Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Mosogatóként kezdte, ma 70 háza van

Hódmezővásárhely - Mesebeli karriert futott be önerejéből a vásárhelyi Szabó László Londonban. Idehaza 2000 januárjában csődbe ment, miután valaki felgyújtotta maroslelei pizzériáját. A brit fővárosban pedig már az első nap ellopták hetven fontját, ami az összes pénze volt. Még aznap elvállalt egy mosogatói állást, s hét év alatt hetven ház tulajdonosa lett. Most a Londonban munkát keresőket segíti.
Igencsak szerencsés számnak bizonyult a vásárhelyi Szabó László számára a 7-es, hiszen a hétgyermekes család legkisebbjeként – akár a mesében – szegényből gazdag emberré lett hét esztendő alatt. A ma már sikeres londoni üzletember élete 2000. január 8-án jutott válságba.

Ekkor a máig ismeretlen tettes kifosztotta, majd felgyújtotta a maroslelei pizzériáját, éttermét. Biztosítása nem volt, ezért a nyolc és fél millió forintos kár azt jelentette, mindene elúszott. Ráadásul felesége is elvált tőle, s kislányát sem láthatta sokáig. Úgy döntött, hátat fordít Magyarországnak, felszállt a buszra, s összes pénzével, azaz hetven fonttal (25 ezer forinttal) meg sem állt a brit fővárosig. Nem tudta, mi vár ott rá, ráadásul már az első nap ellopták az összes pénzét.

Szabó László itthon tönkrement, Londonban viszont milliomos lett. Fotó: DM/DV

– Szerencsére még aznap találtam egy mosogatói állást, amit azonnal elvállaltam, mivel nem volt egy fityingem sem. Hiába éreztem, hogy ennél azért többre vagyok képes, nem volt más választásom – mondta az angolul kezdetben meglehetősen keveset tudó Szabó László, aki fokozatosan haladt fölfelé a ranglétrán. Hamarosan étteremvezetőként dolgozott ugyanott, ahol mosogatóként kezdett, s megtakarított pénzéből lakóházak felújításával, majd bérbeadásával kezdett el foglalkozni. Ma már ez a fő tevékenysége. A vásárhelyi férfinak hetven ingatlanban háromszáz szobája van.

Szabó László rengeteg tapasztalatot szerzett a kezdeti nehézségekkel kapcsolatban, ezért úgy döntött, azokat meg is osztja a Londonba érkező, hasonló cipőben járó magyarokkal, s létrehozta a www.londonimagyarok.hu weboldalt, ahol tájékoztatást adnak az ottani életkezdéssel kapcsolatos ügyekről.

– Rengetegen fordultak hozzám segítségért, tanácsért, ezért éreztem úgy, hogy az lesz a legjobb, ha egy irodát hozok létre a támogatásukra. Sőt nemrégiben már Magyarországon is nyitottunk egyet. Ráadásul van egy segélyszervezetünk is, amely kifejezetten a bajba jutott magyarokat segíti azzal, hogy három napig szállást és élelmet biztosít azoknak, akik itt kinn valami miatt lehetetlen helyzetbe kerülnek – mondta a sikeres üzletember. Hozzátette, tapasztalatai szerint egyre több olyan magyaron kell segíteniük, akiket magyar cégek küldenek ki komoly összegek fejében londoni munkára. Londonban pedig kiderül, hogy csalóknak estek áldozatul.

Olvasóink írták

  • 8. Deák Tiborné Kata 2008. január 10. 22:05
    „Nem tudom mikori a kép, de elég fiatalnak gondolom és vakmerőnek.Ha ez így van tényleg gratula neki.De tényleg így lehet?Az én lányom 19 évesen 4hónapja van ott o-pairnek.Jó helye van, a munkához és szabadidőhöz mérten még pénze is.De hogy tisztességes melóval mire viszi majd nem tudni.Persze a lányok mind családnál kezdik.Szabó László!Kérlek magyarázd már el nekem hogy hol keresse a "ranglétrát".Ugyanis a szivem szakadt,hogy érettségi után úgy érezte,hogy majd Anglia teszi őt "gazdaggá". köszönöm.”
  • 7. Csóványos Irma 2008. január 08. 20:20
    „Hiszi a piszi bolond aki elhiszi! Méghogy mosogatóból milliomos!
    Röhög a vakbelem! Jó hogy nem lesz Anglia miniszterelnöke, mint nálunk Gyurcsány Ferenc.”
  • 6. Val (Balint) 2007. december 25. 17:46
    „Tehat ha a terheletlen reszet (5 - 10%) nezed a kerdeses hazaknak ami a Laszlo tulajdonaban van akkor az egy par miliora jon ki es nem miliardra es igy szerintem az ujsag iro korrect-ul irta.
    Megy egyszer gratulalok a Laszlonak sok szerencset kivanok neki!
    udvozlettel,
    Balint”
  • 5. BorokaMihaly 2007. november 27. 20:28
    „Tehát?”
  • 4. Val (Balint) 2007. november 26. 16:37
    „Kedves BorokaMihaly!
    Hogy ha valaki vesz hazat mondjuk nyolcvan kilencven vagy szaz szazalekos terhelessel (ez mar eleg gyakori nem csak itt az USA-ban de nyugat Europaban is) akkor csak a terheletlen resze az ingatlannak szamit bele az illeto "net worth-jaba" vagyis a netto ossz-vagyonaba, mivel a tobbi terhelt resze az ingatlannak gyakorlatilag a bank illetve a kolcsonado tulajdonaba tartozik.
    udvozlettel”
  • 3. BorokaMihaly 2007. november 26. 14:57
    „A cikkben az a nagy ferdítés (hogy szándékosan vagy tájékozatlanságból azt nem tudom), hogy ez a 70 ház biztosan nem az ő tulajdona. Maximum bérli ő is ezeket és továbbadja magyaroknak. Amúgy tényleg el lehet érni bármit, még úgy is, ha mosogatással kezdi az ember. De ha ez 70 ház tényleg az övé lenne, akkor már nem milliomos, hanem milliárdos lenne.”
  • 2. Val (Balint) 2007. november 24. 20:18
    „Kedves blossom! Mert kell mindjart mindent ilyen negativan folfogni. Veletlen az nem fordulhat elo hogy az ember alulrol kezdi? En is dogoztam a Mc Donald´s ba minimum berert Connecticut allamba (USA keleti part) es a munka ber arra alig volt eleg hogy az ember a lakbert kozosen kifizesse meg hogy egyen.Akkoriba ruhat nem is vettem masfel evig mert nem vold mibol. De arra eleg volt hogy az ember ne ehezzen es megtanuljon rendesen angolul. Kesobb mar sikerult elhejezkedni az Amerikai legi ero-nel mint rendszergazda es meg kesobb a hirszerzo egysegnel is mint elemzo, es az utobbi idoben meg mar mint ingatlan befekteto es keresdedelmi ingatlan kozvetito is az altalam alapitott bt-ben. De ez mind nem is lenyeges csak az hogy le a negativitassal!! Ha lehet akkor az optimizmust terjesszuk. Itt kuldok egy linket amihez semmi kozom nincs csak a link altal bemutatott konyvet ajanlom.
    http://www.penzugyiszakertok.hu/konyvek/konyv-1-gazdagpapa.php


    Ez a konyv kepes teljesen megvaltoztatni (kinyitni) az ember penzugyi gondolkodas mondjat es nezetet. Ha nem hiszed olvass bele a boltban vagy goole on keressel rola tobb informaciot az ingyen van!
    Azon faradozzunk hogy lehet javitani ezt a rovid eletet amig itt vagyunk ezen a vilagon, de ne csak sajat magunknak hanem embertarsaink reszere is. UDV
    Val (Balint)

    U.I.: Tisztelt szerkeztoseg ha lehetne akkor tobb ilyen pozitive hangzassu cikket is lehetne be-mutatni. Ez szerintem nagyszeru olvasmany!! Koszonjuk!!”
  • 1. blossom 2007. november 23. 22:07
    „na erre kivancsi lennek hogy mosagoto fiu,aztan felfele haladva hany fontos orabert kapott mert kb 7 evel ezzelott se volt nagyobb a fizetes hogy albit,kozlekedest,stb fizesen ki belole most meg millomos nem sajnalom a penzt csak biztos forrasbol tudom ezt lehetetlen megcsionalni,pl.lotto nyeremeny vagy mas de egy angol sem tudna ezt 2kezi munkaval utan a csinalni neki gratulalok hogy csinalta az meg az o titka”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma Koltai, holnap Kállay és Vitray

Hódmezővásárhely - Ma és holnap is érdekesnek ígérkező program vár a vásárhelyiekre. Ma Koltai Lajos… Tovább olvasom