Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Lezártak két utcát Hódmezővásárhelyen

Újvárost csak a Bajcsy-Zsilinszky utca felől lehet megközelíteni, mert a vásárhelyi útfelújítási program miatt lezárták a Tornyai és a Kistöltés utcát. Az utóbbiban már felbontották a megsüllyedt régi burkolatot. Várhatóan szeptemberre befejeződnek a munkák.
A Tornyai utcában már elkezdték a munkát. A forgalom elől lezárták ezt a szakaszt. Fotó: Karnok Csaba
Folytatódik a vásárhelyi útrehabilitációs program. Ennek keretében most Susán városrészben dolgoznak az építők. Mindkét irányból kikerült a behajtani tilos tábla a Tornyai és a Kistöltés utcában. Utóbbiban megsüllyedt a régi burkolat, ezt fel kellett bontani. A munkát csak úgy tudták megoldani, hogy lezárták az utat a forgalom elől. Emiatt Újvárost most csak egyetlen útvonalon, a Bajcsy-Zsilinszky utca felől tudják megközelíteni a városközpontból érkező járművek.

Több helyszínen is dolgoznak egyszerre. A Tornyai és a Kistöltés utcán a napokban kezdtek a munkások. Az ugyancsak Susánban lévő Klauzál utcában viszont jóval több dolguk akad az „egyszerű aszfaltozásnál". Itt ugyanis az új szilárd burkolat kialakítása előtt meg kell oldani a csapadékvíz elvezetését is. Ennek időtartama várhatóan egy hét.

– Szerencsére ismét jó idő lett, így a kivitelező tartani tudja az ütemet. A Zrínyi, a Nagy András János és a Móricz utcában már az aszfaltozásnál tartanak, a Görbe utcában pedig gyakorlatilag elkészült a teljes felújítás – tudtuk meg Mucsi Lászlótól, a polgármesteri hivatal műszaki irodájának vezetőjétől.

A csatornázás, illetve az aszfaltozás mellett ahol szükséges, ki is szélesítik az utakat. Ezenkívül pedig padkát építenek. Úgy tűnik, tartani tudják az előzetes, így várhatóan szeptemberre befejeződik a teljes vásárhelyi útrekonstrukciós program.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A teleházból sugároz Mártély rádiója, a Szóbeszéd

Egy éve szól a Szóbeszéd. Mártély kis közösségi rádiója a teleházból naponta reggel fél hét és este… Tovább olvasom