Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Mézes módszer a törököknek

Leonardo-díjat kapott Sípos József (képünkön), a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi mezőgazdasági karának tanára. Az elismeréssel egy négyfős csapat méhészeti oktatással kapcsolatos munkáját, s a törökökkel közös eredményeit ismerték el.
Sípos József a díjjal. A vásárhelyi felsőoktatás jó hírét is erősítette. Fotó: Tésik Attila
Méhészeti fakultáció alakult a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi mezőgazdasági karán, melyre, mint kiderült, volt igény. Elfogyott ugyanis a magyar méhészek utánpótlása, ezzel a tevékenységgel inkább az idősebb korosztály foglalkozik – osztotta meg tapasztalatait olvasóinkkal Sípos József, a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi mezőgazdasági karának tanára, aki nemrégiben vehette át a Tempus Közalapítványtól a Leonardo-díjat.

– A Tempus azon pályázatán indultunk Láng Istvánnal, a Gregus szakközépiskola igazgatójával, valamint Gál József és Kiss Krisztián főiskola tanárral, mely az oktatási módszertanok ismertetését, illetve azok más nemzeteknek való átadását célozta meg. Azért választottuk ezt, mert Magyarország természeti adottsága kiválóan alkalmasak a méhészeti termékek előállítására, s nagyon nagy múltja van a méhészkedésnek. Ráadásul ez jelenleg nem szerepel egyik iskolai tananyagban sem – mondta Sípos József.

A csoport egy írországi uniós partnertalálkozón vette fel a kapcsolatot egy, a felnőttoktatással is foglalkozó török iskolával.
– Célunk annak a bemutatása volt, hogy a mezőgazdaság átalakulásában hogyan, milyen termékekkel tudunk versenyképesek maradni. E során a török partnernek megpróbáltuk továbbadni, s az ottani viszonyokra alkalmazni a magyar oktatási módszereket – tette hozzá.

Sípos tapasztalatai szerint a törökök nagyon sok növényvédő szert használnak, így az általuk előállított mézek is tartalmazzák ezeket a veszélyes anyagokat. A törökök azonban készek új módszereket tanulni, jellemzi őket az összefogás. A magyarországinál jóval fejlettebb méhészgazdaságokat működtetnek. Pontos nyilvántartást vezetnek, saválló, rozsdamentes edényeket, valamint egységes kaptárrendszert használnak. Mindezt el lehetne tanulni tőlük. A magyarok viszont a felnőttképzés módszereit tudják átadni a törököknek, akik egy oktatási csomagot már kaptak is.

– A vásárhelyi kar dél-alföldi regionális továbbképző központként is működik, s így egyre nagyobb szerep vár rá a felnőttoktatásban. A mi tapasztalatainkat a török partnerek ezért is jól tudják majd hasznosítani – vélte Sípos József, aki szerint hasznos ismereteket tudnak így cserélni, majd azt odahaza terjeszteni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemet mondtak a tízmilliós ajánlatra

Nem adta el a székkutasi önkormányzat a község birtokában lévő víziközműrészvényeket a vásárhelyi… Tovább olvasom