Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Lázár szerint árvízveszély is lehet Kishomoknál

Nincs megoldva Új-Kishomok árvízvédelme, ehhez a vasúti töltés megerősítésére is szükség van – adta a városrész lakóinak tudtára Lázár János polgármester. A vízügyi igazgatóság vezetője igazat adott a felvetésnek, bár úgy véli: a körtöltéseknél fontosabb a fő védvonalak megerősítése.
– Súlyos gondokat okozhat az áradó Tisza a következő években, és Kishomok védelme ebből a szempontból egyáltalán nem megoldott – mondta Lázár János vásárhelyi polgármester csütörtök este az új-kishomoki rendezvényházban tartott fórumon. Lázár úgy véli: árvízvédelmi gátat kell építeni Kishomok határánál, és meg kell erősíteni a vasúti töltést is.

– Gyakorlatilag 1942 óta járok ki Kishomokra, jó néhány évtizede itt is élek, de jelentős vízkárral még nem kellett szembenéznünk. Szerintem közvetlenül nem fenyegeti áradás Új-Kishomokot – mondta lapunknak Farkas János, a dűlők egyik lakója. – Volt ugyan, hogy a laposabb területeken megállt a víz, és belvizes időszak is előfordult, de ez főleg a legelőterületeket és nem a házakat veszélyezteti. A vizek levonulása után mindig gombát szoktunk szedni ezeken a területeken. Nem emlékszem arra sem, hogy a vasúti töltésnek valaha is áradástól kellett volna óvnia a házainkat.

Dobi László, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szerint helyes a polgármester felvetése, mert másodlagos védelmi vonal nem óvja egy esetleges áradástól Hódmezővásárhely Tisza felől eső külterületi részét, ám mindenekelőtt a fő védvonalak megerősítésére kell koncentrálniuk. Kishomok ugyanis csak akkor lenne bajban, ha a gát a Tisza bal partján átszakadna, ám erre az utóbbi százötven évben még nem volt példa.

– Az 1879-es nagy árvíznél történt legutóbb gátszakadás, de az is a folyó jobb partját érintette. Így a vásárhelyi Kishomok gyakorlatilag sosem volt közvetlen árvízveszélyben. Az igazgatóságnak mindenek előtt a fő védvonalakat kell erősítenie, nem valószínű, hogy jelentős forrásokat tudnánk elvonni egy vásárhelyi körtöltés kialakítására. Egy ilyen védmű egyébként el is vinné a teljes, védelemre szánt összeget. Joggal vetődhet fel a vasúti töltés állékonyságának kérdése, ám mindenekelőtt komoly vizsgálatnak kell megelőznie egy ilyen intézkedést, mintát kell venni a jelenlegi szerkezetből, és csak ezután dönthető el, hogy indokolt-e a gát megerősítése – fogalmazott az igazgató.

– Részletes árvízvédelmi tervet dolgoztunk ki a kishomoki térségre is – mondta Csáki Imre, a vásárhelyi önkormányzat főmérnöke. – Folyamatosan karbantartjuk a szükséges védműveket, hiszen a víz okozta károk elleni védekezés a város határain belül a mi feladatunk. Eddig a közös egyeztetéseken nem került elő a vasúti töltés kérdése, jelenlegi műszaki állapota kielégítőnek nevezhető, hiszen a MÁV szakemberei rendszeresen ellenőrzik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gazdát cserél a vásárhelyi Tornyai-iskola

Döntött a vásárhelyi közgyűlés: átadta a Tornyai János Általános Iskolát és a mellette lévő Dömötör… Tovább olvasom