Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Lázár János: Stabil és sikeres év volt 2008

Hódmezővásárhely - Lázár János polgármester sikeres, stabil, politikailag kiegyensúlyozott évként értékelte 2008-at Vásárhely szempontjából. Sajtótájékoztatóján elhangzott: Vásárhely idén 7,55 milliárd forintot nyert pályázaton.
A vásárhelyi önkormányzat idén 25 közgyűlést tartott, amelyen 63 rendeletet és 720 határozatot fogadott el – hangzott el Lázár János polgármester tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján. A város első embere elmondta: a fokozott képviselő-testületi aktivitás eredménye is, hogy Vásárhely a régióban kiemelten sikeres pályázó, valamint stabil és fejlődő város.

Lázár hangsúlyozta: idén mintegy 7,55 milliárd forintot nyertek pályázaton, amelyhez 4,3-4,5 milliárd önerőt kell biztosítani. Ez azt jelenti, hogy 2010 végéig közel 12 milliárd forint értékű beruházás, fejlesztés (például a Petőfi Sándor Művelődési Központ felújítása, a belváros rekonstrukciója) valósul meg Vásárhelyen. És még közel 5 milliárd forintos pályázati igény vár elbírálásra.

A városban 2008-ban nem nőtt a munkanélküliek száma, mert a munkahelyteremtő támogatásnak köszönhetően 500 új álláshely jött létre. Ezenkívül 500 millió forintot fordított az önkormányzat munkaszervezésre: a HÓDFÓ Szociális Foglalkoztatóban 250 millióból új munkalehetőségeket teremtettek, valamint az összeg másik feléből közhasznú és közcélú munkásokat foglalkoztattak. Így újabb közel 500 ember dolgozhatott. Rendszeres szociális segélyen 600-650-en élnek, számukra – nem a segély helyett – felajánlották az önkéntesen végezhető munkát, ezzel a lehetőséggel 200-250-en éltek.

Lázár János: Vásárhely politikai életéről megállapítható: az országban tapasztalható megosztottsághoz képest békés, nyugodt.
Lázár János: Vásárhely politikai életéről megállapítható: az országban tapasztalható megosztottsághoz képest békés, nyugodt.

A családokról sem feledkeztek meg: a 2006-ban alapított babakötvényt eddig 1045 apróság kapta meg, az idén 21 panelház rekonstrukciós pályázatát támogatta az önkormányzat, átadtak 88 lakást és 15 ingyentelket. Szociális ellátásra 510 millió forintot fordított Vásárhely, és elsősorban az időseket (65 éven felüliek szemétdíjának elengedése) és a gyermekeket (3200 fiatal étkezését állták a tanévben) segíti a város. Távirati stílusban még meg kell emlékezni arról, hogy 2008-ban beindult az Egészséges Vásárhely program, óriási sikert aratott a Picasso-kiállítás, több sportcélú beruházásra (műfüves focipálya, új sportcsarnok) is sor került, és a bűnözést tekintve Vásárhely az egyik legbiztonságosabb a megyei jogú városok közül.

– Akadtak helyi ügyek, mint például a Leader-botrány, amelyek felborzolták a kedélyeket, de összességében Vásárhely politikai életéről megállapítható: az országban tapasztalható megosztottsághoz képest békés, nyugodt, és jóval több volt a testületben az együttműködés, mint a széthúzás – zárta mondandóját Lázár János polgármester.

A legnagyobb veszteség

Lázár János polgármester az idei év legnagyobb veszteségének azt nevezte, hogy a Mercedes-beruházás nem Szegedre, hanem Kecskemétre települt. Nagy hiba – hangsúlyozta –, hogy az MSZP-s városvezetés ezt nem tudta elérni a szocialista kormányzatnál. Ez ugyanis pozícióvesztést jelenthet a megye, a kisrégió számára gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt. Hangsúlyozta: Vásárhelynek jó volna, ha a megyeszékhely fejlődne, és ott minél több zöldmezős beruházás valósulna meg.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. vadlab 2009. január 05. 20:43
    „Mindenki hazudik, csak Vásárhely mond igazat! Ezt nem tudtátok?”
  • 22. Én2 2009. január 05. 15:34
    „lj. biztos sikeres volt,de sok vásárhelyinek nem, azért nem kellene többesszámba beszélni, különösen ennyi adósság mellett.Nem kellene büszkélkedni”
  • 21. Power 2009. január 04. 12:51
    „kibic! Pontosítsunk:
    "Magyarországon összesen 219 önkormányzat van súlyos anyagi helyzetben, ebből 5 megyei jogú város.
    Közülük az egyik legeladósodottabb Hódmezővásárhely."
    Közülük az egyik legeladósodottabb...”
  • 20. JB007 2009. január 03. 20:53
    „kibic
    A komcsik már nem csak a spájzban vannak? Betette a karvalytőke a lábát az egyetlen igaz médiába?”
  • 19. kibic 2009. január 03. 12:28
    „A HÍR tv ma déli hírei szerint a legeladósodottabb város : Hódmezővásárhely”
  • 18. Írástudatlan-Tdi. 2009. január 02. 14:13
    „Hát igen! NORMAN_BATES-nek nagy igzsága van! Igaz finomabban is elkűldhette vólna dólgozni a kissebségit. De a lényegen ez mit sem változtat.Bizony a kissebségiekne még a seggét sem meri szagólni Lázár! Sőt még a seggüket is fényesre nyalja! Hát igen most már úgy fest a helyzet hogy sokkalta több kissebségi van mint Magyar! Ez a szavazáskor majd jól fog tükröződni. Továbra is marad a felállás a Magyar szakadjon bele a munkába hogy a kissebségieket eltartsa! És ebből is Lázárnak származik majd nagy előnye. Főleg a szavazásokkor! A kissebség meg csak továbra is szarja százával a kőjkeiket tudván hogy a Magyar rabszólga majd eltartja őket. Tudom hogy egy kicsit rasszistának tűnik a hozzászólásom de nem annak szántam csupán csak arra akartam rámutatni hogy kiskirályként élnek a kissebségeink itt a városban de lehet hogy az egész órszágban is!Lázárnak és családjának meg kívánom az új évre hogy sülyedjenek életszinvonalilag egy nagyon szegény család szintjére.Veszítse el a vagyonát és éljen mint kétkezű munkás havi 50.000.-ft.éhbérért. Talán akkor majd visszagondólna hogy mit és hogyan kelett vólna másképen csinálni.”
  • 17. Én2 2009. január 02. 13:08
    „efje- én nem kértelek meg, hogy jókívánságomat tivábbítsd lj-nak, ezért csak magad nevében tedd ezt.
    Ne a város polgárai nevében, honnan gondolod, hogy mindenki egyetért Veled. Máskor ne tedd csak a magad nevében,OKÉ?”
  • 16. aranka2 2009. január 02. 00:40
    „Norman, ha a "Takarodj dolgozni..." kezdetű mondatodat kihagytad volna, tökéletesen egyetértenénk. Senkinek sincs joga ugyanis ilyen kijelentésre. Fel lehet ajánlani a munkát, és ha az illető nem óhajt élni vele, meg kell vonni a segélyt (igen, meg kell vonni a segélyt). De akarata ellenére, ráadásul utálatos rasszista dumával munkára kényszeríteni senkit sem szabad.”
  • 15. Power 2009. január 01. 15:21
    „14! Csak azzal lehet vitatkozni, aki tudja értelmezni a másik véleményét és nem próbálja azt a saját szája íze szerint negatív színben feltüntetni, vagy magyarázni.”
  • 14. Norman_Bates 2009. január 01. 12:01
    „Power ! az a tudat, hogy vannak sokkal szarabb helyzetű önkormányzatok, és ez téged megnyugtat, akkor örülök neki, dőlj hátra nyugodtan.
    JB007 valami ilyesmit akart mondani: Ha ha csak 100 forintom van kajára, akkor nem kindertojást fogok venni, hanem inkább kenyeret. Itt is ez zajlik, csak nagyban, és ez egy picit minket, adófizető polgárokat zavar. .... Jajj, nincs lóvé.. nincs lóvé!... persze, de totál értelmetlen bicikliútra, emlékpontra, méregdrága lámpákra (nem sorolom) azért van, és ezt nem hiszem, hogy megtudnád nekem magyarázni, hogy ez így fasza.

    ez a mondat tetszik " Rendszeres szociális segélyen 600-650-en élnek, számukra - nem a segély helyett - felajánlották az önkéntesen végezhető munkát, ezzel a lehetőséggel 200-250-en éltek."
    ez valahogy így történhetett :
    - elnézést a zavarásért lakatos úr, szeretnénk fölajánlani, a megalázó szocc. segély helyett munkát, nem él-e vele?
    -Nem hát!
    -Értem, köszönöm, és elnézést a zavarásért!
    ezt így kellett volna: - Takardj dolgozni te rohadt ci..ny!”
  • 13. Power 2008. december 31. 20:11
    „JB007! Szerintem ha akarnád, bizonyára értelmeznéd is a leírtakat. Csak érzékeltetni szerettem volna, hogy a 3200 magyar önkormányzatnak több mint a fele a csődközeli állapotban van. Az idén további 800 milliárddal nőtt az önkormányzatok adóssága. BÚÉK!”
  • 12. vadlab 2008. december 31. 19:51
    „efje - Ő személyesen nem fogja olvasni. Nem alacsonyodna le. Egy király nem tehet ilyet! Vannak udvari szolgái azok megteszik és lehet hogy mindent naplóznak.”
  • 11. JB007 2008. december 31. 17:49
    „Vásárhely a csőd szélén? Mit nem mondasz? Ezt ki mondta? Biztos nem a ... (from Shrek)

    BUÉK!”
  • 10. Power 2008. december 31. 17:44
    „JB007! Na... már...most...
    Az orrod hegyéig ellátsz? A miniszterelnök bevallotta még 2006-ban, hogy túlköltekeztek és jöhetnek a megszorítások. Több mint 2000 önkormányzat a csődszélén áll, mert óriási hiteleket vettek fel. Ilyen pénzügyi és gazdasági környezetben sok jóra egy önkormányzat sem számíthat.”
  • 9. JB007 2008. december 31. 12:28
    „Minden csak nézőpont kérdése, pl:
    Az idei év toronymagasan a legjobb volt számomra.
    1. Sikerült 0% önerővel, 12 év hitelre vásárolni egy új autót. Minimálbérből ezt nem tudtam volna másképp megvenni, pedig mióta vágytam rá.
    2. Miután kaptam kb. 2 millió szocpolt a még meg sem született gyerekemre, így természetesen beleugrottam egy ház építésébe. 20 évig havi 80.000, de majd kifizetjük valahogy.
    3. Karácsonyra is tudtam venni plazmatévét, hiszen még mindig hitelképes vagyok, igaz 300%-os THM mellett, de valamit venni kellett.

    Namármost, aki egy fennt említett (sajnos nem biztos, hogy nem létező) állampolgárt sikeresként értékel, mert egy évben jól költekezett azt épeszűnek nem nevezzük. Inkább várjunk 10-20 évet, addigra kiderül, hogy mennyire volt hülye.

    Tehát én is inkább megvárom a város által felvett hitelek lejártát, az elkövetkező 5-10 évet és majd akkor dícsérem imádott führerünket, ha ennyi idő után is marad vagyona a városnak és a beruházások életképesnek, használhatónak bizonyulnak.
    Addig csak hozsannázzanak az agyhalottak, akiket nem érdekel a jövő.”
  • 8. kobold 2008. december 31. 07:59
    „Ha megérkezett az új évi malac Pestről, minden hozzászolónak ,
    SIKEREKBEN GAZDAG, LÁZÁR MENTES , BOLDOG ÚJ ÉVETKÍVÁN
    KOBOLD.”
  • 7. efje 2008. december 31. 04:54
    „Kedves Janos!
    Engedje meg, hogy a varoslakok neveben megkoszonjem
    az elmult evekben megvalosult almait, vagyait amellyel
    emleket, kenyelmet, biztonsagot teremteni szandekozik
    mindannyiunknak. Egyuttal szeretnem bevonni ont is ezen
    web oldal rendszeres hozzaszoloi koze, hogy jelenletevel
    emelje szinvonalat, a felmerulo problemak megoldasaval
    segitse varosunk polgarainak eletet!
    Efje”
  • 6. csutka 2008. december 31. 04:27
    „TISZTELT POLGÁRMESTER ÚR!
    VALAMI KIMARADT A NYILATKOZATÁBÓL. ELFELEJTETTE,HOGY ÖNNEK ÉS SLEPPJÉNEK VOLT SIKERES ÉS EREDMÉNYES A 2008-AS ÉV. BUÉK”
  • 5. Power 2008. december 30. 23:57
    „Igen Leader-botrányt az mszp okozta. Emlékszel a Zuschlag-ügy tizedrendű vádlottjára?
    Nem tett vallomást, de leírta, hogy a volt szocialista képviselő egyszer azt mondta neki: "így működik az egész ország, ne gondold azt, hogy Szijjártó Péter fehér"."
    Ez a közpénzekkel való bánásmód mintapéldája!”
  • 4. vadlab 2008. december 30. 22:54
    „Csak távírati stirlusban:
    A szocik miért vádaskodnak a 20 milliárdos adossággal? Talán egy rosszat álmodtak?
    A Leader-botrányt a szocik csinálták?
    Még jó hogy egyetértés van a Közgyűlésben, majdnem mindenki fideszes, vagy fideszbarát.
    Mint kiderült a szórakozásra tényleg sokat költöttek.
    A számok meg olyanok amilyennek beállitják vagy polirozzák azokat.”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parkoló Vásárhelyen – félig az úton, félig a padkán

Hódmezővásárhely - Félig az úton, félig a friss padkán alakítottak ki leállósávot a vásárhelyi… Tovább olvasom