Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Megmarad az iskolák márkaneve Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Csekély érdeklődés mellett rendeztek szakképzési fórumot csütörtök este a vásárhelyi városházán. Az érdeklődőket Nagyné Bánfi Judit főigazgató tájékoztatta a szakközépiskolák összevonásáról.
Maroknyi érdeklődő vett részt azon a vásárhelyi szakképzés átszervezésével kapcsolatos lakossági fórumon, amelyet csütörtökön este rendeztek a vásárhelyi városháza dísztermében. Almási István alpolgármester megnyitójában meg is jegyezte, úgy látszik, megnyugodtak mindazok, akik a képviselő-testület tagjait az átszervezésekről különböző fórumokon, illetve az utcán kérdezgették. Az iskola-összevonás részleteiről Nagyné Bánfi Judit, a július 1-jétől létrejövő új intézmény vezetője számolt be. Elmondta: az összevonást a szakképzéssel kapcsolatos törvény kényszerítette ki, mely szerint ősztől 1500 diáknál kisebb létszámmal működő intézmények nem kapnak támogatást. Vásárhelyen először a négy szakközépiskolából kettőt-kettőt akartak összevonni, majd a várható létszámcsökkentés miatt a közgyűlés úgy döntött, keddtől egy intézményként működik 3200 diákkal a Corvin, a Kalmár, a Gregus és az Eötvös szakközépiskola, melyek azonban tagiskolaként továbbra is megtartják jó hírt szerzett márkanevüket.

A Gregusban 100 milliós informatikai fejlesztés kezdődik Fotó: Tésik Attila
A Gregusban 100 milliós informatikai fejlesztés kezdődik Fotó: Tésik Attila

A vásárhelyi iskolák a 22 ezer tanulót számláló 1000 Mester Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) tagjai lesznek, amely a megyében működő, illetve Orosházán lévő iskolákat tömöríti. Vásárhely a TISZK-nek köszönhetően a Gregusban az informatikai, a Kalmárban pedig a gépészeti szakmák oktatását fejleszti. A Gregusban ennek köszönhetően 100 milliós informatikai fejlesztés kezdődik, míg a Kalmár 45 millióért kap új diagnosztikai eszközöket és mérőlabort.

Az összevonással kis mértékben csökken a pedagógusok száma, mégpedig azért, mert a Gregusból a Németh László Gimnáziumba kerül át két gimnáziumi osztály. Húszszázalékos létszámleépítés várható a nem pedagógus munkakörben dolgozók körében, miután az intézmények gazdasági ügyeit a polgármesteri hivatal viszi tovább. Nagyné Bánfi Judit hozzátette: a jelentkezések alapján a következő tanévben ugyanannyi osztály indul a szakközépiskolákban, ahány tavaly.

A fórumon egyetlen hozzászólás sem hangzott el.

Olvasóink írták

  • 8. Ray 2008. július 26. 11:54
    „A Kossuth az Kossiuth marad a Gregus pedig Gregus attól hogy összevontak attól 2 külön iskola vagyunk és leszünk is mert senki nem akarja elfogadni,hogy mindkét sulinak rossz ez az összevonás de az okosok szerint így jó.Hát majd kiderül.
    Egy Gregusos Diák”
  • 7. niko 2008. július 04. 15:11
    „Kedves "Rew"!

    Elnézést, de volt Kossuth-os tanár, és volt Kossuth-os extanár is. Többen is lettünk volna, ha az időpont nem esett volna egybe két érettségi és két OKJ-s vizsgával, ahol ráadásul a napi zárások történtek, s azon minden vizsgabizottsági tag jelenléte kötelező.

    Németh Ildikó”
  • 6. közömbös 2008. június 30. 12:41
    „Tisztelt Fórumozók!
    Skorpió 21!

    figyelmed elkerülte, mivel az ingatlanok azaz kb 19 ezer háztartás postaládáiba kerültek invitáló szórólapok! A családom, nagyszüleim, barátaim sőt még a szomszédaim is mind tudtak a tájékoztató fórumról!!!
    Sőt még a Vásárhelyi Tv-ben is hallottam róla!

    Véleményem szerint akit érdekelt az a médiából megtudhatta a történéseket, aki pedig többet szeretett volna tudni az iskolák átszervezéséről az végighallgatta a fórumot! Szerintem az emberek többsége felfogta és megértette az átszervezés lényegét! Aki meg nem, az nem is fogja! mert nem akarja!!!

    A felhívással kapcsolatban annyit fűznék hozzá,hogy bizonyára nem tudhatott arról, hogy július 1-én országos Köztisztviselői nap lesz, tehát sem a hivatal nem lesz nyitva a polgárok előtt, de még a Tisztelt Képviselőtestület sem fog közgyűlést tartani!

    üdv: közömbös”
  • 5. skorpio21 2008. június 30. 10:19
    „Ezt a felhívást egy régebbi hozzászólásból kerestem és másoltam ide,hogy nehogy a feledés homályába merüljön.Kérek mindenkit,aki érintett és szeretne "elbúcsúzni" volt iskolájától,vagy csak egyszerűen a vásárhelyi oktatás egyik kiemelkedő intézményétől az legyen ott egy mécsessel és emlékezzen meg az iskola kimagasló multjáról.
    Csendesen,békében...



    Felhívás!


    Barátaim, volt Kossuth-osok, mai KZS-sek, illetve szüleik, barátaik, vagy akik a város jövőjében hisznek...

    Július 1.-én a városi közgyűlés dönt az összevont iskolák tantestületének, illetve dolgozóinak, stb. sorsáról.

    Aki szereti a KZS-t - tegye meg, hogy egy mécsest este, sötétedés után az iskola bejárati sétányának, -pártállásától függően- jobb, bal, vagy középső oldalán, Július 1.-én,este 9-után (amikor kicsit sötétedni kezd, és van értelme) elhelyez.

    Legyen ez a jelképe annak, hogy az iskola emlékének fénye pártoktól függetlenül beragyogja mindörökre az egész várost.

    És ezután tegyetek egy másik mécsest pedig a városháza előtti térre szintén ilyen leosztásban. Legyen ez pedig a jelképe annak, hogy mi békésen megpróbáltunk némi fényt vinni a sötétbe!

    Kérlek, adjátok tovább a kezdeményezést a neten, vagy szóban, akiknek tudjátok... A sajtó képviselőit is sok szeretettel várjuk, s kérjük hozzanak Ők is egy mécsest magukkal!


    /Egy kultúrált és emberi suli volt... In memoriam KZS... /”
  • 4. skorpio21 2008. június 30. 10:01
    „Azért én úgy gondolom,hogy ha netalán több nyilvánosságot kap (és időben) ez a fórum és nem csak a város honlapján jelenik meg mikor és hol lesz az ominózus tájékoztatás,akkor talán többen lettek volna kíváncsiak rá.
    De,ha az volt a cél,hogy minél csendesebben, bonyodalmak nélkül érjen véget és mégis elmondhassák a szervezők - volt a témában lakossági fórum,de érdektelenségbe fulladt - akkor elérték a céljukat.
    Esetleg ,ha tévednék és több helyen jelent meg hírdetés erröl a fórumról csak az én figyelmemet kerülte el, akkor elnézést a szervezőktöl.”
  • 3. aran 2008. június 30. 06:32
    „"az intézmények gazdasági ügyeit a polgármesteri hivatal viszi tovább" - nyilvánvalóan diszfunkcionális modell, az önálló döntések minimumát is elveszi az iskoláktól. Igaz, egy olyan városban, ahol a választott vezetés nem ismeri a különbséget a vezetés és az irányítás között, ennek eddig sem volt sok jelentősége.”
  • 2. rew 2008. június 29. 19:43
    „Egy deka kzs-s tanár sem jelent meg a fórumon.

    A másik:

    "keddtől egy intézményként működik 3200 diákkal a Corvin, a Kalmár, a Gregus és az Eötvös szakközépiskola, melyek azonban tagiskolaként továbbra is megtartják jó hírt szerzett márkanevüket."

    Ez mi ez a baromság???”
  • 1. extanár 2008. június 29. 12:26
    „csak a Kossuth Zsuzsanna SZKI-ról nincs szó: se "márkanév", se telephely. A tanári karnak sem adok két évet!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keddtől a város üzemelteti a vásárhelyi piacot

Hódmezővásárhely - Keddtől már a Városellátó Kht. működteti a vásárhelyi Szabadság téri piacot. Az üzemeltetésért, valamint a piaccsarnokért és a pékségért cserébe a város 130 millió forintot fizetett a korábbi piacgazdának. Tovább olvasom