Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Lívia friss diplomával megy a lovasfarmra

Bánszki Lívia tegnap délelőtt vehette át diplomáját a vásárhelyi mezőgazdasági főiskolán – százhetvenhét társával együtt. A fiatal agrármérnök hamarosan egy németországi lovascentrumban fog dolgozni. Tervei között szerepel, hogy ezen a szakon egyetemi diplomát is szerez. Barátjával közösen felvirágoztatnák a családi gazdaságot.
Fotó: Korom András
A vásárhelyi főiskola végzős hallgatói – összesen százhetvennyolcan – tegnap délelőtt a Fekete Sas Szálló dísztermében vehették át diplomájukat. Köztük volt Bánszki Lívia, aki agrármérnökként végzett.
– Állatorvos szerettem volna lenni, de nem volt elég szorgalmam hozzá. Kacérkodtam a képzőművészettel is, de végül maradtam az állatoknál. A kaposvári mezőgazdasági középiskola lovaglói szakirányát elvégeztem, majd sikeresen felvételiztem Vásárhelyre – mesélte a monorierdei lány.

Líviát már gyermekkora óta lovak veszik körül, hamar megtanult lovagolni. Mivel főiskolásként távol került otthonától, nem jutott elég ideje kedvenceire, így kénytelen volt nyolc lovát eladni. Friss diplomásként azonban újból velük foglalkozhat. Egy ismerőse cégén keresztül kapcsolatba került a németországi lewitzi – Hamburg és Berlin közötti kis település – lovasfarmmal. A szakmában a lewitzi cég igen híres, ez Európa egyik legnagyobb lovascentruma, több ezer alkalmazottal.
– Először lóápolóként dolgozom, de később akár belovagló is lehetek. Ugyanis Kaposváron is ez volt a feladatom, csikókat készítettünk fel eladásra. A Vásárhelyen szerzett diploma kint nem kell, de megérte megszerezni – folytatta.

Tervei között szerepel, hogy a debreceni egyetemen egyetemi diplomát is szerez agrármérnöki szakon. Ha ez is megvan, akkor Csongrádon élő barátjával szeretnék közösen továbbvinni a családi gazdaságot. A pár száz hektáros birtokon marhákat tenyésztenek. Húsmarhával szívesebben foglalkoznának, mert az gazdaságosabb. Ennek egyik akadálya, hogy egyelőre nincsenek legelőik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyelőre nem keresztelték el a Mindszenti Általános Iskolát

Egyelőre nem keresztelték el a képviselők a Mindszenti Általános Iskolát: később döntik el, kinek a… Tovább olvasom