Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Magyar Bálint Vásárhelyen a jövő iskolájáról

Hódmezővásárhely - Magolás helyett gondolkodásra kell, hogy neveljen a jövő iskolája, mely már egy két éven belül valóság lehet - jelentette ki Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár tegnap Vásárhelyen.

A világ nem bemagolható, hiszen egyre több információ érhető el az Internet segítségével mindenki számára. Az iskolának ezért változnia kell, ez a közoktatási reform lényege – jelentette ki Magyar Bálint fejlesztési szakállamtitkár A jövő iskoláját bemutató vásárhelyi előadását megelőző sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta: az oktatásfejlesztés célja, megváltoztatni a kihívásokra évtizedek óta rossz válaszokat adó közoktatásrendszer. Nem a tananyag bemagolására kell kényszeríteni a diákokat, hanem felkészíteni az információkban való eligazodásra.

A tanár nem a mindentudás letéteményese, hanem kalauza és útitársa tanítványainak, a tankönyvek pedig nem a szükséges tudás összefoglalói. Az oktatás tartalmának átszervezésére már rendelkezésre állnak a megfelelő technikai eszközök és a tartalmak.

Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő bejelentette, az önkormányzat beadta az intelligens iskola keretében az összes oktatási intézményre vonatkozó infrastukturális fejlesztéseket célzó pályázatát.

Délmagyarország / Délvilág hírek Keresse a témát a holnapi Délmagyarországban és Délvilágban is!

Olvasóink írták

  • 5. Beth 2008. február 29. 19:19
    „Titkár! Ezért vársz mondjuk a postán vagy a hivatalban súlyos tíz-húsz perceket,mert nem haladnak a titkárnők. Az idő pénz, nem?
    Ennyi erővel felesleges a matekóra is, mivel a számolást már megtanulták a diákok, így csak alkalmazni kell az órán. A gépírás óra alapozótantárgy lenne, olyan, mint a számolás, írás... Ez is egy írásfajta!”
  • 4. titkár 2008. február 29. 07:39
    „ON magyar bálint az oktatásügyben egy szürke eminenciás lehet, ha még foglalkozik vele Lázár...
    OFF felesleges a gépírástan óra, a több ujjas pötyögés belefér az info. vagy média órákba, de magától is kialakul”
  • 3. Vásárhelyi 2008. február 29. 05:59
    „A magyar oktatás egyik legnagyobb ellenségét nem kellene beengedni VÁROSUNKBAN. Ő igen sokat tett a magyar oktatás lezüllesztéséért és a fiatalok elbutításáért. Na de mit várunk tőle, csak a "kötelességét teljesítette".”
  • 2. George 2008. február 29. 04:43
    „A Magyar Bálint-féle oktatásügyi kártevő jobb ha nem nyilatkozik a jövő iskolájáról. Az SZDSZ képvseletében a tevékenységét, csak az oktatás lesilányositójaként lehet értékelni!!!”
  • 1. Beth 2008. február 28. 22:29
    „A javaslatom: gépírás oktatása a tanároknak, a diákoknak a tantervben is bevezetni 8. vagy már 6. osztályban. Aztán lehet tanítani az informatikát.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irodaház lesz a banneres iskola Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Az állagmegóvó munkákat már elvégezte a vásárhelyi Vöröskereszt utcai két volt… Tovább olvasom