Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

Mínuszban a medencében - a vásárhelyi strandon

Akadnak a vásárhelyi strandnak olyan vendégei, akik nemcsak kellemes nyári időben, de a téli fagyban sem mulasztanak el egyetlen napot sem fürdőzés nélkül. A nemrég visszavonult úszócsillag, Risztov Éva nagybátyja például akár mínusz húsz fokban is képes róni a köröket, s az úszást most tanuló elsősök sem fáznak a medencében.
Risztov László esőben, hóban, fagyban is úszik legalább egy órát naponta. Fotó: Gyenes Kálmán
Bizonyára sokan vannak, akiket télen a szabadtéri úszás gondolatától is kiráz a hideg – eszükbe sem jut, hogy egy szál fürdőnadrágban elsétáljanak az öltözőktől a medencékig, s akár órákat töltsenek a vízben. Márpedig Vásárhelyen nehéz úgy bemenni a strandra, hogy legalább néhány ilyen „megszállottal" ne találkozzunk. Sőt téli délutánokon, munkaidő után huszonöten-harmincan is vannak, akik állandóan lejárnak úszni.

Tegnap délelőtt ennél azért jóval kevesebben voltak a melegvizes medencében. Bíró Lászlóné elmesélte: nem jön mindennap, de gyakrabban annál, mint ahogy kedve tartja. Időnként ugyanis kénytelen meggyőzni magát az úszás fontosságáról. A gőzölgő vízben egyáltalán nem fázik, amíg azonban az öltöző és a medence közti utat megteszi, időnként bizony vacog. Nem úgy Risztov László, a nemrég visszavonult vásárhelyi-mártélyi származású úszóbajnok, Risztov Éva nagybátyja. A 67 esztendős férfin nem látszik a kora, ebben valószínűleg komoly szerepe van annak, hogy egyetlen napot sem hagy ki úszás nélkül.

A családban komoly hagyománya van egyébként ennek a sportágnak, Éván kívül például Risztov László fia is úszott egykor, ahogy most 9 esztendős unokája is tehetségesen tempózik a medencében. A férfi nem a métereket számolja, hanem az időt, mindig egy órát tölt a harmincegynéhány fokos vízben. Azt mondja, jöhet mínusz húsz, hó vagy eső, semmi sem tántoríthatja el a napi mozgástól.

A másik melegvizes medencében gyerekcsoportok múlatták az időt tegnap délelőtt. Szöginé Kotormán Zsuzsa, a Szent István Általános Iskola és Halmay Zoltán Sportiskola tanára a partról, jól beöltözve irányította a kicsiket. Azt mondta, azért nincs a vízben, mert a gőzben alig lehet látni, kintről, felülről viszont jobban szemmel tudja tartani a gyerekeket. Az elsősök félévente 44-46 órás, tantervbe épített úszásoktatáson vesznek részt. A hétévesek pedig – úgy láttuk – nem panaszkodnak, élvezik a vizet. Kapu Gergő Attila például azt mesélte, már az oviban is úszott, és a vízilabdával is megismerkedett. A kisfiú kedvence a gyorsúszás, és a hideg ellenére sem fázik a medencében. A pedagógus szerint ennek titka a fokozatosság: a kicsiket szeptember óta hozzák rendszeresen, így volt idejük megszokni az időjárás változását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatósági áras lehet a taxi Vásárhelyen

Megkezdődtek a tárgyalások arról, a drosztpénz elengedésének fejében piaci napokon a vásárhelyi… Tovább olvasom