Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Lázár Vásárhelyre hívja az MSZP-frakciót

Hódmezővásárhely - Lázár János meghívta Hódmezővásárhelyre Mesterházy Attilát, az MSZP elnök-frakcióvezetőjét és az ellenzéki képviselőcsoport minden tagját, hogy "saját szemükkel győződjenek meg azokról a kezdeményezésekről, intézkedésekről és intézményekről, amelyeket Hódmezővásárhely vezetése az elmúlt húsz évben a szegények védelme és társadalmi felzárkóztatása érdekében hívott életre".
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a város honlapján szerdán közzétett, Mesterházy Attilának címzett levelében azt írta: az elmúlt időszakban úgy tapasztalta, hogy mind parlamenti, mind polgármesteri munkája felkeltette a Magyar Szocialista Párt érdeklődését, ezért szeretné meghívni a párt elnök-frakcióvezetőjét és a szocialista képviselőcsoport minden tagját Hódmezővásárhelyre.

"Képviselőtársaimmal pártállástól függetlenül azon dolgozunk, hogy a meglévő társadalmi különbségeket felszámoljuk. Ezért alakítottuk úgy oktatási rendszerünket, hogy minden vásárhelyi gyermek egyenlő esélyekkel részesülhessen a 21. század színvonalának megfelelő oktatásban" - hangsúlyozza a kormánypárti politikus, aki szerint a szocialisták hódmezővásárhelyi látogatásuk alkalmával meggyőződhetnének arról, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása és az integráció miként valósul meg a csongrádi városban.

Lázár János szerint a találkozó emellett alkalmat teremthetne arra is, hogy ismertessék a szocialistákkal az Egészséges Vásárhely Programot, a Nyugdíjas Lakóparkot, továbbá "megnézhetnének több mint 120 ingyenesen kiosztott telket, amelynek segítségével fiatal családok építhették fel saját otthonaikat".

Lázár János Mesterházy Attilához írt leveléhez kattintson ide! >>

Olvasóink írták

81 hozzászólás
  • 81. szeti 2011. március 31. 23:01
    „remélem, a város felhalmozott adósságállományával is eldicsekszik a maszoposoknak.”
  • 80. OPP 2011. március 29. 10:15
    „Hódmezővásárhely "mostanában" elég sűrűn benne van-volt a hírekben, csak az a probléma, hogy nem azért amiért az a város Hódmezővásárhely-termál és gyógyvíz, kézművesipar, agyagfelhasználás, mezőgazdaság, tanyái stb. Hanem valami egészen mások miatt. Már egy kicsit Pffuu.”
  • 79. félnótás 2011. március 27. 21:38
    „Nyugi skid!
    Vannak figyelők, ebben biztos lehetsz!”
  • 78. skid 2011. március 26. 21:03
    „Szerintetek Paprika Jancsi olvassa ezeket a hozászólásokat?”
  • 77. OPP 2011. március 26. 11:53
    „Jót röhögnek és ez nem fog változni, csak rosszabb lesz.”
  • 76. OPP 2011. március 26. 11:48
    „Hódmezővásárhely Hmmmmmm Pfuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu!”
  • 75. Írástudatlan 2011. március 26. 10:43
    „Inkább sok sok munkaadót hívna ide Vásárhelyre ez az idióta!”
  • 74. OPP 2011. március 26. 10:33
    „Emberek! Nem megrendezve lehetett ez az egész? Csak egy jót nevetnek rajta, hogy szivatják az embereket?”
  • 73. skid 2011. március 25. 08:11
    „Meg kell hívni azokat a szülőket is, akiknek magyar gyerekei "integrált" iskolába járnak.”
  • 72. Pierre_Quatre 2011. március 24. 16:40
    „Az MSZP szerintem pontosan tudja, hogy mi és hogyan épült Vásárhelyen, lévén az elmúlt 8 évben ők adtak rá pénzt :-)”
  • 71. booo 2011. március 24. 12:58
    „68. zehn 2011.03.24. 06:58
    A wikipédia is megírta:
    "A törvény nem rendelkezik arról, hogy a megyei jogú városi címet el lehetne veszíteni, így Dunaújváros és Hódmezővásárhely, bár nem megyeszékhelyek és népességük már nem éri el az 50 ezer főt, továbbra is viselhetik a kiemelt címet."

    Forrás : http://hu.wikipedia.org/wiki/Megyei_jogúváros_(önkormányzati_rendszer)”
  • 70. Én2 2011. március 24. 12:52
    „Ökörség dicsekedni Vásárhellyel , Szegeddel lehet miért látja ezt a nagy úr.”
  • 69. airwaves 2011. március 24. 10:53
    „Ne az MSZP jöjjön, hanem JánoS8 menjen.<moderálva>”
  • 68. bohóc 2011. március 24. 09:28
    „hm.igen.Vásárhely a minta város.Szerintem ez lesz majd országos szinten a közeljövőben.”
  • 67. Pengemester 2011. március 24. 08:21
    „Az elmúlt 20 évből tizenkettőt Rapcsák András jegyez,ezt ne tessék elfelejteni. A százakárhány szociális bérlakás fölépülése az Ő nevéhez köthető,miképp az uszoda akkor is fölépül,ha nem történik az ami. A néhány kilométer híján megépült 2*2 sávos 47-es út az Algyői hídig szintén nem a Lázár érdeme, főként,hogy évekig ment a cidri azon a meg nem épült pár kilométeren,miközben például Orosházán elkészült az elkerülő út. (az erről szóló Új-Magyarországos plakát 3 napig figyelt ott a Kossuth téri buszmegállóban,valamiért lekerült onnan...)
    Távol álljon tőlem,hogy akármelyik oldal mellett kiálljak,de ha dicsekszik a 2002-től elért eredményekkel,ne tessék elfelejteni,hogy milyen pártállású kormány adott rá pénzt :) .

    ""Képviselőtársaimmal pártállástól függetlenül azon dolgozunk, hogy a meglévő társadalmi különbségeket felszámoljuk." - menten sírva fakadok! Erre tettek esküt,ez a kötelességük,ha azt netán sikerül teljesíteni,az nem igazán érdem...”
  • 66. zehn 2011. március 24. 06:58
    „Én az MSZP helyében elmennék. Meghallgatnám azt is, hogy a hosszú évek óta fideszes vezetésű város, miért az egyik legjobban eladós hely Magyarországon, valamint , az egykor 60 ezres Vásárhely miért veszítette el lakóinak 20 százalékát. /ma 48 ezer /Szegedről valahogy nem menekülnek az emberek. Az év elején túlléptük a 170 ezret és megelőzve Miskolcot, Debrecen mögött az ország harmadik legnépesebb városa lettünk. Hódmezővásárhely büszke lehet kiváló festőire,szobrászaira/Tornyai,Endre Béla,Pásztor János stb/Innen indult Bessenyei Ferencre,Antal Imrére. Lázár úr sajnos nem - fog - közéjük tartozni.”
  • 65. novaklaszlo56 2011. március 24. 02:16
    „58. lisa01 (2011.03.23. 21:41)!
    :D”
  • 64. gereben 2011. március 24. 01:28
    „szégyen ez a lézer.........még rapi bácsi is forog a sirjában.”
  • 63. cleanx 2011. március 24. 01:06
    „Ez a szalamitolvaj nem Schmitt Pál véletlen? Helyesírása alapján elmehetne köztársasági elnöknek is.
    A jelenlegi követelmény szintet üti.”
  • 62. rozator 2011. március 23. 22:58
    „Tehát! Az elmúlt 20 évben sokat fejlődött a város.(pont) Ebből 4 évet volt Fidesz kormány!(felkiáltójel) És a többi smafu?(kérdőjel)”
81 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Népegészségügyi kerekasztal

Mától szombatig jelentős egészségügyi rendezvényeket tartanak Vásárhelyen. Tovább olvasom