Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Megfelelő, de nem kifogástalan Vásárhely levegője

Hódmezővásárhely - Az elmúlt évtizedekben jelentősen megfogyatkozott a zöldterületek aránya Vásárhely belterületén, ez pedig hat a város levegőjének tisztaságára. A legnagyobb légszennyező a közlekedés, a másik természetesen a fűtési szezon.
Az elmúlt húsz-harminc évben erősen megfogyatkozott a fás zöldterületek száma Hódmezővásárhelyen. A város belterületén ma csupán néhány elszórt, kisebb-nagyobb vegetációt találhatunk. A belvárosban ilyen a Kossuth tér, valamint a Népkert. A Kodály Zoltán utcában pedig ott az Európa park. Ezenkívül számos terebélyes fával találkozhatunk az újvárosi Széchenyi téren, valamint a Tarján városrészben lévő Damjanich utca mentén, illetve a Kertvárosban.

Az építkezéseknek mindenki örül, annak is, hogy az elhanyagolt gazos területek eltűntek, helyükön ingyentelket alakított ki a város. Az is jó, hogy több nagy üzlet nyílt a városban. Ugyanakkor több helyen ezek is a zöldfelületet fogyasztották, és ez a folyamat komoly hatással van Vásárhely levegőjére: nincs természetes légtisztulás. A levegő minősége megfelelő, a megengedett egészségügyi határértékeken belül mozog, de nem kifogástalan – derült ki egy, a városnak készült jelentésből.

Az elmúlt húsz-harminc évben erősen megfogyatkozott a fás területek száma Hódmezővásárhelyen. Fotó: Tésik Attila
Az elmúlt húsz-harminc évben erősen megfogyatkozott a fás területek száma Hódmezővásárhelyen. Fotó: Tésik Attila

Az ipari termelésből adódó levegőszennyezés elhanyagolható, a legnagyobb gondot a folyamatosan növekvő helyi és átmenő közúti forgalom okozza. Vásárhelyen két főút – a 45-ös és a 47-es – nyomvonala is keresztülhalad, elkerülő út pedig nincsen. A mezőgazdaságból származó szennyezés mellett jelentős terhelést jelent a téli fűtési szezon beindulása. Ekkor magas a levegőben a szálló por mértéke, rengeteg háztartásban ugyanis szénnel és kommunális szeméttel fűtenek. Az uralkodó szélirány északnyugati, amely időközönként a városba irányítja az ipari területeken keletkezett port és az állatifehérje-feldolgozó üzem kellemetlen szagát is.

Vásárhely levegőminősége jelentősen javulna, ha elkészülne az évek óta szorgalmazott elkerülő út, amely mentesítené a belvárost és környékét a naponta áthaladó gépjárművek ezrétől. Az önkormányzat szakemberei a közeljövőben összefogó környezetvédelmi stratégia kidolgozásába kezdenek.

A Hódtó fellélegezhet

Jövő nyárra elkészül a 47-es főutat a vásárhelyi Hód-Ipari Parkkal összekötő út, amely 650 millió forintból épül. Az új útnak köszönhetően csökkeni fog a Hódtón átmenő forgalom, így a levegő is érezhetően tisztább lesz. A Tóalj és az Ormos Ede utca által körülölelt üres zöldterületen pedig – amelyet a településrész „tüdejeként" is emlegetnek – parkot szeretnének kialakítani.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. Fegor 2008. augusztus 19. 12:44
    „ott válaszoltam.”
  • 48. Írástudatlan. 2008. augusztus 19. 11:21
    „FEGOR!A választ ugyan csak a szegény sorsúak a Kincses telep óldalra írtam.Ott tudod majd el ólvsni!”
  • 47. Fegor 2008. augusztus 19. 09:01
    „kérem idézni, hol neveztelek butának!”
  • 46. Fegor 2008. augusztus 18. 16:48
    „"De kritizálni lehet kúltúráltabban is.Igaz FEGOR?" nem szó szerint neveztél annak, csak meglebegtetted, írástudatlan. kérem idézni, hol neveztelek butának! mackó meg fog épülni. de azért jó hozzáállásnak tartom, hogy nyugtával dicsérjük a napot!”
  • 45. mackó 2008. augusztus 18. 14:05
    „Fegor- az isten beszélne belőled, az újvárosiak örülnének nagyon ha megszabadítanák őket ettől a zajtól. Én úgy tudom, hogy a város nyert pályázatot az elkerülő útra csak az a kérdés, hogy mikor csinálják meg.Örülni fogk neki .
    Írástudatlan még ne mond, hogy jó lesz nekem ha megépül az elkerülő újvároson majd akkor ha elkezdik, vagy ha készen lesz. Pár hónapja lakom itt de borzalmas. A kőfalon laktam 20 évig jó csndes hely ezért sajnálom, hogy tönkreteszik.”
  • 44. Írástudatlan. 2008. augusztus 18. 12:44
    „FEGOR!Nem értelek kristály tisztán.Talán ez az alul műveltségemnek tudható be!Ha lehet írd már le nekem hogy meg tudjam érteni hogy miről van szó.Félre értettél valamit én nem neveztelek kútúrálatlannak.Miért tenném az hogy lebutáztál engemet a nyílvánosság előtt az nem azt jelenti hogy kúltúrálatlan vagy!Csak szereted ha valakin tudsz ütni egyet.Mert úgy véled hogy butaságokat ír.De szerencsére talán te vagy az egyetlen illetve még az EXTANÁR hozzászóló.De engemet egy cseppet sem zavar a véleményetek!Tehát hangsúlyozom még egyszer hogy én nem neveztelek kútúrálatlannak!De ha nem mint ellenségedként ólvasnád a cikkeimet akkor talán megértenéd hogy mit is akarok mondani.”
  • 43. Fegor 2008. augusztus 18. 11:45
    „látod írástudatlan, a vélemény az egy dolog, a tény meg a másik. a "szerintem így kéne csinálni" jellegű mondatokkal, mint véleménnyel nincs bajom, de ha valaki a nyilvánvaló tényekkel szemben azt mondja, hogy nem úgy történik, azzal már igen. kérem idézni, hol voltam kulturálatlan, had tanuljak belőle!”
  • 42. Írástudatlan. 2008. augusztus 18. 10:37
    „MACKÓ!De jó neked!Látod csak lessz előbb vagy utóbb elkerülő út!De látod itt a Kodályra csak be hozzák az utat.Ide már nem jutott lóvé!De az is haladás már hogy nállatok lessz!”
  • 41. Fegor 2008. augusztus 17. 21:38
    „a síp utcát elkerülő út elkészítésének végét mintha jövő nyárra mondták volna, de lehet hogy tévedek, nincs kedvem utána nézni. tudtommal az elkerülő út megépítése nem vásárhelyi feladat, hanem állami. ezért lj ígérhet, amit akar. ez sem biztos különben, de a lényeg: most úgy tűnik nemcsak ígérget lj, hanem el is nyerték a pályázati pénzt (az államtól), azt pedig kénytelenek erre költeni. azért kíváncsi leszek, hogy ha megépül az út, márpedig megfog, akkor mit fogsz mondani.”
  • 40. mackó 2008. augusztus 17. 19:53
    „MIKOR? Lj. már évek óta igéri.”
  • 39. Fegor 2008. augusztus 17. 12:25
    „nehéz megérteni biztos, hogy az elkerülő út nem vásárhelyi kompetencia. mackó neked meg különben is épül, ami nyugodtá teszi majd az életed a síp utcán.”
  • 38. mackó 2008. augusztus 17. 10:42
    „ataner- jó a válaszod, sőt nagyon jó az elkerülő út nem fontos ott talán nincs annyi érdek.Pedig gyors, és fontos lenne.”
  • 37. ataner 2008. augusztus 17. 09:17
    „Talán amig lesz egy talpalattnyi zöld terület Vásárhelyen addig "örülhetünk "a sok multinak meg ingyenteleknek. Azután meg majd odajutunk mint a bpestiek.
    Építünk uszodát Risztovnak meg a vizipolósoknak sportarénát a kézislányoknak, de az elkerülőút az csak nem halad.”
  • 36. Írástudatlan. 2008. augusztus 16. 08:49
    „KILGORE TROUT! Köszönöm a segítséget!Üdv:Írástudatlan.”
  • 35. helyileg 2008. augusztus 15. 20:24
    „Aki vásárhelyi, az tudja, hogy a 70-es 80-as években mennyit szenvedtünk az ATEV bűzétől, a feldolgozó környékén még most is megesik a szag. No, az volt a levegőszennyező, nem az, ami most van. Persze a cikkíró akkor még nem élt, de a szülei lehet, hogy megerősítik, amit mondok. Ha vásárhelyiek.”
  • 34. Fegor 2008. augusztus 15. 20:16
    „állítólag a tehenek szellentése tényleg dekrementáló tényező az ózonlyuk szempontjából. illetve az ózon szempontjából. az ózonlyuk szempontjából inkrementáló. írta már itt valaki (terible), hogy a biciklizés az környezetszennyező.”
  • 33. kever 2008. augusztus 15. 20:11
    „"A mezőgazdaságból származó szennyezés mellett jelentős terhelést jelent a téli fűtési szezon beindulása. Ekkor magas a levegőben a szálló por mértéke, rengeteg háztartásban ugyanis szénnel és kommunális szeméttel fűtenek."- olvasom a cikkben. Szerintem mezőgazdaság mindig volt és mindig lesz, a városban pedig már régen inkább gázzal fűtenek. Szóval ez a cikk tényleg harmatos.”
  • 32. kellemes 2008. augusztus 15. 20:06
    „"A legnagyobb légszennyező a közlekedés" - írja a cikk. Hát én mindenhova biciklivel közlekedek, igaz, hogy néha elengedek közben egy galambot, de ezt bárki otthon is megteheti. Ha ez légszennyezés, akkor bedugom a dugót...”
  • 31. Fegor 2008. augusztus 15. 19:55
    „így megy ez...”
  • 30. KilgoreTrout 2008. augusztus 15. 19:32
    „Kilgore Trout Kurt Vonnegut amerikai iró egyik kitalált alakja. Több regényének visszatérő hőse, sokszor íróként szerepel benne. A csingiling egy Trout által elképzelt bolygó népének köszönése, ami egyszerre jelent üdvözlést és búcsúzást.”
49 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindszenti képzőművészek is ápolják a város múltját

Domborművekkel, szobrokkal állítanak emléket a kisváros jelentős személyeinek, illetve helyeinek a… Tovább olvasom