Délmagyar logó

2018. 11. 21. szerda - Olivér 3°C | 7°C Még több cikk.

Lovak, jókedv, emlékezés - először rendezték meg alapítója nélkül a Kéktó Fesztivált

Péntektől vasárnapig, immár kilencedszer rendezték meg a vásárhelyi Kéktó Fesztivált - először az alapító, a közelmúltban elhunyt Kucsora István nélkül. A jókedv, a lovak és az emlékezés volt a főszereplő az eseményen - ő is így akarta volna.
A 9. Kéktó Fesztivál, még pénteken, hagyományosan a zarándokúttal kezdődött a fajtaalapító mén, a Furioso Senior (1836) szülőhelyére. A Derekegyház-Tompháton lévő, az elhunyt Kucsora István által alapított Furioso Emlékparkban – ahol patkó alakú tó is található –, ezúttal nemcsak a lófajtára, rá, a Kéktói Ménes alapító tulajdonosára is emlékeztek a jelenlévők, barátok, tenyésztőtársak.
 
Kéktó Fesztivál Vásárhelyen - főszerepben a lovak - GALÉRIA. Fotó: Imre Péter

– Itt volt és itt van velünk, a szellemisége mindenképpen. Az emlékparkban szomorú pillanatok, erős érzések voltak jelen – mondta meghatottan fia, örököse, Kucsora Péter, akit az idei szervezésben öccse, húga és édesanyja segítette, levéve terheket a válláról. Korábban ugyanis csak a kísérő-, a színpadi programok tartoztak hozzá. Közölte még: a lovasversenyek – az ügyességi viadaltól a fogathajtásig – mindegyikével édesapjára emlékeztek, és az I. kéktói Kucsora István Emlékverseny nevet viselték. Most és újabb sorszámokkal a jövőben is.

Az emlékezés nem idegen a vidámságtól, az önfeledt versenyzéstől és örömről – ezt bizonyára Ő is így akarta volna, nem szerette volna, ha a 9. Kéktó Fesztivál búsongva, könnyezve telik. Ennek a résztvevők megfeleltek. A különböző játékos ügyességi versenyeken, malacfogón, főzőversenyen, a színes és sokrétű lovas programokon – például: Nagy Ákos és fia, Levente hun-magyar lovas kultúra és lovas harcművészeti bemutatója –, a gyerekekre váró ugrálóvárakon és hintákon, és az esti koncerteken is a jókedv volt a főszereplő.

Egyébként pedig a lovak – több bemutatóval, versennyel –, kedvenc fajtája, a Furioso-North Star országos tenyészszemléjével és bírálatával, melyet a lovaspályán tartottak meg. A Kéktó Fesztivál ismét sikeres volt – jöhet a jubileumi tizedik!

– Ő volt édesapám kedvenc kutyája, kéktói Morgó, kicsit lehet, hogy ő is egyedül érzi még magát – mondta a búcsúzáskor Kucsora Péter leguggolva Morgóhoz.
 
Kátyúk és karikák
A szervezők tudták, aki arra szánja magát, hogy elmegy a Kéktó Fesztiválra, kalandos útra vállalkozik. A Rárósi úton a kátyúkat – az aprótól a méteres átmérűjűig és 10 centis mélységűig – figyelmeztetésként fehér és zöld festékkel rajzolták körbe (kisebb festékboltnyi anyag fogyott el!). Így hívták fel a figyelmet az olykor tengelytörő mélyedésekre. A Rárósi út több helyen rutinpályára hasonlít, úgy kell szlalomozni, hogy ne történjen semmi komolyabb baj.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keresztbe tett a kékalga a mártélyi vállalkozóknak

Keresztbe tett  a kékalga a mártélyi vállalkozóknak
Egy kánikulai napon általában keresni kell, hová tegye le az ember a plédet a mártélyi strandon - amely most teljesen üres. A kékalga miatt nem lehet fürödni. Tovább olvasom