Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 19. vasárnap - Ivó, Milán

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Hódmezővásárhely hírek > Műtrágyával trükköztek: nyolcmilliárdos kár

Műtrágyával trükköztek: nyolcmilliárdos kár

Hódmezővásárhely, Békéscsaba. „A hívott számon előfizető nem kapcsolható" – közli a géphang a Kontirex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vásárhelyi, Makói úti telephelye telefonszámának tárcsázása után. A cég honlapján egyetlen mondat olvasható: „Under construction" (építés alatt).

Munkatársunktól - 2012.07.13. 17:27
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
A Kontirex azzal került be a sajtóhírekbe, hogy az m1 Híradójának értesülése szerint csaknem 8 milliárd forinttal károsított meg három hazai pénzintézetet. A békéscsabai székhelyű, a vásárhelyi ipari parkban telephellyel bíró vállalkozás 90 ezer tonna műtrágyát adott el a bankoknak, a tárolásra nála hagyott áruval azonban nem tudott elszámolni. Ambrus Péter, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója az m1-nek elmondta: az ügyben a hatóság sikkasztás miatt 13 ember, köztük a cég vezetői és három ügyvéd ellen javasol vádemelést.

A 90 ezer tonna műtrágya nagy része a Kontirex Kft. hódmezővásárhelyi raktárából tűnt el. A cég a gyanú szerint kétszer adta el ugyanazt a műtrágyát: először a bankoknak, majd a megőrzésre nála hagyott árut ismeretlen vevőnek értékesítette. Amikor a bankok követelni kezdték a műtrágyát, a kft. már egy hajléktalan házaspár nevén volt – a Haszon magazin 2009-es cikke még a legjelentősebb hazai importőrnek nevezte a céget, leányvállalataival együtt 300 ezer tonna műtrágyát forgalmazott.

A Magyarországon eddig példa nélküli sikkasztási ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya három évig nyomozott. A 15 ezer oldal nyomozati iratot a jövő héten adják át a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségnek.

Az ügy kipattanásakor mindhárom pénzintézet belső vizsgálatot indított, és kiderült, hogy a bankok feltehetőleg nem voltak elég körültekintők: úgy bíztak több milliárd forint értékű árut egy kft.-re, hogy nem vizsgálták meg kellő alapossággal a cég előéletét, és nem kötöttek ki biztosítékot.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 20 hozzászólás
Moderálásra küldöm 20. nagyzsó 2012.07.19. 15:02

Na végre, valaki, vagy valakik megvezették a bankokat, csak mennének csődbe. Kár, hogy nem többet sikerült lekapcsolni tőlük. Remélem árkon-bokron túl vannak a Kontirex emberei. A deviza hiteleseket a bankot vezették meg, állítólag 2 % kamatra kapták a devizát, és mennyiért adták ki???? Csatlakozom a szurkolókhoz, hajrá KONTIREX

Moderálásra küldöm 19. DÓZER 2012.07.18. 22:00

Rendes magyar tolvajoknál van a pénz. 700.000 problémás devizahiteles van ma hazánkban, akik dupla pénzt fizetnek, mint amennyi jogos lenne. Átlag 6 MFt-tal számova ez 4200 milliárd forint jogosulatlan jövedelem. KI ITT AZ IGAZI TOLVAJ?????
vastagon le......rom a bank problémáját, hajrá KONTIREX!!!

Moderálásra küldöm 18. Büfékocsi 2012.07.17. 09:53

Üdítő különlegesség, hogy végre a bankot is megkárosították! Ebben az esetben valóban vállaltak a bankok is kockázatot, és buktak. Kicsit unom már, hogy a bankokat sosem érheti kár. Hát most érte! Akik megléceltek a pénzzel, remélem megússzák, én nekik drukkolok!

Moderálásra küldöm 17. qrumpli 2012.07.16. 11:17

A bankok bizonyára elültetik a pénzt és mikor mán palánta lesz,
locsolják és akkor kell nagyon trágyázni,
Ugye okos vagyok?

Moderálásra küldöm 16. deszkás 2012.07.15. 22:09

A bankok egy életre elhajították a kalapácsot-nálam.

Moderálásra küldöm 15. igazságkereső 2012.07.15. 15:51

Valóban miért is foglalkoztak a bankok a műtrágyával? Nem volt elég nekik a banki indexálási trükk, amellyel több milliárd forint tiszta nyereségre tettek szert?! Ki engedélyezte a bankoknak a műtrágya bizniszt? Csak nem tán a PSZÁF, kinek feladata épp a banki indexálási trükk megakadályozása lett volna? Csak nem összefonósás tapasztalható a felügyeleti és felügyelt szervezet között?! A választ adja meg erre az olvasó!

Moderálásra küldöm 14. deszkás 2012.07.15. 15:12

Majd a "kedves bankok" rajtunk behajtják.Banki alkalmazott tudta nélkül kizárt ilyen mahináció. L. Kulcsár ügy ami nemsokára elévül. Még a nyugdijam se bízom rájuk:hozza a postás.Aztán vakarózzanak.

Moderálásra küldöm 13. csmano 2012.07.15. 07:32

Minek a Banknak, 3 banknak is műtrágya?

Moderálásra küldöm 12. eleonóra 2012.07.14. 20:30

Nagy buli még csődöt jelenteni-Kíváncsi vagyok erre mikor figyelnek már föl az illetékesek.

Moderálásra küldöm 11. papika56 2012.07.14. 13:34

Csalni csak nagy tételben érdemes !
Míg csak pár százezret csalnak --éveket kapnak letöltendőt--sok milliárdot csalnak --2 év felfüggeszteve !


20 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...