Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Mégsem lopták el a batidai harangot

Hódmezővásárhely-Batida - Futótűzként terjedt el Batidán, majd Vásárhelyen, hogy ellopták a Batida mellett álló, közadakozásból épített haranglábból a harangot. Ezt korábban csak jeles eseményekkor, egy hete azonban mindennap megkongatják, hogy megbizonyosodjanak róla: megvan-e még.
Majdnem sírva panaszolta egyik ismerősének az évek óta Vásárhelyen lakó Rácz József nyugalmazott batidai tanító, hogy úgy hallotta, ellopták a 2000-ben, Batida alapításának 50. évfordulója és a millennium alkalmából emelt haranglábból a harangot. Azt, amely a jeles falusi ünnepek alkalmával mindig megkondult. A haranglábnál tartottak már esküvői fotózást, keresztelőt, s míg be nem zárták az általános iskolát, a ballagó nyolcadikosok is elzarándokoltak ide. A lopás híre villámgyorsan elterjedt a kistelepülésen, majd Vásárhelyen is, főleg, hogy a harangláb nyitott részének mennyezetéről valóban fityeg egy vastag, elvágott kötéldarab.

Rácz József és Kis Andrásné a helyszínen. A szerző felvétele
Rácz József a helyszínen. A szerző felvétele

Rácz Józseffel autóba szálltunk, hogy megnézzük, mi is a valóság.

– Annak idején még olvasóköri elnökként én javasoltam, ha már templomunk nincs, harangunk legalább legyen. Az azóta elhunyt Pusztai Sándor 100 ezer forintos adományából Návay Sándor szobrászművész öntötte, míg a templomtornyot formázó haranglábat adományokból emeltük – mondta, majd a helyszínen szomorúan nézte a mennyezeti kötéldarabot.

– Még a rendőrség is itt volt a minap – mondta a harangláb melletti parkot gondozó Kis Andrásné – ők is a lopás hírére jöttek. Majd gyorsan el is mentek, a harang ugyanis megvan – tette hozzá, fogta a haranglábhoz rögzített kötéldarabot, és meghúzta. A harang pedig a torony zárt felső részéből egyszerre csak megszólalt. Igaz, olyan halkan, hogy csak a közelben lehetett hallani. Kisné hozzátette: a rémhír elterjedése óta naponta meghúzza a kötelet, hogy megbizonyosodjék: minden rendben, a harang a helyén van.

Olvasóink írták

  • 1. booo 2011. november 14. 18:37
    „Na, frankó, ezzel felhívták a vendégmunkások figyelmét hogy ott van egy bronz harang. Szerintem tegyenek térfigyelő kamerát, ahogy a csongrádi kis harangot ellopták a prilézek, ez is célponttá válhat!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyesül a Hódfó és a Városellátó

Egyesül a Hódfó szociális foglalkoztató és a Városellátó kft. Vásárhelyen. Jelenleg kettős ügyvezetéssel működik az önkormányzati cég. Tovább olvasom