Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Mindszenti ötletek

Előbb a testületi ülésen, majd az azt követő közmeghallgatáson is bejelentette tegnap a mindszenti polgármester, hogy a város jövőre Szegvárral közösen kíván csatornát és szennyvíztisztítót építeni. Szó esett arról is, hogy az egyik háziorvosi körzetre pályázatot ír ki a város. Egy szolgálati lakást is felajánlanak a jelentkezőnek.
Nem sokkal kellett több, mint egy óra ahhoz, hogy a mindszenti képviselők a tegnapi testületi ülésükön mindent megbeszéljenek. Lejárt a Károlyi-óvoda vezetőjének megbízatása, ezért az önkormányzat pályázatot írt ki a posztra. A város 1993 óta támogatja a szakmunkásképzést. Annak ellenére, hogy idén egyetlen helyi vállalkozás sem élt ezzel a lehetőséggel, a testület jövőre is megszavazta a támogatást. Vásárhelyen csökkentek a vízdíjak, ezért a mindszenti testület levélben fordult hasonló kéréssel a szolgáltatóhoz, a Zsigmondy Rt.-hez. A cég többségi tulajdonosa Vásárhely, ezért az esetleges mindszenti díjmérséklés is a megyei jogú várostól függ.

Zsótér István polgármester az ülés végég bejelentette, hogy jövőre Szegvárral közösen kívánnak csatornázni, és szennyvíztisztítót építeni.
Az ülés után a testület tagjai kocsiba ültek, és elindultak a dózsatelepi iskola tornacsarnokához, ahol közmeghallgatásra várták a mindszentieket. Itt elsőként a polgármester röviden ismertette a csatornázással kapcsolatos tudnivalókat, összefoglalta az idei év eredményeit, majd a kérdések következtek.

– Itt a telepen főleg idősek laknak. Sajnos nincs patikánk és orvosunk sem, így majd négy kilométert kell megtennünk, ha valami bajunk van – panaszolta Tóth János.

Az idős férfi kérdésére azt a választ kapta, hogy dr. Horváth István, a körzet háziorvosa, egyben ügyvezető főorvos felmentését kérte az önkormányzattól, mert egészségügyi okok miatt már nem tudja ellátni teendőit. A város pályázatot kíván kiírni a posztra, még egy szolgálati lakást is felajánl.

Makcsali Jánosné szerint a temetőt nem megfelelően gondozza az új szolgáltató. Az idős asszony elmesélte, hogy az édesanyja sírja köré ültetett virágot a gondnok lekaszálja, a füvet viszont nem nyírja. A Kegyeleti Kft. ügyvezetője, Boros Árpád azt válaszolta, hogy egy évben ötszöri fűnyírásra kötöttek szerződést az önkormányzattal, de ennél jóval több alkalommal végezték el ezt a munkát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kemény kritika a szociális intézményeknek

Meglehetősen kemény bírálatot kapott néhány szociális intézmény Vásárhelyen, miután nemrég… Tovább olvasom