Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Lázár inkább nem tippelt

A szavazatok 98 százalékára számít Hódmezővásárhelyen a szabad demokrata képviselőjelölt – legalábbis ezt felelte lapunk komoly kérdésére. Lázár János (Fidesz-KDNP) pedig közölte, nem tippel. Bacsa Pál (MSZP) 40–43 százalékot vár saját magától, Grezsa István (MDF) 5–15 százalékra számít. A makói Buzás Péter (MSZP) a szavazatok felénél többet szeretne kapni, Martonosi György (Fidesz-KDNP) szintúgy. Az SZDSZ-es Siket István 5 százaléknál jobb eredményre számít.
Fotó: Tésik Attila
Összesen kilenc jelölt mérkőzik a választók voksaiért Csongrád megye 6. számú választókerületében, azaz Hódmezővásárhelyen, Mártélyon, Mindszenten és Székkutason. Közülük a négy jelenlegi parlamenti párt jelöltjét, azaz Bacsa Pált, Grezsa Istvánt, Horváth Lászlót és Lázár Jánost kértük: saccolja meg, vajon hogyan szerepel majd az egyéni jelöltek versenyében, milyen eredményt ér majd el az őt támogató párt, s vajon mekkora lesz a szavazók részvételi aránya. Horváth László szabad demokrata képviselőjelölt az első két kérdésünk hallatán meglepődött, majd azt mondta: ő a szavazatok 98 százalékát kapja meg, míg az SZDSZ a szavazatok 99 százalékára számíthat. Egyedül a részvételi arányt tudakoló kérdésünkre adott komoly választ: 65 százalékot jósolt.

Az MSZP és az SZDSZ alakíthat kormányt a választások után – véli Bacsa Pál, az MSZP vásárhelyi országgyűlési jelöltje, aki szerint ő a szavaztok 40–43 százalékát gyűjtheti be. Ez az arány valószínűleg elég lenne ahhoz, hogy az első fordulóban a jelöltek között az élen végezzen. Bacsa szerint pártja a megyében 45 százalékot érhet el, a választás részvételi arányát pedig 60–62 százalékosra tippeli.

Nem szeret jóslatokba bocsátkozni, inkább az eredmények reális értékelését tartja szerencsésnek Grezsa István, az MDF vásárhelyi jelöltje, mégis elmondta: úgy véli, 5–15 százalékhoz elegendő szavazatot szerezhet a választáson. A pártjára pedig a szavazók 8–12 százaléka voksolhat. A részvételi arányt 67–72 százalékosra saccolja.

„Annál komolyabb dolognak tartom a választásokat, semhogy találgatásokba bocsátkozzak" – ennyit írt csak szűkszavúan Lázár János vásárhelyi polgármester, a Fidesz–KDNP közös képviselőjelöltje abban az e-mailben, melyet szerkesztőségünk címére küldött.

A makói székhelyű, 7. számú választókerületben a jelenlegi parlamenti pártok jelöltjeként hárman indulnak: Buzás Péter az MSZP, Martonosi György a Fidesz–KDNP és Siket István az SZDSZ színeiben. Buzás Péter MSZP-s jelölt most 60 százalékos, vagy ennél kicsit magasabb megjelenési arányra számít. A makói polgármester bízik abban, hogy a város és a térség lakói értékelik eddigi munkáját, reméli, hogy már az első fordulóban többet kap 50 százaléknál. Úgy véli, az MSZP is 52–53 százalékos eredményt ér el.

Martonosi György – a jelenlegi képviselő – arra számít, hogy az első fordulóban ugyanolyan lesz a részvételi arány, mint négy évvel ezelőtt: 60–65 százalék. Legfőbb riválisához hasonlóan a voksok 50–52 százalékát reméli. Úgy gondolja, a Fides–KDNP is nagyjából úgy fog szerepelni, mint ő, töretlenül bízik a jobboldal győzelmében. Szerinte Makóról, illetve a környező falvakból egyenlő részesül személye és pártja a szavazatokból.

A jelenleg alpolgármesterként tevékenykedő SZDSZ-es jelölt, Siket István vélekedése szerint a térség nem számít liberális fellegvárnak, mégis hisz abban, hogy pártja is, ő is 5 százalék feletti eredményt ér el. A részvételi százalékot 60 körülire becsüli – a 65-öt már nagy sikerként értékelné.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bayer Zsolt a ''büdös SZDSZ-esről'' Vásárhelyen

Inkább hatezer szoci, mint egy büdös SZDSZ-es – mondta Bayer Zsolt (képünkön)… Tovább olvasom