Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Lázár János feljelenti a Kalmár korábbi igazgatóját

Hódmezővásárhely - Büntetőfeljelentést tesz Lázár János polgármester a Kalmár szakközépiskola egykori igazgatója ellen, mert úgy költött el néhány nap alatt 32 milliót, hogy nem egyeztetett a fenntartó önkormányzattal.
Ismét nem unatkozott az, aki tegnap déltől figyelemmel kísérte a vásárhelyi közgyűlés eseményeit. Lázár János polgármester ugyanis bejelentette: fegyelmi eljárást kezdeményez, illetve büntetőfeljelentést tesz a Kalmár szakközépiskola korábbi igazgatója ellen.

– Belső ellenőrzést végeztettem az intézményben, melynek során kiderült, a volt vezető három nap alatt elköltött 32 millió forintot. A nagyságát nézve ez akkora, mint a város éves sporttámogatásra szánt összege – mondta a város első embere.

Az intézmény dologi kiadásaira szánt összegből maradt 21,25 millió. A volt igazgató emellé majd 11 millió forint értékben fedezet nélküli kötelezettséget vállalt, s így június végén, három nap alatt kiadott 32 milliót. Július elsejével a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola (HISZK) megalakulásával már egy bankszámlára került az összevont középiskolák pénze.

Debreczeni Magdolna beszédet mond a Kalmár szakközépiskola szalagavatóján, februárban. Akkor még igazgató volt. Fotó: hirhat.hu
Debreczeni Magdolna beszédet mond a Kalmár szakközépiskola szalagavatóján, februárban. Akkor még igazgató volt. Fotó: hirhat.hu

– Emberileg tetű magatartásnak tartom azt, hogy valaki úgy adja át utódjának az intézményt, hogy előtte szinte az összes pénzt elkölti. Ráadásul már jóval korábban tudott leváltásáról, hiszen a középiskolák összevonásából kialakult TISZK-ben megszűnt a státusa – folytatta Lázár János.

Egy helyi rendelet szerint minden 500 ezer forintot meghaladó beszerzés előtt legalább három ajánlatot kell a megrendelő önkormányzati intézménynek bekérnie, ez a Kalmárban nem történt meg – hangzott el a közgyűlésen. Egyelőre pontosan még azt sem tudja az önkormányzat, mire ment el ez a 32 millió. Egy újabb belső vizsgálattal kívánják ezt kideríteni.

Díjazottakat, sportolót köszöntöttek

Államalapításunk ünnepén a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével jutalmazott Nagyné Bánfi Juditot, a HISZK főigazgatóját és Hajdu Jánost, a Gregus szakközépiskola egykori igazgatóját, a megyei TISZK vezetőségének tagját, valamint a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett Dezső József városi rendőrkapitányt, illetve a pekingi olimpián BMX-crossban szép eredményt elérő Hódi Anikót köszöntötték, méltatták a tegnapi közgyűlésen. Emellett Lázár János polgármester valamennyi képviselőnek átadta Szenti Tibor helyi néprajzkutató újonnan kiadott könyvének, a Parasztvallomásoknak egy-egy példányát.

Korsós Ágnes jegyző az esethez annyit tett hozzá: mivel a volt iskolaigazgató státusa megszűnt, már nem közalkalmazott, az önkormányzat nem indíthat ellene fegyelmi eljárást. Így marad a büntetőfeljelentés, amit Lázár János meg is tesz.

A polgármester szerint a morális kár nagyobb, mint az anyagi, hiszen ezután hogyan is várhatja el a többi önkormányzati fenntartású intézmény vezetője, hogy a város vakon megbízzon bennük. Az eset miatt valamennyi volt középiskolában belső ellenőrzést tartanak.

– Nem vagyok hajlandó nyilatkozni! Ha hivatalosan tájékoztatnak, mit vétettem, akkor bárkivel leülök tárgyalni. Így viszont nem tudom, miről van szó – mondta lapunknak Debreczeni Magdolna, akit telefonon sikerült elérnünk. A Kalmár volt igazgatója hozzátette: anélkül állították pellengérre, hogy előzetesen tájékoztatták volna arról, pontosan mi a vád ellene.

A tegnapi közgyűlésen a képviselők meghallgatták még a városi fenntartású intézmények beszámolóját, tájékoztatták őket az EVP nyári tevékenységéről, de szóba került a város 2008–2013 közötti sportkoncepciója is.

Videós szembesítés

Hegedűs Zoltán fideszes képviselő bejátszott egy 2006-os közgyűlésen készül videofelvételt a közgyűlésen. Ezen Havránek Ferenc munkáspárti és Hernádi Gyula szocialista városatyák – egy korábbi kinevezés kapcsán – arról beszélnek, nem jó, „ha a családra épül" Vásárhely vezetése. Ezzel azért szembesítette Hegedűs Hernádit, mert az MSZP-s képviselő a Leader vidékfejlesztési program szervezői közé családtagjait, rokonait és ismerőseit vonta be. A szocialista képviselő nem volt jelen, frakciójának tagjai pedig elhagyták a termet.

Olvasóink írták

83 hozzászólás
  • 83. mackó 2008. szeptember 11. 20:16
    „makarena- csatlakozom a kívánságodhoz mivel megérdemli, egy kicsit leszállna a nagy lóról amit adtunk neki. Visszaél vele.”
  • 82. makarena 2008. szeptember 10. 19:33
    „Nem semmi ez a polgar mester FA.....jani az biztos.Igazan szegyelhetne magat ilyen modon beszelni egy asszonnyal aki raadasul beteg is.En csak azt kivanok a pol... -nek,hogy ennel jobban szenvedjen valamifele betegsegtol es a meg valami A polgarmester a tetu!!!!!!!”
  • 81. gyerök 2008. szeptember 10. 16:24
    „Hát érdekes, amit Bácsi írt...
    Valószínű akkor, hogy Hegedűs Zolika a "hunyó"(???), aki belekavart a dolgokba?
    Kíváncsi leszek a vádakra, mert janika zsebébe nem csurgott bele a pénz, és úgy viselkedik, mint a durcás kisgyerek, kinek elvették a játékát. Ne itélkezzen senki, míg ki nem derül hivatalosan is, hogy az a pénz kié is volt valójában. Gyanítom, hogy nem jancsikáé...
    Valaki őt is megfing@thatná már valaki!”
  • 80. érdekes? 2008. szeptember 10. 07:18
    „Érdekes dolog a pénzköltés, főleg a testület jóváhagyása nélkül.
    Bemegyünk a Bagolyba, egy kisebb rendezvényt szervezünk spontán.
    Eszünk-iszunk, persze a javából, azután "Írjátok a városhoz..."
    Csinálunk pártrendezvényt ahol lehet szidni a regnáló kormányt, azután a Bagolyban lemosatjuk a kiszáradt torkunkat, eszünk is persze csapatostól, és írjátok a városhoz.
    Csinálunk érettésgi találkozót is, részben a város pénzén, " Írjátok a ...".
    Ez a szabályok etalonja, ezzel semmi gond nincs!”
  • 79. KilgoreTrout 2008. szeptember 09. 21:22
    „Istenem de korlátoltak vagytok.”
  • 78. pederzoli 2008. szeptember 09. 17:56
    „"Amikor egy vezető beül a székébe azért nem tehet meg mindent a város vagyonával, csak úgy kénye-kedve szerint!!! " - ezt a pogármesterednek is mondd meg,Te nagytudású. Tudjál róla,hogy a pénzeteken dúratta pár éve a havat a Ludasi tanyavilágban,míg Ti térdig jártatok az akkori Szántó kovács János utcán a malajban. Szerinted egyik polgármestered sem járt föl a Parlamentbe az itteni szolgálati autójával? Tudjál róla,minden megyei jogú város polgija bebukta ezt a tételt. MIndamellett a kötelezettségvállalás része a dolognak,tényleg nem volt egy nagy húzás.”
  • 77. tetveske 2008. szeptember 09. 15:22
    „Pontosabban nem Nagyné Bánfi Juditot, hanem a korábbi Kalmár-igazgatót.”
  • 76. tetveske 2008. szeptember 09. 15:01
    „A Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola (HISZK) Kalmár Zsigmond Tagintézménye 22,5 millió forint fejlesztési támogatást nyert - jelentette be tegnapi (09.04. Délvilág) sajtótájékoztatóján Nagyné Bánfi Judit főigazgató. Érdekes, hogy másnap már meg is támadta őt a polgármester.
    Ez az egyik.
    A másik: Lázár János polgármester a közgyűlés nyilvánossága előtt senkit sem tetűzhet le, még akkor sem, ha tényleg vétett valamit. Hacsak ő nem tetű. Akkor igen.”
  • 75. mackó 2008. szeptember 09. 13:08
    „Ha vásárhelyen csak az igazgatónő költene kénye- kedve szerint akkor még örülni lehetne, de itt a pm és a képv. testület is herdálja az adófizetők pénzét. Őket nem lehet elszámoltatni.
    Vagy a királyokat nem lehet.Majd egyszer.”
  • 74. F72 2008. szeptember 09. 12:56
    „mz!
    Tied a pont. Részben önállóan gazdálkodó intézményről van szó, ezért a képviselő testület hozzájárulaása nélkül nem lehet fedezet nélküli kötelezettségvállalást nyakába venni az intézményvezetőnek. Ez minden helyhatóságnál így működik. Ez súlyos fegyelmi vétség, de mivel ha jól értem már nincs ott, nem lehet ellene fegyelmi eljárást indítani. Ebből még nagy baja származhat a volt intézményvezetőnek.”
  • 73. mz 2008. szeptember 09. 11:16
    „"Egy helyi rendelet szerint minden 500 ezer forintot meghaladó beszerzés előtt legalább három ajánlatot kell a megrendelő önkormányzati intézménynek bekérnie, ez a Kalmárban nem történt meg - hangzott el a közgyűlésen. Egyelőre pontosan még azt sem tudja az önkormányzat, mire ment el ez a 32 millió. Egy újabb belső vizsgálattal kívánják ezt kideríteni."
    Ez a lényege a cikknek, nincs miről vitázni!!!!!!
    Amikor egy vezető beül a székébe azért nem tehet meg mindent a város vagyonával, csak úgy kénye-kedve szerint!!!”
  • 72. Bácsi 2008. szeptember 09. 09:17
    „mz! Neked fogalmad nincs a dolgokról. melyik intézmény hozta a legtöbb pénz? A Kalmár, ha nem tudnád és ezt egy ember, aki most átült az Eötvösbe, igen jól tudta. Na mármost ezt a lóvét át szerette volna menteni, hogy majd Ő adjon, ha akar vissza. Ez nem ment, hát rászabadította a belső ellenőrzést a Kalmárra. Kígyót - békát mondunk Debire, bár ez az illető is onnan vette fel a fizetését, amiért nagy kegyesen bejárt, kéthetente egyszer. Ha már a nagyembert idézem: ez a tetű magatartás, hogy belesz@rok a tányérba, melyből még én is ettem (jót ettem), most meg a volt kolegáim esznek.”
  • 71. aranka2 2008. szeptember 08. 22:51
    „Kedves mz, vagy nem ismered a jogot, vagy a vásárhelyi erőteljesen diktatórikus gyakorlat elfedi előled az igazságot. Közpénzt sokan költenek jogosan, szigorú szabályok között. AZ intézményi önállóság éppen azt jelent/i/ené, hogy az önkormányzat által biztosított keretek között az intézményvezető dönt, hiszen ő a szakember, ő ismeri intézményét. A polgármester, vagy a képviselőtestület ebbe (beleértve a személyi ügyeket is) nem szólhat bele, közvetlen utasításokat nem adhat. Övé az ellenőrzés joga. Más a vezetés, ami a hétköznapokat jelenti az intézményeken belül, és más az irányítás, ami távolságtartó, főképpen elvi, ellenőrzési feladatokat takar. "az intézményeknek juttatott keret" elköltése az intézményre tartozik, nem a képviselőtestületre.”
  • 70. Yetipeti 2008. szeptember 08. 20:29
    „Hódmezőlázárhelyen ez már csak így megy!”
  • 69. 1 Alattvaló 2008. szeptember 08. 19:46
    „Vegye már észre mindenki, hogy Hódmezővásárhelyen csak János Királynak van döntési joga mindenben. Ő a Király, a többiek meg csak alattvalók. Csak mikor fognak egyszer a Király zsebébe is belenézni? Állítólag sok mindent lehet(ne) ott találni. Csak hát, ő a Király ....”
  • 68. realista 2008. szeptember 08. 15:32
    „18. hozzászólás maczi 2008.09.05 12:04

    Sok itt a setét vörös.

    Meg a piszkos fehér-akarom mondani a szürke...”
  • 67. realista 2008. szeptember 08. 15:30
    „13. hozzászólás garabonciás 2008.09.05 09:54
    Szerintem meg az a baj.hogy a fityesz csak a saját brancsának osztogatott.Elénézést.....kiemelt fejlesztési pontokat akartam írni.Ilyen volt Debrecen,Vásárhely,Mórahalom,Alcsút,Felcsút.....a teljesség igénye nélül...
    Nagyon hozzá vannak szokva,hogy minden pénz oda megy.Ki nem rikácsolna....
    Ezek voltak referencia helyek......”
  • 66. félnótás 2008. szeptember 08. 14:04
    „"Emberileg tetű magatartásnak tartom...."
    Végre egy egyenes, igaz kissé (?) faragatlan, megközelítés!
    A pénzekkel igenis úgy kell bánni, hogy átlátható legyen minden lépés, hisz nem a sajátját költi (herdálja)
    Ilyen nyilatkozat megnyugtatja a választópolgárt, hogy a 2002-es 200 millió körüli adósság, ami most (nagyon)sokszorosára nőtt az valójában az előző polgármester (örökhagyó) bűne. A következő ciklusra meg tele lesz a város kasszája (kifizetlen csekkekkel és banki felszólításokkal) és a mostani városvezetés felelősségteljesen gazdálkodott.”
  • 65. Másban Érintett 2008. szeptember 08. 11:04
    „Kedves Hun?
    És a feljelentés után mi lesz? Magára húzza a mentelmi jogát és elmegy aludni. A parlament nem fogja kiadni egy ilyen semmiségért.
    Büntetlenül csinálhat bármit lássuk be. Semmi nem szab határt neki”
  • 64. mz 2008. szeptember 08. 08:35
    „Mióta dönthet egy intézményvezető a város vagyonáról önhatalmúlag aranka? Ez sehol sem lehetséges ha egy kicsit is belegondolsz jogosan! Van egy bizonyos keret az intézményeknek juttatva de annak elköltéséhez igencsak a Képviselő-testület hozzájárulása szükséges!!!!! Minden esetben!”
83 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hopp-Parádé lázban Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely - Holnap egész nap a sporté lesz a főszerep Hódmezővásárhely főterén, ekkor… Tovább olvasom