Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

Megtette hatását az olcsóbb belépő

Hódmezővásárhely - A 30 százalékkal olcsóbb belépőnek, három medence felújításának és a szolgáltatások bővítésének köszönheti a vásárhelyi strand, hogy sikerült nyáron 60 százalékkal növelnie a látogatók számát. A megye többi strandján nem csökkentették a jegyek árát.
Nagy bajban volt a vásárhelyi strandfürdő, amikor a tavaly év végi összesítéskor kiderült: 2007-hez képest fizetővendégeinek több mint egyharmadát elvesztette, és a törzsközönség is megcsappant. Egy felmérésből az is kiderült, hogy ennek oka többek között a belépő árához képest kevés szolgáltatás, a drága parkolás, az udvariatlan személyzet. Idén tavasszal új stratégiát dolgozott ki a város, hogy a főként Szentesre, Algyőre és Gyopárosfürdőre „átigazoló" strandolókat visszacsábítsa. Minden fronton próbálkozott, hogy a trend megforduljon: a főszezonban 30 százalékkal csökkentette a belépőárakat, így például egy felnőtt 990 helyett 700 forintért mehetett be, a parkolásért csak az első 3 órában kértek pénzt, egy büfé helyett ma már számos bódéban kínálnak ételt-italt (korábban még lángost sem lehetett kapni), és saját erőből felújítottak három régen lezárt, de annak idején népszerű medencét.

Kovács Pált, a Hód-Fürdő Kft. felügyelőbizottsági elnökét most azért hívtuk, hogy megtudjuk: elérték-e céljukat. A számok azt bizonyítják, hogy igen, hiszen míg tavaly a belépőkből összesen 74 millió forint folyt be a kasszába, idén az első 8 hónapban meghaladta a 90 milliót, csak júliusban és augusztusban 35 millióért adtak el jegyet úgy, hogy a tavalyi árának csupán kétharmadát kérték. Nyáron 60 százalékkal több vendégük volt, mint 2008 nyarán. Az elmúlt évben 12 hónap alatt 71 ezren választották a fürdőt, idén csak az első nyolc hónapban közel 81 ezren voltak.

Nemrég újra elvégezték a felmérést, amelyből kiderült: a látogatók jóval elégedettebbek, mint tavaly voltak, de szeretnék, ha tovább nőne az étel- és italválaszték, és hiányolják az élményelemeket. Az utóbbi kapcsán Kovács Pál elmondta: most minden attól függ, hogy a város a második körben megnyeri-e és elindítja-e az élményfürdő építését. Ha nem így lesz, az önkormányzat önerőből épít két kisebb csúszdát. Hozzátette, jövőre ugyanilyen főszezoni árkedvezményeket terveznek, a törzsgárda kedvéért pedig a bérlet nem meghatározott alkalomra fog szólni.

Máshol nem csökkent

Makón nem adták olcsóbban a belépőket azért, hogy több vendégük legyen, igaz, a júliusi áfaemelést sem érezték meg a fürdőzők. Nem úgy Szentesen és Algyőn, ahol július 1-jétől felmentek az árak. Szentesen 5 százalékot emeltek, Algyőn a fürdő honlapja szerint többet, hiszen míg júniusban 880 forintért láttuk a felnőtt belépőt, most 990-et kérnek érte.

Olvasóink írták

  • 12. aranka2 2009. október 19. 23:44
    „eldorádó, én sem dohányzom, de szabad téren kijelölt hely nélkül betiltani a dohányzást egyszerűen abszurd ostobaság! Mind mindenkinek, Lázárnak is megvannak a maga mániái, ez pl. az, tehát amíg ez az ember polgármester Vásárhelyen, a strandon nem lesz dohányzás.
    A legnagyobb baj a vezetés és az irányítás közötti különbség nem ismerete. Lázár mindent maga akar vezetni, a legapróbb szinten is beleszól mindenbe, a legalacsonyabb szinten is ő dönt, ami természetesen a teljes csőd. Ha egy vezető nem bízik senkiben, ha mindenben fenntartja magának a döntés jogát, egyetlen út marad nyitva számára, és az a diliházba vezet. Egyszerűen abszurd, hogy különböző beosztottait, munkatársait, bárkit, elküld egy-egy témában tárgyalni, de döntési jog nélkül, így azután minden tárgyalás több fordulóra kényszerül, mint amennyi normális lenne, a döntések elkésetten születnek. Ami a strandot illeti, ugyanez a logika érvényesül, olyan szakkérdésekben is magának tartja fenn a döntést, amihez természetesen nem ért, és ennek következtében a strand is rosszul működik. Nem nagy csoda, hogy máshol nem csökkentettek árakat, hiszen máshol a csökkentés előtt nem emelték az egekbe azokat.
    Szűklátókörű nyerészkedhetnék a pavilonok bérleti díja/ára is, nyilván jobb lenne az ellátás, ha értelmes piaci árat lehetne kialkudni, ha a döntés közvetlenül a strand vezetője és az árus között születhetne meg.
    Amúgy a strand az idén valóban jobb volt, mint tavaly, de sokkal jobb is lehetett volna.”
  • 11. eldorádó 2009. október 19. 09:20
    „cikicakk55!
    NAGYON NEM HIÁNYZIK A STARNDRA (SEM) A BAGÓZÁS!
    Rohadtul zavar még az is, amikor a pavilon sor mögött zugdohányoztok!”
  • 10. miku 2009. október 18. 10:55
    „Gyulán a helyieknek 700 Ft a belépő, és ötször színvonalasabb fürdő, mint a mienk. Úgyhogy sztem simán lehetne a beugró mindig 700 Ft.”
  • 9. insideman 2009. október 18. 01:00
    „na végre... a csúszda a zsoldos utcából indul Benedek szobájából...”
  • 8. cikicakk55 2009. október 17. 16:22
    „Filctoll! Drága polgármesterünk a büdös életbe nem fogja belátni, hogy mennyit veszít a strand a dohányzás megtiltásával.Szerinte így a helyes, a strand meg gazdálkodja ki a hiányt ahogy tudja.majd az lesz a vége, hogy a tilosban bagózókat pénzbüntetésre ítélik, és így pótolják az elveszett strandolók belépőjegyének árát.én biztos, hogy ióta tilos a dohányzás nem mentem ki a strandra,mert sutyiban útálok cigizni,na meg amilyen peches vagyok meg is látnak.”
  • 7. Filctoll 2009. október 17. 08:15
    „Heti 2 alkalommal járok én is le. 790Ft a jegyár 16 óra után. Alig vagyunk 15-20-an. Mi lenne ha 400Ft-ért engednék be az embereket? Jelentősen megugrana a fürdőzők, relaxálók, beszélgetni vágyók száma.
    Ugyanúgy folyik a viz, ugyanúgy embereket kell alkalmazni, ugyanúgy takaritani kell 100 vendég utáni is mint 10 után. Én is régóta irom hoy drágák a jegyek! Csökkenteni kéne és akkor jobban ki lenne a téli időszakban is használva a strand.
    Lehetne szombatonként éjszakai fürdőzést is csinálni. Pici pénzért egész este. Lenne rá kereslet.
    In is cigizem de megoldom a nikotinbevitelt. Szégyenlem is magam, olyan mint gyermekkoromban amikor a budiban szivtam el a zugcigit.
    Akár mennyire hadakoznak a dohányzás ellen, mégis kultúráltabb lenne megengedni egy elkülönitett helyen.
    Magam is úgy érzem ez is egy visszatartó erő a dohányzásmentesség, lássa már be a PM Úr is!”
  • 6. cikicakk55 2009. október 16. 23:17
    „Hát még ha a dohányzási tilalmat is feloldanák.Akkor még jobban megnőne a forgalom.Elvégre szabadtérben nem hinném, hogy a füst feltétlen a medencékben fürdőzők fele menne.Legyenek kijelölt dohányzóhelyek, azt ne lehessen cigivel elhagyni.Volt már ilyen, és akkor az jó is volt.A bagósokat mindenesetre rendesen elriasztották a strandtól.”
  • 5. efje 2009. október 16. 22:10
    „Nem tudom milyen ételválasztékról ír a sajtó. Többször voltam a nyáron, de csak hagymás hot-dogot találtam. Viszont találkoztam egy ír palival aki fogászati kezelésre jött. Az átlagéletkor a fürdőzők közt kb.60 év, a többnyire a középső medencében gyógytornázóknak köszönhetően. Víz van bőven, mégse locsolják a füvet sehol. A ruhatáros rendszer még mindig elég balkáni, valami értéket ott kell hagyni a kulcsért cserébe. Létezik olyan karkötő amin az öltözőkulcs is ott van. Bedobsz egy százast és kiveheted a kulcsot a zárból. Máshol működik, nem értem vásárhelyen miért nem. Létezik master kulcs is amivel bármelyik zárat ki lehet nyitni ha esetleg elhagyná valaki a karkötőt. A master kulcsra viszont tényleg vigyázni kell, de egy vezetőtől elvárható.
    Wi-fi internet is van, de ezt a vendégek nem használhatják. Pedig napozás közben szívesen neteztem volna mobilon. :-(”
  • 4. erpier 2009. október 16. 20:42
    „A vásárhelyi turizmus= fogászat
    Ha Dr. B. CSabi nem implantálna, 80%-kal csökkenne a külföldi turisták száma”
  • 3. Beth 2009. október 16. 19:47
    „Röhej, hogy nekünk olvasóknak kell megmondani, hogy mit kellene tenni a forgalom növekedéséért.

    Mi a fenyőért kapják egyesek a fizetésüket? A két szép szemükért?”
  • 2. efje 2009. október 16. 13:04
    „Ez meg korábbi, micsoda egybeesés! Mégiscsak van értelme ide firkálni. Kovács úr legalább olvas.
    4. hozzászólás efje 2008.10.08. 12:42

    Amikor megérkeztünk Cartagena-ba (Kolumbia) megkérdezték hogy hova akarunk menni. Az elég gazos varosba vagy a turistáknak kialakított papagájsimogatós, tisztán tartott, fegyveres őrökkel védett, pálmafás, tengerpartos ligetbe. A helyieknek megfizethetetlen mindez ezert nem mennek oda be.
    Remélem mi nem itt kötünk ki pár év múlva a strandunkkal!
    A Kossuth téren leulhetsz egy padra, ehetsz fagyit mert azt meg futja, de a strand túl drága lett a jonepnek. A nagy kérdés: mekkora az az összeg ami elfogadható napi belépőnek? 700? 900? Az új pavilonokért meg 6 milliót akarnak kerni darabjáért??? Vendég nélkül.”
  • 1. efje 2009. október 16. 12:49
    „Mintha én javasoltam volna hasonlokat meg az ev elején, a csúszdákról nem is beszelve.
    8. hozzászólás efje 2009.01.07. 14:15

    "Szedje össze az embereit tavasszal, kezdjenek el kertészkedni hogy lássák az emberek milyen szép lett a strand. Egy jeggyel mehessenek be ketten, a bérleteseknek meg plusz hónapokat adjon! Hivatkozhat a gyér forgalomra, vagy a világválságra. Vehetnének több napagyat is, mert az a 10-20 darab nem lesz elég a legnagyobb kánikula közepén. Figyelni fogjuk a munkáját és szívjuk majd a veret ha nem javul a strand! Sok sikert!"

    2 héttel később a Delmagyar mar közli hogy csökkenni fognak a belepőárak.
    http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/vasarhelyi_strandstrategia_az_arversenyben/2084500/”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lopáshullám a tanyavilágban

Szalámit, szerszámokat, aggregátort loptak el az elmúlt hetekben Mártély környéki tanyákról. Tovább olvasom