Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

Megkezdődött a kishomoki csatornázás

Szerdán megkezdődött a kishomoki csatornázás és a vásárhelyi szennyvíztisztító rekonstrukciója. A Kiskert és a Tücsök utca kereszteződésénél Almási István elmondta, régi vágya ez a beruházás a kishomokiaknak.
A polgármester hozzátette, a fejlesztés célja egy tiszta, egészséges Hódmezővásárhely létrehozása.

Érkeznek a csövek. Megkezdődött a kishomoki csatornázás. Fotó: Antal Sándor
Érkeznek a csövek. Megkezdődött a kishomoki csatornázás.
Fotó: Antal Sándor

A beruházás összesen 2,3 milliárd forintból valósul meg, melyhez a kormány 870 millió forinttal járult hozzá. A projekt során 12,2 kilométer gerincvezetéket fektetnek le ebből 8,7 kilométer gravitációs, míg 3,5 kilométer nyomóvezeték. 2 darab központi átemelő épül, de megújul a vásárhelyi szennyvíztelep is. 633 bekötés készül el, melyhez mintegy 6 kilométer bekötővezetéket helyeznek le – sorolta Benkő Zsolt. A városrész önkormányzati képviselője elmondta, a munkálatokat október 31-ig fejezik be. – A csatornázás kellemetlenségekkel jár így a kivitelezővel össze kell hangolni a közlekedést – tette hozzá Almási István.

Juhász Lóránt, a Délút Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, a kihelyezett két irodakonténernél a lakosok bármilyen észrevételüket, problémáikat jelezhetik. A Kiskert és a Tücsök utca kereszteződésénél csütörtökön 18 órakor tartanak lakossági fórumot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nevet vált a BKF

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) hallgatói szeptembertől már a Budapesti Metropolitan Főiskolán kezdhetik meg tanulmányaikat. Tovább olvasom