Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Megszépült az olvasókör

Hódmezővásárhely – A hódmezővásárhelyi önkormányzat pályázott külterületi épületek felújítására, ezek egyike volt a mi olvasókörünk – tudtuk meg Molnár Ernőtől, a sóshalmi olvasókör vezetőjétől.
A munkálatok tíz hónapig tartottak. Felújították a tetőhéjazatot, a nyílászárókat. Az épületen belül kicserélték a padlót, vizesblokkot alakítottak ki. Az udvaron új kutat fúrtak, hidrofort telepítettek. Mintegy 150 négyzetmétert térkővel tettek szilárd burkolatúvá. Megújult a melléképület is.

– Az I. világháborús emlékmű is az olvasókörünk környezetébe került, ez immár a harmadik, s reményeink szerint a végleges helye – folytatta Molnár Ernő. Az emlékművet eredetileg 1926-ban a vereskutasi iskola mellett állították fel. Miután a tanyai kisiskolát elbontották, az emlékmű a 47-es számú főút mellé került. Most a rekonstrukciós munkák miatt onnan is költöznie kellett, a sóshalmi olvasókörhöz. Az emlékművet restaurátor újította fel.

– Olvasókörünkben mozgalmas élet zajlik. Hét közben a környékbeli férfiak biliárdozni gyűlnek össze. Rendszeresek az asszonytalálkozók is, ahol recepteket cserélnek, kézimunkáznak. Olvasókörünk pedig havonta szervez valamilyen nagyobb rendezvényt – tudtuk meg az olvasókör vezetőjétől.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idén is lesz gyermekkarácsony

1100 vásárhelyi, 2–10 év közötti fiatalt ajándékoznak meg az idei gyermekkarácsonyon, amit december 13-án és 14-én tartanak a Fekete Sasban. Tovább olvasom