Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Lóvásár Stampedlivel – ezúttal kupecek nélkül

Ötven lovat kínáltak a hét végén Vásárhelyen megrendezett országos lóvásáron. A szervező Hód-Mezőgazda Rt. egyesével mutatta be az állatokat. A legolcsóbb 600 ezer forintba került, de volt olyan, amelyért gazdája kétmillió forintot szeretett volna kapni.
A paripák nyereg alatt is bemutatták tudásukat. Fotó: Tésik Attila
Lear Király, Kacér, Balett, Tina, Aranyalma, Revütáncos, Aranyági Ervin, Levente, Zsenge, Zsargon, Stampedli és Liza szerepelt a hét végén Hódmezővásárhelyen rendezett országos lóvásáron. Ötven négylábút vonultattak fel a kifutón. A vásárhelyi Hód-Mezőgazda Rt. kiállítási területén az állatokat egyesével mutatták be – vérvonal szerint is – az érdeklődőknek. A vásár inkább egy szépségversenyre hasonlított.
– Olyan ez, mint az autóvásár, vagy talán mint egy szépségverseny.

Először mindenki az extrákra kíváncsi – jegyezte meg kaján mosollyal egy érdeklődő, aki nagy élvezettel pillantgatott a kecses járású, kötőféken felvezetett, egymást követő állatokra. Azok hol jól, hol meg kevésbé jól tűrték ezt, volt olyan is közülük, mely olyan kirobbanó energiával ugrándozott, hogy majd maga után rántotta a kötőszár másik végén lévő embert.

– Csak nézelődöm – mondta a Mohácsról érkezett Kalenics János, aki hozzátette: diákkorában versenyszerűen lovagolt, s az állatokat azóta is szereti. – Száznyolcvan kilométert autóztunk, hogy itt legyünk, ez azért jelent valamit. Szeretem a szép járású, szép tartású lovakat. Előfordulhat, hogy vennénk is lovat – mondta, míg felesége bólogatott.

A lovak felvezetése közben az éppen nem szereplő állatokat a bokszokban lehetett megnézni. Ott is sok minden kiderült róluk.

A lóvásárról hiányoztak a klasszikus kupecek, akiket az ember vastag aranylánccal, bankóktól duzzadó pénztárcával képzel el, olyannak, aki alku közben sorra vizsgálja a kiszemelt hátas minden tagját, a patától a fogáig. Látszatra mindenki magának vásárolt, s bizony volt olyan ló, melyet 600 ezer forintra, de olyan is, melyet kétmillióra tartott a tulajdonosa. Az is gyorsan kiderült, hogy ezekből az árakból azért lehetett alkudni, hiszen a tulajok mégiscsak eladni szerettek volna.

– Nem veszek, nem is adok el, csak nézőként jöttem negyedmagammal – mondta a Mezőberényből Vásárhelyre autózott Vrbovszki Pál, korábban egyszerű „háztáji" lovat tartott, melyet fogatban használt.

Czuczi Istvántól, a vásár egyik szervezőjétől megtudtuk: a tavalyinál nagyobb létszámban Vásárhelyre hozott lovak közül volt, melyet nyereg alatt és ugrás közben is meg lehetett nézni. A változatos fajtájú négylábúak közül képviseltette magát a magyar fehér, a lipicai, a furioso, a nóniusz, az arab és a magyar sport ló több példánya is, melyeket az ország egész területéről hoztak gazdáik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harcban az utasokért

Volt férj és feleség, a Hód-Mező Kft. volt és jelenlegi tulajdonosa is szeretné elnyerni a Szeged és… Tovább olvasom