Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Mindszent és Balástya német szemete még marad

Mindszent - Elkezdődött az illegálisan idehozott német szemét hazaszállítása, de még közel 1800 tonna hulladék sorsa bizonytalan. Ebből 26 tonna Mindszenten, 20 Balástyán pihen.
Múlt héten a bajorok is megkezdték a visszaszállítást, ez adhat újabb reményt a két megyei településnek arra, hogy az ő csomagjuk is eltűnik – bár az Baden-Württenbergből származik.

Múlt hét pénteken megkezdték 25 kamionnyi, 500 tonna illegálisan behozott, sárgalistás, azaz engedélyköteles háztartási hulladék visszaszállítását a kunbajai egykori tsz-majorról Bajorországba. A célállomás Coburg.

Összesen mintegy 4100 tonna német szemét érkezett az országba – az első bálákat 2006 decemberében fedezték fel több Bács-Kiskun megyei településen –, ebből 3200 Baden-Württenbergből, 900 Bajorországból. Előbbi tartománybeliek 1829 tonnát már elszállítottak, utóbbiak csak most szánták rá magukat a retúrra. Valami újra megmozdult, de 1771 tonna még itt reked. A Csongrád megyei érintettek remélik, nem örökre. Mindszenten 26, Balástyán 20 tonna csúfítja az azóta már bezárt lerakókat.

Csepp a tengerben: az 1800 tonnából 26 Mindszenten, 20 Balástyán rostokol. Fotó: Tésik Attila
Csepp a tengerben: az 1800 tonnából 26 Mindszenten, 20 Balástyán rostokol.
Fotó: Tésik Attila

– Még mindig nem kaptunk semmilyen hivatalos értesítést a szeméttel kapcsolatban – mondta Ujvári László, Balástya polgármestere. – Reménykedünk, hogy ez nem marad így az örökkévalóságig. Bízunk benne, hogy még az idén megoldódik ez a probléma, és elszállítják községünkből a német hulladékot.

Hétszázmilliós bírság

A Kecskeméti Városi Bíróság 17 személy ellen folytat büntetőeljárást az illegális szemét ügyében. A német hulladék miatt kiszabott bírságok összege közel 700 millió forint, de még ezek többsége sem jogerős, végrehajtható határozat.

– Ismét megkeressük a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot – jelentette ki Hevesi Tamás mindszenti jegyző. – Érdeklődünk, milyen alapon történik a „kedvezményezett" települések kiválasztása, és szorgalmazzuk, hogy Mindszentre is minél hamarabb sor kerüljön. Kérésünket még a héten hivatalos levélben és faxon is eljuttatjuk Szabó Imre szakminiszternek. A még érintett városok, községek összefogására, egységes fellépésére is szükség lenne.

Péczka Barnabás, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség nemzetközi hulladékszállítási osztályának vezetője elmondta: – A pénteken elkezdődött bajor szemétszállítás két hét múlva fejeződhet be. A szakminisztériumban intézkedési terv készül, ezt még jóvá kell hagyni, és ezután tehetjük meg a következő, szükséges lépéseket a „maradék", majd 1800 tonna elvitele érdekében. A diplomáciai és a jogi lehetőségek adottak, előbbieket igénybe véve szeretnénk célba érni.

Olvasóink írták

  • 14. Mano 2008. október 22. 11:17
    „mano
    Lemba !
    Váltsál gyakrabban levelet a nővéreddel!!!
    Nagyon nem vagy képben a mindszenti történésekkel kapcsolatban!
    Üdv:Mano”
  • 13. a volt galiba 2008. október 21. 20:48
    „Lemba !
    Az a" külön kérdés " a legfontosabb !Mert ha ott úgy mentek volna a dolgok,ahogy elő van írva,nem tudták volna behozni ! Ott van a kutya elásva .”
  • 12. Lemba 2008. október 19. 08:43
    „Sajnos nem tudok egyeterteni a hozzaszolasoddal.
    Az hogy kiengedte be a szemetet az orszagba, az egy kulon kerdes. De a telepules joletteert, egeszseges kornyezetert a helyi "polgarmester" felelos. Ha valaki a kapum ele szemetet probal lerakni eltorom elobb a kezeit, majd a labat. A tetejeben itt nem egy zacsko szemetrol van szo, hanem tobb szazezer m3 ismeretlen eredeto szemetrol.
    A kepviselo testulet nem hozhat hatarozatot a kozosseg erdekei ellen. Ez Alkotmany ellenes es buncselekmeny. Ilyen hatarozatot a "Polgarmesternek" meg kell vetozni es akadalyozni. Regen elkerultem Mindszentrol. Gyerekkorom legszebb emlekei ide fuzodnek. Elszorulo szivvel latom a dolgok nem ugy mennek ahogy kellene.”
  • 11. a volt galiba 2008. október 17. 23:44
    „Igaza van a nővérednek Lemba !
    A szemét ide lerakása,nem a polgármesteren múlott. Úgyszintán a visszaszállítása sem. Aki beengedte az országba,határokon keresztül az a bűnös,a mulasztásért azt büntetném.
    A polg.mester nem kapkod össze sok kivitelezhetetlen dolgokba.Jobban megfontoltabb a beruházásokkal,óvatosabb a költségvetés beosztásával. Nem úgy mint a képviselők,a temetőbontással,kacsaúsztató építésével,csatornázással,stranddal,aminek még most sem tudjuk a végső összegét,a kivitelező Solti Úrral történő tárgyalások eredményét. Elveszett a sűllyesztőben. Ez a képviselői
    kapkodás sokba kerül Mindszentnek.”
  • 10. Lemba 2008. október 15. 21:09
    „The apology is accepted "a volt galiba".
    De egy biztos, a mindszenti "polgarmester" nem fogja megnyerni a
    " Vilag Polgarmestere" cimet mint Ms. Helen Zilli, Cape Town mostani Polgarmestere.
    A mindszenti polgarmesterbol a politikai tisztanlatas, az emberi erdekek kepviselete, stb hianyzik, helyette szuklatosag, corrupcio, stb lathato.
    A noverem mindig azt mondja ez egy " nagyon jo ember ", ne bantsam.
    Jo lenne ha kutya kajaba be lenne keverve tobb orai fozes utan.”
  • 9. a volt galiba 2008. október 15. 19:49
    „Lemba !
    Nem sértésként írtam a megjegyzésem ,nem volt szándékomban.Valóban itt most nem ez a lényeg.”
  • 8. Lemba 2008. október 15. 10:01
    „Azt hiszem nem a szohasznalat a lenyeg, hanem a mogotte levo tartalom. Ha esetleg ez a formalitas barkit is sertett volna, hat akkor elnezest kerek tole. Mondanivalom lenyege azert valtozatlan!!!”
  • 7. widéki 2008. október 15. 09:53
    „Tisztelt Mindszentiek!
    Nyugodjatok meg, a bajor szemét sokkal hamarabb el fog takarodni tőletek, mint az általatok megválasztott sok helyi szemét. Attól kezdve a szeméttelepet majd a főtéren találjátok, ami már tényleg nem tanácsháza... :-)”
  • 6. a volt galiba 2008. október 14. 21:02
    „Lemba !
    Ma már nincsenek tanácselnökök !El vagy maradva !
    Polgármester van,polg.m helyettes,jegyző....
    Nem Tanácsháza,hanem polg,mesteri hivatal....
    Szeretnék már v.mi hírt hallani a stranddal kapcsolatos kiadásokról,a volt kivitelezővel Solti Úrral történt tárgyalások menetéről.”
  • 5. Lemba 2008. október 14. 19:56
    „A kulfoldi hirek kozott ez a hir szerepel:

    Összességében 4100 tonna hulladék érkezett Németországból még 2006 második felében, ebből- a mostani szállítmánnyal együtt- már 3000 tonnányit küldtek vissza a magyarok.Péntek reggel megkezdték a bajor eredetű illegális hulladék körülbelül felének visszaszállítását a kunbajai telephelyről. Hozzávetőleg 500 tonnányi hulladékról van szó, a bajor fél költségén viszik vissza a 25 kamionnyi szállítmányt Coburgba.

    2006 második felében összesen 4100 tonna német import hulladék érkezett Magyarország 19 pontjára - a legtöbb Kunbajára, de érkezett szemét a többi között Ácsra, Hetényegyházára, Pirtóra és Kiskunmajsára is. Ebből 3200 tonna hulladék Baden-Württenberg tartományból, 900 tonna pedig Bajorországból származott. Ebből - a mostani szállítmánnyal együtt- már 3000 tonnányit vittek vissza. A többi sorsáról tovább egyeztet a két ország illetékes hatósága. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) jelenleg 17 ember ellen folytat eljárást, hét bírságos eljárást indított, a kiszabott bírságok összege pedig megközelíti az egymilliárd forintot.

    Kinek a karara egyezkedik a ket kormany?

    Csak nem normalis a mindszenti tanacselnok.”
  • 4. Lemba 2008. október 14. 18:48
    „Ez a mindszenti tanacs ennyire buta? Miert nem ezzel a problemaval foglalkozik? Miert az Ocsai temetovel van ez az idiota elnok elfoglalva?
    4000 ton. szemetrol van itt szo mindenfele biologiai veszellyel megpakolva. Ez olyan mennyiseg es olyan osszetetelu lehet amivel a falu lakossagat, a jovo lakossagat megmergezhetik.
    A noverem mindig azt mondja ne bantsam a tanacselnokot, mert az egy jo ember. Hogyne, kutyatapszerbe belekeverve nehany oras fozes utan.”
  • 3. a volt galiba 2008. október 14. 18:41
    „Na,és hogy került be az országba,határokon keresztül ?
    Akkor még nem volt sh.-i egyezmény,ellenörzés nélkül beengedték !
    Nem tünt fel senkinek ezek a nagy rakományok !?”
  • 2. egyszeru polgar 2008. október 14. 14:29
    „Ki adrta ki az engedelyt es mennyiert?
    Ez olyan mint a prostitucio vagy a lopas; Erkolcstelenul cselekedni , kozkart okozni valami haszonart. Vajon a merlegnek melyik oldala a sulyosabb?”
  • 1. Írástudatlan-Tdi. 2008. október 14. 09:47
    „Hát tisztelt Mindszenti városvezetés.Úgy látszik önök csak a régitemető kiürítésében tudnak hatásosan eljárni.Arról viszont miért nem tudtak hogy nagycsomó illegális szemét kerűlt a városukba? Most ugye felütötte a tehetetlenség a fejét hogy mi legyen a sok szeméttel? Na akkor most is tessék hatásosan fellépni.Lehet bizonyítani hogy nem csak a városlakosságát tudják önök kényszeríteni ha nem a Németeket is! Csak hát ugye az nem megy.Pedig ha nem állnak a talpukra bizony ott ragad a sok-sok szemét.És senki sem fog segíteni magukon akár hogy is igérik.Szerintem erre kellene most összpontosítani és nem a régitemetőre.Úgy sincsen egy huncut vasuk sem a tanuszoda megépítésére.A szemét meg csak bűzlik,bomlik,szétfújja aszél.Ez ellen tegyenek ha tudnak!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz méteren át húzta a földön a 89 éves asszonyt

Hódmezővásárhely - Néhány órán belül elfogták a vásárhelyi rendőrkapitányság munkatársai azt a… Tovább olvasom