Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Matyi: Gyűlöletkeltő a jobbikos javaslat

Hódmezővásárhely - Diszkriminációról, gyűlöletkeltésről beszélt hétfőn sajtótájékoztatóján Matyi Sándor, a vásárhelyi roma nemzetiségi önkormányzat alelnöke a Jobbik pénteki közgyűlési javaslata kapcsán. Felszólította Molnár Lászlóné önkormányzati képviselőt: mondjon le nemzetiségügyi bizottsági elnöki posztjáról.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

Példátlan, súlyos, felháborító – reagált tegnap sajtótájékoztatón Matyi Sándor, a vásárhelyi roma nemzetiségi önkormányzat alelnöke a pénteki közgyűlésen elhangzott jobbikos felszólalásra. Megírtuk: Molnár Lászlóné önkormányzati képviselő azt javasolta, élvezzenek elsőbbséget azok az önkormányzati bérlakásra pályázók, akik önként erkölcsi bizonyítványt is beadnak a kérelmükhöz. A Szabadság téren történt konvektorlopást említette, mondván: jogos elvárás, hogy azokat a pályázókat részesítsék előnyben, akik betartják a társadalmi együttélés szabályait. Az önkormányzatnak ne csak utólagos szankcióra legyen módja.

– Először egy önként csatolt erkölcsi bizonyítványt kérnének, de később nem tudom, hogy milyen szempontokat venne figyelembe a Jobbik, a származást, esetleg a bőrszínt? – folytatta Matyi Sándor. Kijelentette: ez diszkrimináció. Bár burkoltan fogalmaz a Jobbik, de mindez nem más, mint cigányozás, gyűlöletkeltés, rasszizmus. Felháborító, hogy ezt egy önkormányzati képviselő megengedi magának, aki a közgyűlésben a mezőgazdasági, vállalkozási és nemzetiségügyi bizottság elnöke. Az alelnök úgy vélte: a Jobbik a város békéjét akarja felrúgni, merthogy nincsenek olyan feszültségek Vásárhelyen, amelyekkel valóban kampányolni tudnának. Felszólította Molnárnét, mondjon le a bizottsági elnöki tisztségéről.

Nem mond le

Lapunk kérdésére hétfőn azt közölte Molnár Lászlóné: nem mond le a bizottsági elnöki posztjáról. Hozzátette, ő egy szóval sem mondta, hogy romák lopták el a konvektort, csak annyit jelentett ki, hogy valószínűleg a bérlők tették.

Szirmai Norbert Vásárhelyről elszármazott, Budapesten élő kommunikációs szakember arról beszélt, hogy a fővárosban nap mint nap találkozik ilyen megnyilvánulásokkal. Az erkölcsi bizonyítvány pénzbe kerül, az önkormányzati bérleményre pályázók többnyire nincsenek anyagilag „eleresztve", de ha ehhez hozzájárul a Jobbik, lehet tárgyalás alapja – jegyezte meg.

Olvasóink írták

  • 11. skid 2013. november 21. 07:16
    „A legjobb védekezés a támadás.”
  • 10. x 2013. november 20. 11:15
    „http://www.delmagyar.hu/forum/jobbik_ternyerese_/32/2003026/?action=kifejt&ord=1&page=0&limit=200”
  • 9. mivan? 2013. november 20. 10:51
    „Ja, és még csak azt se mondta, hogy nem kaphatnak bérlakást akik nem mutatják be. Nem élveznek elsőbbséget, de attól még kaphatnak...”
  • 8. zero 2013. november 19. 11:30
    „Nem is cigányozott .De magukra vették ./Nem véletlen/”
  • 7. mivan? 2013. november 19. 11:15
    „Ha jól olvasok a Jobbikos egy szót se szólt cigányokról. Azt vetette fel, hogy adjanak be erkölcsi bizonyítványt a bérlők. Az marha nagy dolog! Nem kell mindjárt a cirkusz minden fiszf...ért!!!!”
  • 6. ellenálló 2013. november 19. 11:00
    „Lázáron és Grezsán kívül senki nem "cigányozott" és "rasszistázott" a közgyűlésben. Az erkölcsi bizonyítvány már "kirekesztő" lenne? Meg ne lássam, hogy egy munkáltató ilyet KÉR, vagy ne adj isten MEGKÖVETEL a leendő munkavállalótól (a Jobbik előterjesztésével szemben, ami kizárólag ÖNKÉNTESSÉGRE korlátozódott), mert rögtön ombudsmanhoz fordulok! :)”
  • 5. willdattaa 2013. november 19. 10:50
    „Ha jól értjük, a Jobbik azt javasolta, hogy a szociális bérlakáshoz jutáskor előnyt élvezzenek azok, származástól függetlenül, akik be tudnak mutatni erkölcsi bizonyítványt (vagyis nem voltak büntetve).
    A Fidesz szerint ez gyűlöletkeltés és cigányellenesség.
    Tehát a Fidesz szerint a cigányok nem tudnak bemutatni erkölcsi bizonyítványt (vagyis voltak büntetve).
    A Fidesz rasszista.”
  • 4. Falcao 2013. november 19. 10:45
    „Te Matyi! Akkor nem hőbörögsz mikor a rokonaid ölnek meg rabolnak, mi?
    El kéne menni inkább dolgozni. Igen, nektek is!”
  • 3. _csutak_ 2013. november 19. 10:33
    „Viccel ez az ember?
    Miért nem a Szikh szeparatisták jutottak senki eszébe amikor eltűntek a konvektorok?
    Miért az áldozat a felelős a bekövetkezett bűncselekményekért?
    Miért nem akartak sok száz év alatt minimálisan sem integrálódni?
    Miből gondolják, hogy az elnyomott többség sokáig fog még tűrni?”
  • 2. Pirát 2013. november 19. 10:15
    „1#-es ! annyira másként hogy amikor az egyetemet végzett többségiek, a karrierjük építésével vannak elfoglalva - az ugyan olyan korú kisebbségiek (lévén hogy az egyetemekről is ki vannak diszkriminálva) kelengyét vásárolgatnak az - u n o k á j u k n a k !!! merthogy ez egy más kultúra - csak az a szépség hibája hogy mi-fizetjük !”
  • 1. pachakuti 2013. november 19. 09:52
    „"...ők (ti. a romák) másképp élik meg a hétköznapokat, amihez csak megértéssel lehet közelíteni, nem kirekesztéssel..."
    (Lázár János válasza a jobbikos képviselő felszólalására vásárhelyi közgyűlésen)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Virágok lépcsőházban: csak engedéllyel!

Akár nagyobb összegű pénzbüntetésre is számíthatnak azok a hódmezővásárhelyi társasházak, amelyek a Katasztrófavédelem által meghatározott előírásokat nem tartják be. Tovább olvasom