Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Lemondott az ipartestületi elnök Mindszenten

Lemondott az ipartestület elnöki posztjáról a mindszenti Gémes Lajos. Önkormányzati képviselőként tartózkodott a szavazáson, amikor egy kitüntetésről döntöttek, mert a saját szervezetének neve is felmerült a díjazottak között. Borsi Imre viszont ebből arra következtetett, hogy Gémes a saját szervezete ellen dolgozik. Gémes azt mondja, így még nem alázták meg, Borsi lezártnak tekinti az ügyet.
Gémes Lajos megalázottnak érzi magát, Borsi Imre lezártnak tekinti az ügyet. Fotó: Tésik Attila
Magalázottnak érzi magát a mindszenti Gémes Lajos települési képviselő, mondván: egyik társa, Borsi Imre jogtalanul vádolta meg. A két városatya között egy szavazás robbantotta ki a konfliktust. A képviselők arról tárgyaltak zárt ülésen, hogy ki kapja a Mindszent városért nevű kitüntetést. A helyi ipartestület neve is felmerült, ám a voksoláskor Gémes Lajos – az ipartestület elnöke – tartózkodott.

– Nem emelhettem fel a kezem, hiszen érintett voltam, így nem voksolhattam a saját társaságomra. Ezt azonban Borsi Imre másként ítélte meg, s nekem támadt, azzal, hogy én az ipartestület ellen vagyok. Mindezt nem csak testületi ülésen fejtette ki, hanem a szervezet vezetőségi összejövetelén is. Sőt a polgármestert, Zsótér Istvánt is belekeverte, mondván: azért nem szavaztam az ügy mellett, mert megegyeztem erről a város vezetőjével. Ez egyáltalán nem igaz, s továbbra is azt vallom: egy elnöknek tartózkodnia kell, ha a saját szervezetével kapcsolatban döntenek – jegyezte meg Gémes Lajos, hozzátéve: az ő támogatásával sem lett volna meg a városért kitüntetés.

Zsótér nem egyezkedett

Zsótér István polgármester azt mondta, nem tudja, mi indítja feszültségkeltésre Borsi képviselőt, de nem igaz, hogy azért nem szavazott Gémes az ipartestületes kitüntetésről, mert megegyeztek volna erről. Az érintettek ugyanis általában tartózkodni szoktak a szavazáskor.

A konfliktus után napokig nem tudott megnyugodni Gémes Lajos, s végül arra az elhatározásra jutott: lemond az ipartestületi elnökségi posztról.
– Nem hiszen, hogy kiérdemeltem ezt a támadást. Mintegy tíz éve vagyok az ipartestület elnöke, s több mint harminc éve a szervezet tagja. Úgy érzem, tisztességgel végeztem a munkámat, s a tagság is ezt erősítette meg. Viszont a történtek után le kellett mondanom – magyarázta. A szervezet helyi vezetősége viszont nem fogadja el a lemondást. Az idén egyébként aktuális az elnökválasztás. Hogy ezen indul-e, azt még nem tudja Gémes Lajos, aki szerint a tagság továbbra is bízik benne. Persze sajnálná, ha az eddigi munkája kárba veszne. Ugyanakkor azt is fontolgatta, hogy lemond a települési képviselőségről. Végül meggondolta magát. Azt viszont még meggondolja, hogy újra megméreti-e magát az októberi helyhatósági választásokon.

– Lezártnak tekintem az ügyet – csupán ennyit közölt érdeklődésünk a másik fél, Borsi Imre mindszenti települési képviselő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A civilek legnagyobb szponzorai

Választókörzetük út- és járdaépítéseire fordították a legtöbb pénzt a vásárhelyi települési… Tovább olvasom