Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Nádtető és internet Kishomokon

Leginkább hivatalos papírok kitöltéséhez, ügyek elintézéséhez, valamint különféle támogatások megszerzéséhez kérik az öreg-kishomoki külterületi koordinátor segítségét. Saja Máriát lakásán tartott fogadóóráján olyanok is keresték, akik azt szeretnék, hogy legyen mikrohullámú internet-hozzáférés a kiskertekben, vagy arra voltak kíváncsiak, lesz-e közös kirándulás az idén.
Fogadóóra. Nagyistók Lászlóné segítséget kér a koordinátortól, Saja Máriától. Fotó: Tésik Attila
– Öt esztendeje egy vásárhelyi Oldalkosár utcai panellakásból költöztünk ki Öreg-Kishomokra, mert a városban már nem tudtuk fizetni a magas rezsit – árulta el Nagyistók Lászlóné. Az idős asszony mozgáskorlátozott férjével együtt lakik a kishomoki házukban. A nemrégen hivatalba lépett külterületi koordinátort, Saja Máriát azért kereste fel Nagyistók Lászlóné, hogy segítséget kérjen tőle lakáscélú önkormányzati támogatás megszerzéséhez.

– A nádtetőnk teljesen elrohadt, így nagyobb esőzésekkor esernyővel kell ülnünk a nappaliban. Kettőnknek összesen 86 ezer forint a nyugdíja, az előzetes felmérés szerint pedig a felújítás 770 ezerbe kerül, amit mi nem tudunk előteremteni – panaszolta.

Ezenkívül azt is szerette volna elérni a koordinátornál, hogy egyszerre, és ne részletekbe kapják meg a tüzelőtámogatásukat. A 15 ezer forintos utalványra felvehető tűzifát ugyanis két részletben viszik ki az igénylőhöz. A fuvardíj háromezer, a számla pedig ötszáz forintba kerül. Egyszeri kiszállításnál viszont 3500 forintot spórolhatna az idős házaspár.

– Leginkább hivatalos papírok kitöltésénél, illetve támogatások elintézésénél kérik a segítségemet. Az egyik kiskerttulajdonosnak például gázszerelőt kerestem, mert csak szakember helyezheti üzembe az új rendszert. Egy másik pedig telekösszevonás miatt jött el hozzám – mondta a koordinátor.

Saja Mária lakásán eddig is sok kishomoki megfordult. A középkorú asszony ugyanis az Öreg-Kishomoki Kerttulajdonosok Egyesületének elnöke is egyben. Ezért jól ismeri mindenki, s bátran fordulnak hozzá szinte mindennel.

Az itt élő 120 család többsége tartja egymással a kapcsolatot. Alkalmanként közös rendezvényeket is szerveznek a katasztrófavédelmi bázis nagytermében. Máskor pedig együtt mennek el kirándulni. Az idei úti célokról is érdeklődött valaki nála.

Lapunkat, a Délvilágot reggelente a 47-es főút mentén lévő kék ládákban találják meg kishomoki előfizetőink. Néhányan jelezték Saja Máriának, hogy jó lenne, ha a Vörös-dűlő elejére kerülnének a ládák, így reggelente nem kellene átmenni a forgalmas főúton.

Nagy Rózsa 1997-ben jött át a Vajdaságból hazánkba. Mivel nem jár neki nyugdíj, így havonta 17 ezer 290 forint munkanélküli segélyből és fia szerény fizetéséből próbálnak meg megélni.
– Eleinte a Pap-dűlőben béreltünk egy tanyát, majd hat éve vettünk egy kis házat a Vajnaiban. Marika segítségét abban kértem, hogyan lehetne valamilyen támogatást szerezni, hogy fürdőszobát alakíthassunk ki a házban – tudtuk meg Nagy Rózsától.

Ha csak a költségek – 416 ezer forint – felét sikerül támogatásként megszerezni, már nagyon boldogok lennének. A koordinátor javaslatára kérelmet ad be az asszony és fia az önkormányzathoz, lakáscélú helyi támogatás igénylésére.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szomorú a Vidám utca

A patkányok miatt áll haragban egymással két Vidám utcai szomszéd Vásárhelyen. Lencsésék szerint… Tovább olvasom