Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Lázárék bírósághoz fordulnak

Ma reggel 8 órakor összeül a rendkívüli közgyűlés Vásárhelyen, amelyet a botrányos közvélemény-kutatás kapcsán hívtak össze. Egy ügyvéd szerint az olyan kérdések, mint hogy Lázár János polgármester vagy Bacsa Pál szocialista képviselő fizikailag bántalmazza-e családtagjait, alkotmányos jogokat sértenek. Lázár családja mindenesetre bírósághoz fordul. A Medián vezetője szerint a helyzet kezd tragikomikussá válni.
A Medián ezzel a kérdőívvel keresett fel hatszáz vásárhelyit. A legnagyobb botrányt a fizikai bántalmazással kapcsolatos téma kavarta. (A nagyításhoz kattintson a képre!)
„Lejárató hadjárat Hódmezővásárhelyen" – napirendi pontként ez szerepel a ma reggel 8 órakor kezdődő vásárhelyi közgyűlés meghívóján. Mint megírtuk, nagy botrányt kavart a városban a Medián által végzett közvélemény-kutatás, amelyben többek között azt firtatták a kérdezők: a vásárhelyiek szerint Lázár János polgármester és Bacsa Pál szocialista képviselő fizikailag bántalmazza-e családtagját, vagy durván bánik-e munkatársaival.

– Nyilvánvaló, hogy a közgyűlés valamit tenni akar az ügyben – nyilatkozta lapunknak Lázár János. Magánemberként annyit fűzött hozzá, hogy a felesége és családja bírósághoz fordul a közvélemény-kutatás egyes kérdései miatt. Lázár hangsúlyozta azt is – miután a Medián a honlapján közzétette a dokumentumot –, hogy mostanra nyilvánvalóvá vált számára az ügy mögött húzódó politikai szándék, hiszen többek közt arra is választ vártak a kérdezők, az egyes felvetések hogyan befolyásolnák a szavazók döntését.

A nagy port kavart esetről megkérdeztük egy vásárhelyi ügyvéd véleményét is, aki először nevét vállalva nyilatkozott, később azt mondta, mégsem járul hozzá ahhoz, hogy leírjuk, ki ő. Az ügyvéd lapunknak azt mondta, a közvélemény-kutatás során feltett kérdések egy része megsértette a jó hírnévhez való jogot. A sértett kérheti, hogy bíróság állapítsa meg a jogsértést, vagy kérhet nem vagyoni jellegű kártérítést is, ami akár több millió forint is lehet, tette hozzá. A büntető törvénykönyv szerint a kérdőíven szereplő egyes kérdésekkel rágalmazást és becsületsértést követtek el – hangsúlyozta a jogász, ez pedig egy év szabadságvesztéssel is büntethető.

– Kérdéseink talán soha ilyen nagy vihart nem kavartak még – nyilatkozta Hann Endre. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet igazgatója elmondta, a kutatást november 4-e és 11-e között végezték el, hatszáz vásárhelyi állampolgárt kerestek fel. Úgy véli, az ügy már kezd tragikomikussá válni. Az intézet honlapján egy közleményt is kiadott, amely szerint lehet, hogy a politikusok magánéletét érintő kérdések szokatlanok, de a választópolgárokat véleményük kialakításában ilyen témák is befolyásolják. Az igazgató sajnálja, hogy akadtak olyanok, akiket sértett a nyilvánvalóan kényes téma szóbahozása, valamint azt is, ha a közvélemény-kutatás utóélete hozzájárult Vásárhelyen a politikai feszültségek éleződéséhez. Az esetleges perekkel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg Hann Endre, hogy nem kívánja kommentálni a jogászok, ügyvédek véleményét.


Mi kérünk elnézést Lázártól

Botka László szegedi polgármesternek a botrányos vásárhelyi közvélemény-kutatással kapcsolatos nyílt levelét tegnap közöltük – szerkesztőségünk azonban az írásnak helytelen címet (Lázár János kérjen bocsánatot) adott. Ez a mondat természetesen Botka László leveléből kiragadott részlet volt – és nem a szerkesztőség álláspontja. A történtekért az érintett, Lázár János polgármester elnézését kérjük. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Héberül az imaházban

Bárki tanulhat héberül a vásárhelyi zsinagóga melletti imaházban. A tanár, Kellermann Itzhak szerint… Tovább olvasom