Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Mindszenten alakul a víziközmű-társulat

Hosszú előkészítés után elkezdődött tegnap a mindszenti csatornatársulat megalakítása. A településen már évek óta ki szeretnék építeni a hálózatot, de korábban nem jutottak egyről a kettőre. Tegnap délután a polgármesteri hivatalban elkezdték a szerződések megkötését, ez a víziközmű-társulat létrehozásához szükséges.
– Több fórumot is tartottunk, s az emberek megértették, szükség van a csatornára. Akkor tudunk továbblépni, ha a 3100 lakóingatlan tulajdonosának 67,5 százaléka aláírja a szándéknyilatkozatot. Ezt 35-40 perc alatt mintegy hetvenen tették meg, így reménykedem, hogy meglesz – mondta Hevesi István önkormányzati képviselő, a Mindszenti Víziközmű Társulat szervezőbizottságának elnöke.

A mindszentiek aláírásukkal vállalják, hogy ingatlanonként 200 ezer forinttal járulnak hozzá a költségekhez. A város csatornázási költsége hatmilliárd, a vele partnerséget vállaló Szegvárnak pedig 4,5 milliárd forint. A települések pályáznak, ha sikerül nyerniük, akkor 2008 második felében indulhat a munka, s a tervek szerint 2010 közepére át is adhatják az elkészült beruházást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárlási utalvány iskolásoknak

A vásárhelyi önkormányzat idén is oszt ki a gyermekek között tan- és sportszerutalványokat –… Tovább olvasom