Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Mártélyi levél: Adós, fizess!

Mindszent - Tizenhétmillió forinttal tartoznak helyi magánszemélyek és vállalkozók Mártélynak. Ez a község éves költségvetésének hat százaléka. A kintlévőség már a község működését veszélyezteti. A legnagyobb adós állítása szerint már rendezte a számlát.
Bujdosó Tiborné adóügyi előadó és Kisházi Lászlóné könyvvizsgáló a közelmúltban tartott testületi ülésen arról számolt be a képviselőknek, hogy az adózással kapcsolatos kötelezettségüknek a mártélyiak közül több mint százan nem tettek eleget, ezért közel 17 millió forint az önkormányzat kintlévősége. A költségvetés hat százalékát kitevő összeg a következő tételekből áll össze: iparűzési és gépjárműadó 6,5–6,5 millió (plusz ehhez jönnek még a bírságok), a maradék 500 ezer forint a kommunális adóból nem folyt be. Akkor Balogh Jánosné polgármester úgy fogalmazott, erre a pénzre a működőképesség fenntartásához feltétlenül szüksége van a településnek, és mindent megtesznek azért,
A legnagyobb patrónus Hatmilliós tartozása

Információink szerint a legtöbbel, mintegy 6 millió forinttal egy fuvarozással foglalkozó cég tartozik az önkormányzatnak. Tegnap sikerült telefonon utolérnünk a cég képviselőit, majd személyesen is beszélgettünk. Elmondták, a legnagyobb adósok voltak, de csak múlt időben, mert – állításuk szerint – már egy fillérrel sem tartoznak, tavalyi és idei elmaradásukat is rendezték. A vállalkozás egyébként Mártély legnagyobb patrónusa is, a kötelező befizetéseken túl több, a falu életében jelentős szerepet játszó eseményt, megmozdulást támogatott, a megítélése pozitív. Viszonyuk a mai napig jó a képviselőkkel, a település vezetőivel. 
hogy hozzájussanak.

A pénzügyi bizottság estébe nyúló szerdai ülésén minden egyes tételt külön megvizsgáltak, majd arra utasították az adóügyi előadót, Bujdosó Tibornét, hogy tegye meg a szükséges – a törvény keretei által biztosított – lépéseket.

– Minden adósnak levelet küldünk – mondta Balogh Jánosné –, amelyben felszólítjuk őket a tartozás kiegyenlítésére. A címzetteknek nem lesz sok idejük a gondolkodásra, mert nyolc napon belül válaszolniuk kell a megkeresésre. Amennyiben nem akar fizetni, magánszemély esetében a társadalombiztosításon keresztül letiltjuk a fizetéséből a tartozás összegét, cégek esetében pedig inkasszót alkalmazunk. A község érdekében nem tekinthetünk el ettől az összegtől. A küldemények postázását a napokban megkezdik munkatársaim.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hódgépesek randevúja

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi Rózsa Rendezvényházban találkoztak szombaton a város korábbi… Tovább olvasom