Délmagyar logó

2018. 08. 16. csütörtök - Ábrahám 20°C | 29°C Még több cikk.

Márki-Zay Péter személyesen is bocsánatot kérne Lázár Jánostól - Korrupcióról és gyanús ügyletekről

Tegnap két sajtótájékoztatót is tartottak Vásárhelyen, az egyiket a Fidesz-KDNP, a másikat Márki-Zay Péter polgármester és Hadházy Ákos LMP-s politikus. A felek ,,megtalálták" egymást.
– Márki-Zay Péter a gyűlölet karmestere, Hadházy Ákos pedig feketeöves rágalmazó – jelentette ki Cseri Tamás (Fidesz–KDNP) önkormányzati képviselő a vásárhelyi polgármesterről és az LMP országgyűlési képviselőjéről sajtótájékoztatón. Ezzel a mondattal az 1 órával később kezdődött sajtótájékoztatót készítette elő kollégájával, Benkő Zsolttal. Utóbbi elmondta: sajnálattal értesültek arról, hogy Hadházy Ákos újra a városba érkezett, mert problémás ember, és a „magyar politikai élet legalját képviseli, és most újra beletörli Vásárhelybe a cipőjét". Emlékeztetőként közölte, az LMP-s politikus először úgy döntött, nem veszi át a mandátumát, legutóbb azonban úgy határozott, mégis megteszi. – Ezzel mentelmi jogot kap, amire szüksége lesz, mert családjával 800 millió forintos földmutyiban vett részt külföldiek strómanjakén, megkárosítva ezzel az országot – magyarázta Benkő. Még hozzátette: furcsa, hogy Vásárhely celebpolgármestere vele találja meg a közös hangot.

– Vissza kéne venni a kampánytempóból, és a tisztességes vállalkozókat befeketítő Márki-Zay Péternek is be kellene látni, nem jó, hogy a közéletünket ezek a viták uralják – mondta Cseri.

Egy órával később a polgármester és az LMP-s politikus sajtótájékoztatóján civil közönség is megjelent és tapsolt. Márki-Zay arról beszélt, a vizsgálódó Horváth András adószakértő újabb visszásságokra, korrupciógyanús esetekre bukkant – ezúttal a térfigyelőkamera-rendszernél, túlárazásra. A jogi lépések ezután jöhetnek – közölte Márki-Zay.

– Vásárhelyi származásúként elszomorítottak azok a hírek, amelyek arról szóltak, nincs pénz például a fűnyírásra és a szúnyogirtásra sem a városban – kezdte mondandóját Hadházy Ákos. Az ellopott pénzt – ahogy fogalmazott – a kamerarendszernél kell keresni. Közölte: a Fekete Sas előtt van olyan oszlop, amelyen 6 kamera van. Ezek közül kettő úgynevezett mindent látó, vagyis 360 fokban elforgatható.

– Érdekes, hogy az előzetes költségbecslések és a szerződésben szereplő összegek, rendszeresen, szinte fillérre pontosan megegyeznek. Több mint gyanús, hogy a kivitelező és a hivatal előzetesen egyeztetett. Egy átlagos kamera ára 200 ezer forint, a mindent látóé 700 ezer, mégis akadnak olyan projektek, amelyeknél a kamerák – a szükséges kiegészítő munkákkal együtt – egyenként 2–3 millió forintba kerülnek. Más városokban, településeken ez legalább 50 százalékkal kevesebb – sorolta Hadházy. Példaként hozzátette: a Vásárhelyen kivitelező egyik cég Deszken és Székkutason jóval olcsóbban dolgozott.

A mandátumával kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta: valószínűleg átveszi, de nem akarta az esküt Orbán Viktorral, Lázár Jánossal, illetve az általa köztörvényes bűnözőnek nevezett Farkas Flóriánnal együtt letenni. A földmutyiról kijelentette, aljas rágalom, és az ügyben már nyert pereket.

Márki-Zay Péter a Facebookon már bocsánatot kért Lázár Jánostól, akivel rövidesen találkozik a közgyűlésen. – Amennyiben a város érdekeit szolgálja, számomra nemcsak lehetséges, kötelező is, hogy személyesen is bocsánatot kérjek tőle. Meggyőződésem, többre mennénk, ha összefogva, együtt dolgoznánk Vásárhelyért – jelentette ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balesetet szenvedett Csanádalberti polgármestere

Balesetet szenvedett Csanádalberti polgármestere
Két autó ütközött Hódmezővásárhely és Szikáncs között, az egyikben Csjernyik Zoltán ült. Tovább olvasom