Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Megpróbálta lelőni élettársát - 12 évet kapott

Jogerősen tizenegy év nyolc hónap fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a hódmezővásárhelyi férfit, aki a nyílt utcán próbálta meg lelőni korábbi élettársát, majd fojtogatni kezdte; a nő életét a járókelők mentették meg.
Az érettségizett, gyermek- és ifjúsági felügyelői szakképzettségű, letartóztatása előtt munkanélküli, semmilyen jövedelemmel nem rendelkező, korábban öt alkalommal büntetett Varga Jenő másfél évig élt élettársi kapcsolatban a későbbi sértettel. Kettőjük viszonya megromlott, de a jelenleg 43 éves férfi nem tudott belenyugodni ebbe.

2009. november 16-án reggel a vádlott Hódmezővásárhelyen, a Szabadság téren gépkocsijába csalta az asszonyt, arra szerette volna rávenni, hogy béküljenek ki. A vádlott autójával kihajtott a 47-es úton a városból, miközben a sértett folyamatosan arra kérte, ne vigye tovább, álljon meg, menjenek vissza a városba, de a férfi folytatta az útját Székkutas felé. A nő az ablakot letekerve próbált jelezni a szembejövőknek, a vádlott ezt meglátva autójával áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és közölte a sértettel: ha nem fejezi be ezt a "cirkuszt", akkor nekihajt egy szembejövő teherautónak.

A férfi folyamatosan arra akarta rábírni a nőt, hogy állítsák helyre élettársi kapcsolatukat. Székkutasra érve a sértett - a szabadulás reményében - erre ígéretet is tett. Ekkor a vádlott visszavitte Hódmezővásárhelyre.

Néhány hónappal később, 2010. március 16-án a vádlott az asszony lakása előtt várta meg volt élettársát. Amikor a sértett hazaért, és meglátta a vádlottat, hátrálni kezdett, ekkor a férfi elővette néhány évvel korábban engedély nélkül vásárolt pisztolyát, a fegyvert a nőre irányította, és meghúzta a ravaszt. Az asszony az autója mögé guggolva megpróbált elbújni, de a vádlott ismét meghúzta a ravaszt, miután azt kiáltotta: "ha velem nem tudtál élni, akkor mással sem fogsz".

Lövés azonban nem dördült, a pisztoly nem működött. A vádlott a sértett után futott, a földre teperte, a mellkasára térdelt, és fojtogatni kezdte. A nő segítségért kiáltozott, majd eszméletét veszítette. A sértett életét a járókelők mentették meg, lerángatták róla a vádlottat. Az elmenekülő férfit a közelben elfogták a rendőrök.

A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében, lőfegyverrel visszaélés és személyi szabadság megsértésének bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és jogerősen tizenegy év nyolc hónap fegyházbüntetéssel sújtotta.

Olvasóink írták

  • 3. abai 2012. január 19. 17:49
    „Most gondolkozhat, megérte-e...”
  • 2. igazságkereső 2012. január 19. 17:05
    „Végre egy komoly ítélet!”
  • 1. Qllancs 2012. január 19. 16:43
    „Aki meg, megis ölte brutálisan a másikat, , sőt kettővel is végzett az miért kapott csak 3-4 év börtönt ???
    Majd 12 év ez itt v. sok --v. a többi kevés bünti.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sportpadlót kapott két vásárhelyi iskola

Hódmezővásárhely - 17,5 millió forintból kapott sportpadlót a vásárhelyi Szent István, illetve a… Tovább olvasom