Délmagyar logó

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -3°C | 3°C Még több cikk.

Másfél évtizede nő a Szegedről ingázók száma Vásárhelyen

A vásárhelyi laktanya ezerháromszáz katonájából kétszáz Szegedről jár át. Az iskolákban és a polgármesteri hivatalban nem tartják számon, hányan jönnek dolgozni nap mint nap a megyeszékhelyről, de az biztos, hogy a rendszerváltás óta egyre többen. Drahos Gábor, a Vásárhelyi Kosársuli irányítója három éve először a sport kedvéért jött, de ma már a munkája is ide köti.
Szeged–Vásárhely. Reggel és kora délután is tömöttek a buszok, sokan járnak át a megyeszékhelyről dolgozni a megye második legnagyobb városába. Ők huszonöt kilométert utaznak a munkahelyükig.

– Nem tartjuk nyilván, hány tanár jár át Szegedről Vásárhelyre tanítani, mert az alkalmazásnál nem a hovatartozás, hanem a szakértelem a döntő – felelte kérdésünkre Nagy Judit, a vásárhelyi polgármesteri hivatal oktatási, ifjúsági és sportcsoportjának vezetője, aki szintén Szegedről jár át nap mint nap. – Reggelente több busz is megtelik azokkal, akik Hódmezővásárhelyre jönnek dolgozni. A polgármesteri hivatalban is vagyunk jó páran.

Arról, hogy az önkormányzatnál hány szegedi dolgozik, Korsós Ágnes jegyző hasonló választ adott:
– Erre nincs pontos adat, nem is fontos. Vannak szép számmal szegedi kollégáink, de dolgoznak a polgármesteri hivatalban mindszentiek, szegváriak, székkutasiak és sándorfalviak, mint ahogy vásárhelyeiket alkalmaz – információim szerint – a makói, a szentesi és a szegedi önkormányzat is. Megyén belül teljesen bevett dolog az ingázás, de előfordult már olyan, hogy egy megüresedett és meghirdetett állásra a Nyírségből is érkezett hozzánk pályázat.

A sport és a munka kedvéért

Drahos Gábort, a Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli irányítóját a sportbarátoknak nem kell bemutatni. Ismerős lehet még a Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium nebulóinak és a szüleiknek is – ott tanít. Ő is Szegedről jár át, három éve.
– Ez a második tanévem a Kossuthban – mondta a Drahos, aki testnevelés–rekreáció szakon végzett a JGYTF-en. – Már a Kosársulihoz is úgy igazoltam, hogy az akkor még B csoportos elfoglaltság mellett szeretnék tanítani, összekötni a sportot és a munkát. Sikerült, és végül a „Mindennapos testnevelés" programnak köszönhetően helyezkedhettem el. Jól érzem magam az iskolában és a csapatban is. A napi rutin része az, hogy átjárok, de erről a feleségemnek más a véleménye.

Az ismertebb ingázók közé tartozik Polányi Géza, az egykori kiváló kosaras. Ő Szeged-Gyálarétről ingázik, és a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban tanít. Nyilas István (Bodrogi Bau) pedig a Hód-Strand Kft.-nél dolgozik – a Hódtói Sportcsarnokban – sportszervezőként. A HNKC SE elnöke, Antós István is a megyeszékhelyről ingázik, és igyekszik zökkenőmentesen intézni az élvonalbeli női kézilabdaklub ügyeit.

A két legnagyobb munkáltató a Zrínyi laktanya és a Villeroy & Boch Magyarország Rt.
– A jelenlegi ezerháromszáz munkatársunkból mintegy kétszáz szegedi – közölte érdeklődésünkre Farkas Imre ezredes, laktanyaparancsnok. – A rendszerváltás óta nem rendelkezünk adatokkal, de amióta a sorkatonák helyett szerződésesek szolgálnak nálunk, megnőtt a szegedi ingázók, munkavállalók száma.
– Korábban nem voltak szegedi munkatársaink – mondta Vidáné Kiss Erzsébet, a Villeroy & Boch humánerőforrás-vezetője. – De a közelmúltban nyitottunk a megyeszékhely munkaerőpiaca felé is. Pillanatnyilag a 900 fős állományból tíznél kevesebb a szegediek száma, de 20-25 kilométeres körzetben a szélrózsa minden irányából akadnak bejárók. Legtöbben Békéssámsonról, Mindszentről és Földeákról jönnek, de érdemes még megemlíteni Székkutast, Mártélyt és Mindszentet is.

A Tisza Volán Zrt.-nél Árgyelán Péter szegedi és Kelemen László vásárhelyi területi igazgató is arról számolt be, hogy a reggeli és a délutáni járatok oda-vissza megtelnek. Pontos adattal nem szolgálhattak, mert a TV Zrt. a közelmúltban nem végzett utasszámlálást ezen a vonalon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feszültség a vásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzatban

Nem sikerült megállapodást kötnie a városi önkormányzattal a vásárhelyi cigány kisebbségi… Tovább olvasom