Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Megszűnik a cipészképzés Csongrád megyében

Az olcsó tömegtermék nem csak a piacra hat: ősztől nem indul cipészképzés Csongrád megyében. A szakma egyik utolsó képviselője, a vásárhelyi Veres Sándor még tudja, hogyan kell kanadai igényeknek megfelelő lovaglólábbelit, vagy amerikai westerncsizmát készíteni. Előfordul, hogy napokig nem nyitják rá az ajtót, a régi vendégkör azonban kitart: hiába költözött a mester a városon belül, megtalálták.
Az 52 éves Veres Sándor és neje, Marika a rendszerváltás hajnalán, 1988-ban települt át a romániai Nagyváradról Hódmezővásárhelyre. Mindketten cipészek, és most a Béla cigány utcai házban működtetnek műhelyt, szerény forgalommal.

– Nagyváradon a cipőgyárban dolgoztunk, itt Vásárhelyen pedig az Apolló Szövetkezetnél, utóbbinál főként papucsokat készítettünk – mondta az asszony. – Jelenleg a városban talán hét-nyolc cipész dolgozik, már én sem vagyok aktív, csak a férjem.

– A hetvenes, nyolcvanas években virágkorát élte a cipőipar – emlékezett Veres Sándor. – A nagyváradi üzemben lovaglócsizmákat gyártottunk Kanadának és Argentínának, a cowboycsizmákat az Egyesült Államokba vitték, illetve készítettünk három-tízcentis kis díszcipőket is.

Kézilabda és horgászat

Veres Sándor szabadidejében szívesen horgászik, de nagy szerelme a kézilabda, annak is a gyengébb nem által űzött szakága.
– Nagyváradon volt női csapatom, megyei szinten második, harmadik helyezéseket értünk el. Edzősködtem és bíráskodtam. Vásárhelyen sem szakadtam el a sportágtól, a HNKC meccseire rendszeresen kijárok, sajnos, a vasárnapi Debrecen ellenire nem tudtam elmenni, vártam a szerelőt, aki a stoppológépet javította meg. A kedvencem Wolf Alexandra, de Alena Abramovics is fantasztikus képességű kapus.

Az emberek, az utóbbi időben rászoktak az olcsó távol-keleti lábbelikre, melyek nyáron melegek, izzad – és gombásodik – bennük láb, télen pedig majd megfagy. Javítani nem érdemes, vagy lehetetlen, mert olyan gyenge minőségű. A valódi bőr pórusos, lélegzik, lábbarát, de az ilyen anyagból készült minőségi „topánkákat" egyre kevesebben engedhetik meg maguknak. Pedig megérné – állítja Veres Sándor –, mert azok tíz-tizenöt évig cipők maradnak. Korábban az volt a szegénység mérőfoka, ha valaki nem vett újat, hanem javítani vitte a cipőjét, ma már ez a drágább megoldás.

– Az is előfordul, hogy elhozzák, itt hagyják, megjavítom és hónapok, sőt évek múlva sem jelentkezik a tulajdonos, vagy nyugdíjkor, fizetéskor jön érte. Most is van ilyen raktáron. Az olcsó távol-keleti holmik tönkretették a magyar könnyűipart, és ezen belül a cipészet, mint szakma is lassan eltűnik, feledésbe merül. A régi vendégköröm a Kertvárosból – korábban ott volt üzletem – ide is elkísért, mert tapasztalhatták, a pontosságra és a minőségre kényes vagyok. De az is igaz, olykor napokig nem jelentkezik kuncsaft, nem nyitják rám az ajtót... Korábban mindig akadt egy kis sarkalás, talpalás, ragasztás, varrás, ma már egyre ritkábban. Az elkövetkezendő tíz-tizenöt évben nem sok perspektívát látok, a reneszánszhoz anyagi biztonság, jobb kereset kellene, az, hogy az emberek ismét megengedhessék maguknak, hogy valódi bőrcipőt vásároljanak, vagy azt méretre készíttessék.

Nem alaptalan Veresék – és valószínűleg a többi cipész – pesszimizmusa. Csongrád megyében egyedül a szegedi Tápai Antal Szakközépiskolában van suszterképzés, az idén végez öt cipőfelsőrész-, és három cipőkészítő. Ősztől nem indítanak osztályt, ebben az iskolában – és ezzel a megyében – megszűnik a képzés.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnt az illegális lerakó Új-Kishomokon

Egy hónapja osztották ki a vásárhelyi Új-Kishomokon a szemetesedényeket, s máris meglátszik az… Tovább olvasom