Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Mindszenti betegügy: újra kezdi a bíróság

Szeged - Újból kell kezdeni a mindszenti beteg orvosának perét, mert a Csongrád Megyei Bíróság eljárásjogi hibákat talált az első fokú eljárásban és az ítéletben. A kezdetek óta nagy médiaérdeklődés előtt zajló büntetőügy három éve tart.
Hajdú Imre – a mindszenti beteg – 2007. április 6-án délután halt meg a mentőben Hódmezővásárhely és Szentes között. A bíróság azt vizsgálta, hogy a hódmezővásárhelyi kórház ügyeletes orvosa, Szökő-Császár Ildikó vétett-e a szakma szabályai és az akkor bevezetett – majd később megszüntetett – új betegirányítási rendszer előírásai ellen, amikor saját bevallása szerint 6-8 másodperces vizsgálat után továbbküldte Szentesre. Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés volt a vád, azt azonban az ügyészség sem állította, hogy a beteg halála és a vizsgálat módja között ok-okozati összefüggés lenne. A Szegedi Városi Bíróság, miután három orvosszakértő véleményét kikérte, tavaly november 9-én, két egybehangzó vélemény alapján úgy döntött, hogy a doktornő bűnös. A büntetés 200 ezer forint, és a 423 ezres perköltséget is őrá terhelte az ítélet. A védő fellebbezett.

A Csongrád Megyei Bíróság Tóth Tiborné vezette tanácsa kedden, miután meghallgatta Kriveczky György ügyvéd védőbeszédét, Csordás Gabriella ügyész érveit, és Szökő-Császár Ildikó észrevételeit, úgy foglalt állást, hogy az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezi, és új eljárást kezdeményez. A döntés szerint az első fokú ítélet több eljárásjogi hiba miatt olyannyira megalapozatlan, hogy nem alkalmas az érdemi felülbírálatra. Most újra kell kezdeni a bizonyítást: ismét meg kell hallgatni a vádlottat, a tanúk egy részét. Az igazságügyi orvos szakértőket pedig meg kell kérni arra, hogy nyilatkozzanak arról, mi a véleményük közötti ellentmondás oka, és ezt fel kell oldani.

Mindszenti betegtragédia: hatályon kívül helyezték az elsőfokú ítéletet

A Csongrád Megyei Bíróság kedden hatályon kívül helyezte azt az elsőfokú ítéletet, amely a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát marasztalta el egy 67 éves mindszenti férfi ellátásával kapcsolatban.

Tóth Tiborné tanácsvezető bíró a végzés indoklása során kifejtette: az orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében bűnösnek kimondó, és a vádlottra 200 ezer forint pénzbüntetést kiszabó ítélet olyan mértékben megalapozatlan, hogy az érdemi felülvizsgálatra alkalmatlan. Hozzátette: az elsőfokú bíróság több eljárásjogi hibát is vétette, s a tényállás részben földerítetlen.

Az országos visszhangot kiváltó eset 2007. április 6-án történt és szinte azonnal a politikai viták középpontjába került, miután néhány nappal korábban lépett életbe a kórházak új ellátási rendje.

A 67 éves mindszenti férfi háziorvosi beutalóval jelentkezett a szentesi kórház sürgősségi belgyógyászati ambulanciáján fokozódó fulladásos panasszal. A beteg itt a felajánlott kórházi kezelést saját felelősségére elutasította és távozott az intézményből. Délután a férfi háziorvosa riasztotta a mentőket, akik ekkor a hódmezővásárhelyi kórház belgyógyászati osztályára vitték a beteget.

Itt a férfit ügyeletes orvosként a későbbi vádlott fogadta. Az elsőfokú ítélet szerint a doktornő ekkor nem végezte el a páciensnél teljes körűen azokat a fizikai vizsgálatokat, amelyek segítségével pontos képet alkothatott volna a férfi pillanatnyi állapotáról, s arról, szállítható-e. A pácienst egy orvos nélküli mentőben küldte tovább a szentesi kórházba, a férfi keringése azonban összeomlott és a beteg életét nem tudták megmenteni.

A megyei bíróság rendelkezett arról, hogy a megismételt eljárásban a Szegedi Városi Bíróság egy másik bírájának kell eljárnia. A bírói tanács döntött arról is, hogy az elsőfokú bíróságnak több tanút és szakértőt újra meg kell hallgatni, törekedve arra, hogy feloldja a szakértői vélemények közötti ellentmondást, hogy a férfi egészsége közvetlen veszélyben volt-e - és így sürgősségi ellátásra szorult-e -, amikor a vásárhelyi kórházba érkezett.

Tóth Tiborné kitért arra is, hogy az elsőfokú ítélet olyan szubjektív elemeket is tartalmazott, melyekről nem volt bizonyíték az eljárás során. Példaként azt a megállapítást említette, mely szerint az orvos szabadulni igyekezett a rossz külsejű, ápolatlan sértettől.

Kriveczky György ügyvéd a tárgyalást követően sikerként értékelte, hogy a megyei bíróság helyt adott eljárásjogi kifogásainak, ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy védence már több mint három éve áll büntetőeljárás hatálya alatt, s várhatóan még több hónap eltelik addig, míg végleges döntés születik az ügyben.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. misty.cum 2010. április 29. 18:11
    „Nem csodálkozom azon, hogy a beteg nem akart kórházba menni , hiszen a mindszentiek többsége csak lökdösve van Szentes, és Hódmezővásárhely közötti egészségügyi intézmények között. Minkét helyen csak szükséges marha nagy púp vagyunk. Így aztán a beutalóinkat igyekszünk ismerős orvoshoz kérni. Amennyiben rosszullét esetén ez nem lehetséges, megyünk, ahova visznek.
    Magam példája: egy komoly felső légúti betegség, plusz még komolyabb alapbetegség. Éjjel orvos, mentő, a cél: Hódmezővásárhely.
    Beérkezés után, én félig eszméletlenül, kb 3/4 órás telefonálgatás, hova lehetne lepasszolni. Végre szoba, ahol tél eleje lévén egy huzatos ablak, kemény szél, állati hideg. nem sorolom, igaz bőven lenne mit, de egy héten keresztül nem kaptam egy szem gyógyszert, a vizit az ajtóból történt, ahol az orvos annyit mondott, nyújtsam ki a nyelvem. Végre egy hét után átkerültem Szegedre, itt kiderült több napja 40 C?-os láz gyógyszer, infúzió vér, három és fél hét, miután nagyjából helyrepofoztak, hazamehettem
    Az Összes Vásárhelyi kezelőorvosom, és nem utolsó sorban nővérek arca egy életre bevésődött az agyamba, és még életemben megszólítom őket!
    Ez nem jelenti azt, hogy a doktornő nem érdemel igazságot, csak mindent érdemes reálisan megvizsgálni, és elfogulatlanul nézni!!!!”
  • 20. őrgróf 2010. április 29. 07:21
    „Egy betegvizsgálat nem 8-10 másodpercig tart, és ez nem miniszter, nem politika, hanem tisztesség és lelkiismeret kérdése. Tehát: vagy lelkiismeretlen volt ( 10 mp?)) vagy ostoba, és nem ismerte föl a halál közelségét. Egyik esetben sem bíznám rá magam...És az ilyen példák egyre gyakoribbak. Aki nem bírja a gyűrődést, aki nem tud lelkiismeretesen dolgozni, az ne menjen orvosnak. Az ilyen a magánrendelőjében, sok pénzért is tud rossz diagnózist fölállítani, és még ragaszkodik is hozzá...( saját tapasztalat, szintén Vásárhelyen!)”
  • 19. odysseus 2010. április 23. 21:40
    „már arra a legöregebbek se nagyon emlékeznek...”
  • 18. OPP 2010. április 23. 18:16
    „Mert mi lett az előző végeredménye???”
  • 17. odysseus 2010. április 22. 21:37
    „a beteget egy másik város belgyógyászatára küldte a doktornő - ahova területileg hivatalosan kellett volna eredetileg beszállítani. A mentőkocsi még egy hosszabb ideig tartó vargabetűt tett Vásárhelyen, ahelyett, hogy egyenesen a szentesi kórházba igyekezett volna a beteggel.
    Más: a doktornő élete - aki egyébkén fáradhatatlanul gyógyította addig is és azután is a betegeket, pedig a magánélete nem mondható zökkenőmentesnek - az elhúzódó bírósági ügymenet miatt válságos. Az ítélet a bíróság dolga, nem pedig a sommás beírogatóé, ez pedig tűrhetetlenül késik. Szégyen!”
  • 16. DMagóg 2010. április 21. 10:18
    „13. adamantium !

    A legkevesebb, a beteg állapotának a stabilizálása, orvosi kíséret elrendelése. A kórház pedig, járjon el, hogy kin vasalja be a költségeket.
    Az adott helyzetben tőlük elvárható gondosság hibádzik. Ha a mentőszervezet rossz helyre vitte, akkor az anyagiakat rendezzék egymás közt. Nem orvosszakmai, hanem politikai döntés volt.”
  • 15. klj_54 2010. április 21. 08:55
    „13. hozzászólás adamantium 2010.04.20. 23:27
    Ne forgasd ki EGYÉRTELMŰ szavaim saját igazad vélt igazolása végett!
    Én ezt írtam:"a TŐLED ELVÁRHATÓ SEGÍTSÉG nyújtására,"

    Tehát az orvostól a TŐLE elvárható segítséget, gondosságot várom el.
    Emiatt fenntartom az életfogytiglanra vonatkozó vádindítványomat!”
  • 14. franzvon 2010. április 21. 05:41
    „Mindenesetre érdekes, hogy míg egy orvosnak akár egy két másodpercen vagy percen belül jó és emberéletre kiható döntést kell hozni, egy ügyeletben akár hússzor is, addig a bíróság évekig húzhatja ugyanazon döntés helyességének elemzését...
    Mellesleg, ha a beteg nem akarta, hogy kezeljék akkor mit is akarunk tulajdonképpen?”
  • 13. adamantium 2010. április 20. 23:27
    „először is a beteg egyszer megtagadta a kórházi ellátást akkor meg mit akartok? ez nem játék, hogy egyszer így gondolom egyszer úgy, ő nem kívánta, hogy megmentsék.
    másodsorban: mégis mit tett volna a doktornő: 1. felveszi a beteget és saját zsebéből kifizeti a kezelését mert a törvény szerint nem kezelhette de megmenti az életét. 2. felveszi saját költségén kezeli, a beteg meghal - ekkor el is ítélik mert nem volt joga kezelni a beteget (ez, hogy az autóbalesetes példával éljünk, kötelességed segíteni de nincs jogod pl. felvágni a hasát, hogy te lásd el a lépszakadását). 3. megbizonyosodott róla, hogy a beteg él és másutt kell ellátni majd a törvény szerint továbbküldte, na ki melyik opciót választotta volna”
  • 12. Filctoll 2010. április 20. 20:24
    „3-Léni Most kivételesen egyetértek Veled, Nálad a pont!”
  • 11. ISD_Avenger 2010. április 20. 18:52
    „Aha, és a "valóban hozzáértő jogászokat" ki fogja kontrollálni?”
  • 10. varadipal 2010. április 20. 18:02
    „Már rég el kellett volna zavarni azt a bírót, amelyik a minősíthetetlen ítéletet hozta.
    Meg azt is, aki több mint két éve képtelen dönteni, holott minden tény és adat a rendelkezésére áll.
    Ideje lenne a magát függetlennek nyilvánító bíróság fölé valóban hozzáértő jogászokból álló kontrollt helyezni, mert azt csinálnak amit akarnak, és azonos ügyeket is eltérően ítélnek meg. Ez sem nem jog, sem nem igazságszolgáltatás, ami a mai Magyarországon történik, hanem egy csomó beszari bíró töketlenkedése, és karrierharca.”
  • 9. klj_54 2010. április 20. 16:51
    „Kedvenc védekezésem jön:
    Ha téged a mezei közlekedőt kötelez a jog, a TŐLED ELVÁRHATÓ SEGÍTSÉG nyújtására, akkor joggal várható el egy magát orvosnak vallótól, hogy felemelje a seggét és megemelje két mocskos mancsát!

    Ebben az ügyben megelégednék a szándékos emberöléssel, mint vádponttal!
    Egy orvosnak ez a minimum, ha már annyira nagyra vannak saját magukkal.
    El lehet menni külföldre, de előre szólok, hogy a büszkeséget és az önérzetet Hegyeshalomban le kell tenni!”
  • 8. DMagóg 2010. április 20. 15:51
    „Az adott körülmények között a tőlük elvárható gondossággal jártak-e el? Nyilvánvalóan, nem! Enyhítő körülmények? Ítélethozatal!”
  • 7. flexi 2010. április 20. 15:16
    „Elvtáskáim ! itt az a kérdés hogy egy miniszteri rendelettel ütközik az orvosi eskü.Ez nem alkotmány ellenes véletlenül ,mert szerintem igen. ezek után fizessen az a minisztrer aki ezt a rendeletet hozta.”
  • 6. Ányez 2010. április 20. 14:40
    „Akármilyen rossz és ápolatlan külsejű is egy beteg, a vizsgálatára 6-8 másodpercet szentelni elég gáz, főleg ha mentővel érkezik. Szabályzat ide, vagy oda, ez a nő felelőtlen volt, és közvetetten szerintem egyértelműen okolható a beteg (akkor bekövetkezett) haláláért. És most már azt is tudom, hogy egy ilyen hiba mennyibe kerül: 200.000 Ft + perköltség.
    Ha meg a kereskedelmi tv nem megfelelően karikáz, milliókat fizet. Így igazságos, mindennek meg van az ára.”
  • 5. sevenof9 2010. április 20. 14:32
    „ha elolvasod a cikket itt a masodfoku birosag dontott ugy,hogy az elsofoku itelet ugyeszestul, szakertostul kuka. Akkor most kivetelesen nem az orvosmaffia hanem a biro maffia dontott,nemdebar?”
  • 4. Asics_fan 2010. április 20. 13:43
    „sevenof9: a doktornőnek rokona vagy, esetleg kollégája, vagy szimplán hülye? Az ilyen ügyeket az újabb és újabb szakvélemények szokták hátráltatni, és ezeket leggyakrabban a vádlott követeli ki. Az orvosi kar pedig összezár, kéz kezet mos.”
  • 3. Léni 2010. április 20. 13:24
    „Ennek a szerencsétlen embernek a halálából Lázár János csinált országos cirkuszt
    akkor, amikor egyébként is cirkusz volt! Rátett még egy lapáttal!
    Az elhunyt bizony maga is megtett mindent azért, hogy ilyen sorsra jusson. Aki emlékszik még
    az esetre tudja, nem részletezem.
    Békén kellene már végre hagyni, had nyugodjon békében!”
  • 2. DMagóg 2010. április 20. 13:18
    „A orvosnő főnökei úgy döntöttek, hogy most az egyszer -tiltakozásul- a szabályokat még akkor is betart(at)ják, ha belehal(hat) a beteg. Ennyi. Lelkük rajta.

    Tény, hogy ott volt egy beteg, akinek szerintük, és talán a szabályok szerint is másutt kellett volna lennie. Lehet, hogy szabályt követve, ám mégis -esküjükkel ellentétesen- felelőtlenül, szó szerint passzolták a beteget. Ez tény. Talán az is, hogy -szerencséjükre- nem ebbe halt bele.

    Talán nem is a bíróság előtt kellene számot adni, hanem a lelkiismeretükkel kellene elszámolniuk. De, mint tudjuk a politika nem lelkiismereti kategória, és ma már ebbe is bele lehet halni. A többi, már csak jogi csűrés-csavarás.”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Április végéig zárva a fedett uszoda

Április 30-áig bezárt a vásárhelyi fedett uszoda. Mindez azt jelenti, hogy csak a kinti, szabadtéri három medencét lehet használni. Tovább olvasom