Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Lázár segítséget ígért az Aranyági tagjainak

Az egykori Aranyági szövetkezet negyventagú küldöttségét tegnap délelőtt fogadta Lázár János polgármester, aki segítséget ígért a tagi részarányföldek kiosztását kérő gazdáknak. Az FVM megyei hivatala pénteken kapta meg a felszámoló levelét, mely arról szól, nem találták meg a hiteles tagi névsort, így nem nevesíthették a földeket.
A vásárhelyi egykori Aranyági Gazdaszövetkezet (volt Marx Tsz) mintegy negyventagú küldöttségét fogadta tegnap délelőtt Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő. A szövetkezet egykori, körülbelül 1500 tagja mindeddig nem tudott hozzájutni a becslések szerint összesen 588 hektárnyi részarányföldhöz. Ezt a területet tudomásuk szerint ma is magánszemélyek használják. Lázár János megígérte a gazdáknak, hogy minden érintett hivatalnál, így a helyi földhivatalnál és az FVM megyei hivatalánál utánajár a dolognak, s annak, létezik-e, s ha igen, hol található az az 1992-es hiteles tagi névsor, mely alapján a tagi részarányföldeket szét lehetne osztani.

Az FVM hivatala pénteken kapta meg a felszámolást végző Csabaholding levelét, melyben ismételten azt közölték, hogy nem tudnak semmit tenni a részarányföldek felosztásával kapcsolatban, ugyanis szakértőjük nem találta meg a hiteles tagi névsort – tudtuk meg Seres Mártától a hivatal jogi és igazgatási szakreferensétől, aki elmondta, hétfőn tárgyalják meg, mit is lehet tenni a továbbiakban az Aranyági Gazdaszövetkezet egykori tagjainak az érdekében.

Kőváry Péter, a Csabaholding Kft. felszámolóbiztosa szerint vagyonnevesítési eljárást még lehet indítani az ügyben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Társasház a vásárhelyi Észak utcában

Teljesült a vásárhelyi Észak utca 90–92. szám alatt lakók álma: június elejére ingyenesen… Tovább olvasom