Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Már CD-je is van Kuhár Barbarának

Tizenkét évesen önálló zenei CD-vel büszkélkedhet a mindszenti Kuhár Barbara, igaz, egyelőre csak az iskola, a rokonok és a barátok kaptak a lemezből, amelyen hét ismert dal hallható. A kislány a szülei támogatásával már a következő kiadványon gondolkodik, amelyen angolul és németül is énekelne.
Barbara számos oklevéllel büszkélkedhet, s már egy új CD-n gondolkodik. Fotó: Tésik Attila
Angyalként lépett először színpadra a mindszenti Kuhár Barbara. A 12 éves kislány Németországban született, s egy ottani musicalcsoport tagjaként énekelt elsőként közönség előtt. Barbara tehetségére már az óvodában felhívták a figyelmüket – mesélte Kuhár Józsefné, az édesanya. Így aztán a kislányt tudatosan terelgették az éneklés felé, s különórákra járatták. Mindszentre költözésük után Barbara ott folytatta, ahol odakint abbahagyta, s tovább képezte a hangját. Olyannyira nekilendült, hogy megszületett egy CD is, amelyen hét dalt énekel az általános iskolás diák.

– Nagyszüleimet szerettem volna valami igazán eredetei ajándékkal meglepni, így jött az ötlet, hogy lemezt készítsünk – avatott be Barbara. – Miután kiderült, többen kérték, hogy mutassam meg nekik, s végül nemcsak egy készült belőle, hanem soksorosítottuk. Mindezt a szüleimnek köszönhetem, hiszen ők állták a költségeket, no meg a mindszenti Vári Lajoséknak, akik segítettek létrehozni a lemezt – magyarázta a kislány, aki tíz CD-t a dózsatelepi iskolának ajánlott fel.

Az ifjú tehetségnek nagyon tetszett a stúdiós munka, annak ellenére, hogy édesanyja megjegyezte: elég egyszerű körülmények között vették fel a dalokat. Ez azonban egyáltalán nem zavarta Barbarát, aki három napon keresztül több órát töltött azzal, hogy felénekelje az ismert számokat. A Micimackó, a Pancsoló kislány is felkerült a lemezre, ugyanakkor country nóták is találhatók rajta.

– Karácsonyra egy újabb CD-t tervezünk három nyelven, magyarul, németül és angolul – vette át a szót az édesanyja –, amelyen csak ünnepi dalok hallhatók majd. – A családnak nagy anyagi áldozatot jelent mindez, de úgy érzem, hogy nem pazarolhatja el a tehetségét a lányom, aki énekléssel kezdi a napjait – tette hozzá.

Barbara álma, hogy egyszer igazán nagy közönség előtt énekelhessen, de azért azt is közölte, civil foglalkozást is szeretne magának: építészmérnöknek készül.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb telekosztást terveznek Vásárhelyen

A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb ingyentelekosztást tervez a vásárhelyi önkormányzat. Most… Tovább olvasom