert, hiába építünk csillogó kristálypalotákat, ha nincs, aki megvegye a belépőt.

Aki befektet, az nyer

– Ilyen körülmények közt is szükség van az élményfürdőre?
– Az én filozófiám az, hogy a nehézségek ellenére is haladni kell előre, mert aki most befektet, az lesz a jövő nyertese. A strand esetében nem a megépítés a fő probléma, mert az 1,2 milliárdos önerőt össze tudjuk izzadni valahogy. De mi van akkor, ha utána évente 300 milliós veszteséget termel? Ha a magyar gazdaság továbbra is fejlődne, és látnám, hogy van fizetőképes kereslet, mindez nem lenne kérdés. Most viszont igazi dilemma előtt állunk, ami óvatosabb gondolkodásra int.

Lázár János: Az ország társadalmi-gazdasági csődjét nem lehet fejlesztésekkel eltakarni. Fotó: Karnok Csaba
Lázár János: Az ország társadalmi-gazdasági csődjét nem lehet fejlesztésekkel eltakarni. Fotó: Karnok Csaba

A 40 milliárdos vagyon

– Ezek szerint a strandfejlesztés áldozatul eshet a gazdasági válságnak?
– Át kell gondolni ezt az egész projektet. Maga a pályázat kétfordulós, mi az elsőt nyertük meg, márciusban be kell adni a másodikat, arra pedig nincs garancia, hogy akkor is sikeresek leszünk. Mint ahogy azt sem tudjuk, a kormány a kialakult helyzetre tekintettel átrendezi-e a forrásokat. Lehet, hogy azt mondják majd, most nincs szükség újabb élményfürdőkre. Az önkormányzatnak nincs olyan terve, hogy visszalép, ugyanakkor én most nem látok garanciát arra, hogy az élményfürdő csökkentené a fedett uszoda évi 100 milliós veszteségét. Szerintem az a 900 millió forint, amivel az Unió támogatná a beruházást, jobb helyen lenne a vásárhelyi vállalkozóknál, akik így megőrizhetnék a munkahelyeket.

Online interjú Lázár Jánossal

Kedden 12.30-tól a delmagyar.hu vendége lesz Lázár János. A hódmezővásárhelyi polgármester az olvasók kérdéseire válaszol. Faggassa ön a politikust a város ügyeiről, a régióról és az országos közéletről. Kérdéseiket az interju@delmagyar.hu e-mail címre küldhetik.

– A helyi ellenzék rendszeresen a hitelfelvételek miatt támadja. A város 12-13 milliárdos hitelállománya tényleg soknak tűnik a 23 milliárdos költségvetéshez képest.

– Ez hosszú, 20 éves lejáratot jelent. A törlesztést 2011-ben kell elkezdenünk, és nagyon fontos kiemelni, hogy ezek 95 százalékban fejlesztési hitelek, működési kölcsöne lényegében nincs a városnak. Minden egyes forint Vásárhely vagyonát gyarapítja, ami 2003-ban 7 milliárdos volt, most meg 40 milliárd.

– Azt mondta nemrég, hogy a következő ciklusban is polgármester szeretne lenni, a Fidesz vezetésében viszont igen komoly változások várhatók. Milyen szerep jut ebben önnek?
– Szándékaim szerint jövőre elindulok a parlamenti képviselő-választáson és a polgármester-választáson is. Ha bizalmat kapok, szeretném folytatni a munkát.

Titkok és csodák

– Mozgalmas időszak áll ön előtt, már csak azért is, mert márciusban megszületik a második gyermekük. Most sem kíséri be a feleségét a szülőszobába?
– Ezt majd a helyzet alakítja. Boldizsárral négy és fél éve úgy jártunk, hogy az orvos hazaküldött, mondván, néhány óra múlva menjek vissza, addig úgysem történik semmi. Ehhez képest fél óra múlva megszületett a fiam. Bár akkor sem biztos, hogy bent lettem volna, ha ott vagyok. A feleségem álláspontja nem egyértelmű az ügyben, ahogy az enyém sem. Nem biztos, hogy az embernek minden titkot és csodát fel kell fedeznie, mert akkor elveszíti a varázsát. Márpedig a gyermekszületés számomra misztikus dolog, és most a legfontosabb az életemben.

Olvasóink írták

  • 10. cipész 2009. január 31. 18:15
    „Vitéz, mit nem tudunk az új hobby-járól L Janinak?”
  • 9. Én2 2009. január 29. 10:11
    „harcitomi- igen tudjuk bármennyire is hihetetlen.”
  • 8. harcitomi 2009. január 26. 08:49
    „Ha a város megnyer egy pályázatot, akkor utána ki kell írni a közbeszerzést, és azután kezdődhetnek a tényleges munkálatok, ha megvan a közbeszerzés befutója.”
  • 7. Én2 2009. január 25. 17:05
    „totya66-hol látod a 6 milliárt ft fejlesztést a városban, mert én nem látom.Sajnos, fele másfelé ment.”
  • 6. JB007 2009. január 25. 16:16
    „Vitéz!
    Milyen szép is lesz, ha egyszer végre valaki elő is adja a bizonyítékokat ezekre a vádakra! Félre ne értsd, de engem már egy kicsit zavar, hogy mindenki tud egy csomó disznóságot, de "hivatalosan" patyolattiszta a Führer.”
  • 5. totya66 2009. január 25. 10:19
    „"Rengeteg fejlesztési pályázatot nyertünk tavaly, ami 6 milliárd forint körüli összeget jelent," Hát igen ez meg is látszik a városon, igaz így hirtelen nem tudok példát mondani hogy hol.”
  • 4. Én2 2009. január 25. 09:30
    „vitéz- mindenben egyetértek Veled. Jó meglátásaid vannak, igen azt hiszik lj -s és a képv. testület, hogy aki elmegy és meghallgatja őket azt mind hülye, mert hazudnak nekik, becsapják őket. A gyűlés végén meg jókat röhögnek (láttam már) hogy be tudták csapni az embereket. Azért nem mindenki hülye.

    Igen, igen lj. így szokta csinálni, hogy régi ismerőseit nem veszi észre (tudatosan) még nem is köszön, pedig ő a fiatalabb és ő a férfi. Itelligenciából vehetne órákat.Pogármesternek mindenkinek köszönni kellene!”
  • 3. Vitéz 2009. január 24. 23:58
    „Hogy mikor foglalkozik velünk? Én megmondom neked Ági. Majd a választások előtt egy-két hónappal. Akkor ígér fűt és fát. Mindenki kedves lesz neki, a pedagógusok, a cigányok, a nyugdíjasok, a munkatársai, stb. Kicsi kora óta ismerem és elmegy úgy mellettem a folyosón, hogy nem ismer meg. Máskor meg kezet nyújtva megaláz. Neki egy Tsz-t kellene vezetnie és ott az egyszerű paraszt emberek megtanítanák arra, hogy miként kell emberek között viselkedni. De remélem a következő választásokon majd átgondolja mindenki, hogy hova húzza az x-et. Egy volt országgyülési képviselő barátom mondta, hogy jegyezzem meg, nem ismert olyan embert a Parlamentben, aki igazából a választóit képviselné. Kivétel nélkül mindenki a saját pecsenyéjét sütögette. Ez ma is így van, és ez alól LJ sem kivétel. Egy KÖZGÉP ZRT-s kisfőnök barátom elmondta, hogy egyes vásárhelyi beruházások költségvetését miként háromszorozzák meg papiron, és kik milyen pénzt kapnak belőle, és mennyi megy a fidesz kasszába.”
  • 2. VásárhelyiÁgi 2009. január 24. 18:48
    „Úgy tudom, márciusban születik meg Lázárék babája, ő addig elsősorban süt, főz, takarít?
    Vagy mit jelent az, hogy " most azonban a családjára és a születendő gyermekére koncentrál"?
    Mi vásárhelyiek még parlamenti képviselőnek is meg fogjuk választani, miközben most azt mondja: egy-másfél hónapig nem is foglalkozik igazán velünk...”
  • 1. Vitéz 2009. január 24. 17:16
    „Halgatam Lázár János kishomoki beszédét. Igazából nem is neki kellet volna elmondania a szokások "félig igaz félig nem" monológját, hanem a lakosoknak a kérdéseire kellett volna, hogy választ adjon. Kovács Pali is azt mondja, amit a hívatal és Lázár diktál. Ő is hazudot egy sort. Ezek az emberek azt hiszik, hogy akik ot ülnek a hallgatóságban, az mind hülye, és nincs tisztában a város ill. a társadalom helyzetével.
    A város minden tekintetben eladósodot. Az emberek, főleg a fiatalok másut keresi a lehetőséget. Lázár a kultúrát döngeti, ami nem lenne baj, de egyre kevesebb lesz rá a "vevő". Az iskolák meg tökéletesen lepusztultak (középiskolák főleg), és eröltetik a tömekoktatást, ahol a gyerek egyre hülyébb lesz a pedagógus meg kikészül. De Lázár ennek ellenére minőséget vár. Bemehetne a Tarjáni iskolába egyszer és tarthatna ott egy-két órát. Lehet, hogy megváltozna a véleménye a pedagógusokról. Persze, hogy szeretne maradni, hiszen miből telne az új hobbyjára és még más "egxebekre". Egyébként gratulálok a felleségének és csodálom a kitartását.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kónya Krisztina kapta a Bessenyei-díjat

Hódmezővásárhely - Kónya Krisztina énekművész vehette át csütörtökön Vásárhelyen a magyar kultúra… Tovább olvasom