Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Lázár János: 4 év alatt 1500 új munkahely

Hódmezővásárhely - Új munkahelyek, élhető város, a tudás megszerzésének elősegítése, esély a felzárkózáshoz – többek között ezt tartalmazza Lázár János fideszes polgármesterjelölt programja, amit pénteken ismertetett.
A jövő városában mindenki fontos, és mindenkire számítanak – hangsúlyozta pénteki programismertető sajtótájékoztatóján Lázár János, a Fidesz vásárhelyi polgármesterjelöltje. Azt mondta, az elmúlt hetekben tartott lakossági fórumokon elhangzott javaslatokból, elképzelésekből állt össze programja, amely 10 fő téma köré csoportosul.

– Az egyik legfontosabb a munkahelyteremtés. Négy év alatt 1500 új munkahelyet szeretnénk létrehozni, amire minden esély megvan – mondta. Kiemelte a kis- és középvállalkozások támogatását, az ipari parkban működő cégek segítését. Minél több vállalkozást szeretne a településre hozni.

Lényegesnek tartja, hogy Vásárhely élhető város legyen. Lázár János szerint 21. századi modern, polgári lakókörnyezetre van szükség. Ennek megteremtéséhez járul hozzá a Tornyai János városrehabilitációs program, a Szent István, a Szabadság tér és az Andrássy utca újjáépítése. Ehhez legalább 7 milliárd forint kell. A pénz egy része már most rendelkezésre áll – tette hozzá. Lázár beszélt a Kása-erdő rehabilitációjáról is, és arról, hogy annak szomszédságában egy új lakóparkot terveznek.

Programjában a tudás megszerzésének elősegítése is kiemelten szerepel. Megemlítette a városba települő főiskolát, és hogy szorgalmazza a mezőgazdasági főiskola újjászervezését. A következő 5 évben pedig felújítanak minden óvodát, általános iskolát, de a tervek szerint az Erzsébet-kórházra is megújulás vár. Lázár János azt is szeretné, ha a város határában lévő állami földek a vásárhelyiek érdekeit szolgálnák. Ugyanakkor el akarja érni, hogy – mintaprojektként – a regionális kormányhivatalok első kihelyezett ügyfélközpontja Vásárhelyen legyen.
Egy esélyt mindenkinek adni kell a felzárkózásra, ezért a következő 10 évben a tudás megszerzésének, a munkának, a lakhatásnak a feltételeit biztosítani kell – mondta Lázár János.

Olvasóink írták

60 hozzászólás
  • 60. lotusz 2010. szeptember 28. 08:43
    „Mi is kértünk Lombiktámogatásra pénzt, és nekünk is szép elutasító levelet kaptunk , és ma sem tudjuk miből menyünk el lombik beültetésre és ez mán 2 éve történt :((((

    Ennyit a segítő szándékából

    Akkoriba, mikkor kértünk, volna lombikra pénzt akkori egységügyminiszter mondta, mindenki aki ebben a "bajba" van forduljon a településihez és kérjen támogatást ott, Én ennek hallatára meg is örültem, és bementem, hogy hallottuk a tévébe és jöttünk volna mert mi is ilyen "bajba" vagyunk és irodára irodára küldtek, senki nem tudott semmit, pedig mondtam elhangzott a tv be .

    És végül irtunk a Lázár úrnak, és az olyan szépen megfogalmazta, hogy nincs a városnak pénze !

    Ja A cigányoknak mindig van pénz érdekes!!”
  • 59. 4Angel 2010. szeptember 27. 19:32
    „És újabb szociális foglalkozó is lesz mert ez semmire nem jó !!!

    Mert , a mostani vezetés pofára vessz fel embereket, aki nem szimpatikus ( nem túlórázik aszt elküldések fenyegetik )”
  • 58. drnagyistvan 2010. szeptember 24. 00:31
    „Hódmezővásárhelyen a legmagasabb ez az arány: 136,5%. Szolnokon 63%, Pécsett 54%. Kósa úr azt is elmondta, hogy Sopron, Kaposvár, Miskolc, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Szeged és Szekszárd eladósodottsága meghaladja Debrecenét.
    http://basahalom.blog.hu/2009/03/17/kinek_nagyobb_az_adossaga

    Hódmezővásárhelyen már negyedmilliós adósság jut egy lakosra
    www.localmonitoring.eu/data/fajl/upload/Lencses_Karoly_Hitel_090530.pdf”
  • 57. airwaves 2010. szeptember 21. 15:28
    „"Lázár János: 4 év alatt 1500 új munkahely"
    Megszámolták, hogy 4 év alatt ennyien mennek nyugdíjba...”
  • 56. fles2 2010. szeptember 21. 09:07
    „54.Most írtam öreg asszonyos és a cigányok,sajnos ezekből az emberekből van nagyon sok Vásárhelyen.Ja, és nem említettem a talpnyalóit...”
  • 55. Vöröske 2010. szeptember 20. 21:14
    „Szerintem nagyon jól leírta fles2,hogy kik szavaznak cézárunkra.Ami a legnagyobb baj,hogy sokan látják milyen sz...ba van a város,de sajna mikor kellene nem mennek el szavazni,csak siránkozni tudnak.”
  • 54. VásárhelyiÁgi 2010. szeptember 20. 17:06
    „Az 53 hozzászólásból az derült ki, hogy gyakorlatilag senki nem fog rá szavazni! Akkor hogyan nyer majd újra vagy 20 000 szavazattal?”
  • 53. fles2 2010. szeptember 20. 13:48
    „52.dongó
    Nem hiszem,hogy a fülkében félnének az emberek.Csak az öregasszonyok SAJNOS így látják és ez alapján teszik az X-et Jancsikám de szép ember Jancsikám de szépen beszél.A cigányok asszonyok pedig "fiamnak"hívják.
    Sajnos kevesen vagyunk vásárhelyen akik nem szeretik!
    Amúgy ki lenne alkalmas helyette?A nevetséges Kis Andrea(MSZP) ?Én a jobbiknak örülnék!
    De Jancsika megmondta ezt a 4évet még elviszi utána befejezte”
  • 52. Dongó 2010. szeptember 20. 12:49
    „Érdekes, hogy mindenki csak szidni tudja Dr Lázár Jánost. Ha annyira rossz polgármester volt a nyolc év alatt, akkor miért szavaztatok rá. Nem bírálni kell ezt az embert, hanem a szavazáskor a megfelelő helyre kell tenni az X-et. Sajna azonban a vásárhelyiek többsége még mindig fél és azt hiszi, hogy a szavazófülkében is van egy kamera, mondjuk Jancsika ezt is szívesen megcsinálná. Számoljatok vásárhelyiek: 8 évvel ezelőtt az adósság (város adóssága) 230 milkó volt, ma 30 milliárd, ez 130 szoros előrelépés. Csak higgyetek a nagyembernek, 1500 munkahely, kánaán, élhető város NEKI! NEKI! NEKI!
    További szép napot
    Tisztelettel: Dongó”
  • 51. őrgróf 2010. szeptember 20. 10:33
    „Morpheus_RexXx nyilván nem ismered Búzás Pétert. Ugyan tőle sem áll távol az arrogancia, de Lázárhoz és Botkához tanulni járhatna. Egyébként amiket írt, az a város érdeke, és a kormány is támogatja, akkor is, ha nem ő lesz a P.mester? Mert ez akkor így oké.”
  • 50. totya66 2010. szeptember 20. 09:51
    „"Új munkahelyek" 1500 mikor most 2700 a munkanélküli, a másik ha jelenleg egy vállalkozó 1-2 napot késik a hellyi adóval azonnal zárolják a számláit, na ez se garantálja a munkahelyek túlélését!
    "Élhető város" de ki számára igaz hogy látvány beruházások épültek de ettől csak jobban néz ki és nem könnyebb a megélhetés.
    "a tudás megszerzésének elősegítése" Igen el is kell adni a város összes iskoláját (Gregus, József Attila, és a régiek)
    Hiszen mindenki tudja hogy nagy tömegben az oktatás hatékonyabb mint kis létszám esetén (vagy ezt a főzésre mondják?). Persze lesz fizetős főiskolánk ami olyan magas szintű tudást ad hogy komoly cégek nem is veszik figyelembe, inkább családi vállalkozásoknak való hogy legyen már diplomája a gyereknek mire ügyvezető lesz.”
  • 49. kislevi 2010. szeptember 20. 05:25
    „Munkahely? Persze. Munkanélküliséget ígérj! Azt el is hisszük.”
  • 48. Air 2010. szeptember 19. 18:47
    „Eddig is rengeteg munkahelyet ígért!!HAZUDIK!
    Semmi ez a város.Jó lenne már ha felébredne a város szavazó lakossága!”
  • 47. zoltanszabo 2010. szeptember 19. 17:14
    „Micsoda kampány szöveg!Ígérni ígér mindent, ha tudta mi kell a városnak az embereknek eddig miért nem tett többet! Ígégetéssel tele padlás! Munkahely,jó lét ,biztos megélhetés? A mesében! Az emberek bizalma odavan, amíg eggyes embereknek jól megy,addig több ezer munkanélküli család elszegényedik,oda a bizalom és remény,hogy egyszer jobb,boldogabb élet vár a kisemberekre is!!”
  • 46. airwaves 2010. szeptember 19. 13:15
    „45. florian70
    Ez jó :)”
  • 45. florian70 2010. szeptember 19. 11:32
    „,,Mindig becsaphatsz néhány embert; néha becsaphatsz minden embert; de mindig nem tudsz becsapni minden embert."”
  • 44. Morpheus_RexXx 2010. szeptember 19. 11:18
    „40. fles2 2010.09.18. 16:17
    - Akkor menj Makóra a bUZÁS pÉTERKÉHEZ, és fogsz találkozni... :)
    /a kis betű szándékos. :P/”
  • 43. gubanc 2010. szeptember 19. 10:31
    „A munkahely nem attól lesz, hogy hangzatosan vastagbőrű képpel nagy pofával bejelentjük.
    Munkahely akkor lesz, ha a befektetéseknek gazdasági stabilitást, a törvényekben meg állandóságot
    űadunk.
    Ehez kéest:
    A forint a béka seggénél,
    Naponta változtatnak mindent és minden vezetőt, még az alkotmányt is.”
  • 42. JB007 2010. szeptember 18. 19:23
    „"Lázár beszélt a Kása-erdő rehabilitációjáról is, és arról, hogy annak szomszédságában egy új lakóparkot terveznek"

    Az erdő szomszédságában nincs beépíthető terület. Ha megvalósul, az csak az erdő rovására mehet. Az erdő rehabilitációja pedig már régi propaganda-szöveg. Egyébként is a tábor felszámolása, az erdő kizsákmányolása dicső jobboldali városvezetésünk alatt történt (´90 óta másmilyen mondjuk nem volt...)

    A többi lufival együtt kedves János megcélozta a Szivárvány Szakosított Szociális Otthon lakóit, mint választópolgárokat.”
  • 41. smalltown 2010. szeptember 18. 18:10
    „mast nem igert?”
60 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új képzési terv a Bethlenben

Hódmezővásárhely - Ezentúl azonos óraszámban vehetnek részt a református és a katolikus… Tovább olvasom