Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Májusra készülnek el a beruházással a vásárhelyi strandon

Hódmezővásárhely - A májusi idénynyitóra elkészül a vásárhelyi strand új pavilonsora. A magánberuházásban megvalósuló létesítmény nemcsak egységes arculatot ad a különféle szolgáltatóknak, de egyben szélfogóként is védi majd a kültéri medencékben lubickolókat.
Jelenleg a pavilonsor tetőszerkezetén dolgoznak a munkások a vásárhelyi strandfürdőben. Várhatóan egy hónap múlva szerkezetkészen át is adják. A korábbi pavilonok nagy részét már elbontották. Ezek különféle építmények voltak.

– A hét egységet magába foglaló sor így egységes arculatot ad majd az egész strandnak. A pavilonok az ötvenes években átadott, úgynevezett Jókai-kabinsor helyén állnak – tudtuk meg Molnár Attila igazgatótól.

A víz még kicsit hideg, az új pavilonsor azonban már a tegnapi tavaszban is jó szélfogónak bizonyult. Fotó: Tésik Attila
A víz még kicsit hideg, az új pavilonsor azonban már a tegnapi tavaszban is jó szélfogónak bizonyult. Fotó: Tésik Attila

A beruházás nem városi, hanem magánpénzből valósul meg. A tervek szerint a május elsejei idénynyitóra már üzemelni is fognak. A vásárhelyi strand életében a május elsejei dátum csak szimbolikus, hiszen egész évben nyitva tartanak. Májustól annyi újdonság lesz a most megszokotthoz képest, hogy a kültéri gyermekmedencét is feltöltik majd vízzel.

Az új építményekre jelentkezőket várnak. Nem csupán bérelni lehet, hanem igény szerint meg is lehet azokat vásárolni. A hagyományos strandos szolgáltatások – például büfé, fagyizó, lángossütő – mellett fodrászatot és kozmetikát is nyitnának bennük.

A pavilonsornak egy másik funkciója is lesz. Azt a szerepet tölti majd be, mint egykoron a kabinok, vagyis szélfogóként is használhatóak. Ezáltal a kültéri medencékben fürdőzök egy igazi mikroklímát is nyernek vele.

Olvasóink írták

  • 4. Hozzászoló 2008. április 01. 20:37
    „Mikor lessz valós szolgáltatás a valós belépőért??????????????”
  • 3. szeretemafocit 2008. április 01. 08:19
    „Én semmitsem írok be kétszer kétszer minden cikkhez cikkhez:

    . Gábor1 2008.04.01 08:10
    Mindig csak tervek, de sohasem valósul meg semmi...

    :)”
  • 2. Gábor1 2008. április 01. 08:10
    „Mindig csak tervek, de sohasem valósul meg semmi...”
  • 1. Al Bandy 2008. március 31. 11:12
    „Nudi Bár is lesz?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Katraszél, Szerelemlyuk: különös földrajzi nevek Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Érdekes, meghökkentő és erotikus csengésű földrajzi nevek is találhatók Vásárhelyen. Szőrhát, Szodoma és Szerelemlyuk vagy a visszafelé érdekes olvasatú Katraszél... Tovább olvasom